Hirdetés

Elkezdődtek a foglalkozások a Cimbora Házban

HN-információ
Három településen közel másfél ezer gyermeknek kínál tevékenységeket a Cimbora Ház, a székelyudvarhelyi „anyaintézethez” tartozik a székelykeresztúri és szentegyházi Gyermekek Klubja is. A szakkörök ezen a héten kezdték el működésüket. A székelyudvarhelyi Cimbora Háznál idén kilenc szakkör közül válogathattak az érdeklődő általános, illetve középiskolás tanulók, ezek a következők: repülő- és hajómodellezés, fotó–film, környezetvédelem, informatika, elektrotechnika, néptánc, rajz–formatervezés, textilművészet és divat, valamint elektronika. Pál Csaba igazgató tájékoztatott, hogy sikerült minden helyet betölteni, és összesen mintegy 600 gyerek iratkozott be valamelyik körre. A többségük általános iskolás, de járnak elemi osztályosok és néhány középiskolás fiatal is, akik főleg az elektronika és informatika iránt érdeklődnek. A legnépszerűbb szakkörök a rajz és formatervezés, illetve a textilművészet, így az sem meglepő, hogy a tanítványaik között egy kicsit többségben vannak a lányok. A szokásos program szerint a foglalkozások heti két órát jelentenek, a körvezető tanárok az órarendet a szülőkkel egyeztetve, a gyermek igényeit figyelembe véve állították össze idén is. A tevékenység értelemszerűen 15–20 óra között, azaz délután zajlik. A járványügyi szabályozásokat ugyanúgy be kell tartani itt is, mint az iskolákban, de egyébként is kisebb csoportokban működnek a szakkörök – közölte az igazgató. Székelykeresztúron 400 gyermekkel foglalkoznak a Gyermekek Klubjában, itt népi hangszerek, néprajz–folklór, fantáziaműhely, illetve repüllőmodellezés körökre lehetett jelentkezni. A szentegyházi intézményhez ugyanennyi gyermek jár a fotó–turisztika, ének–kórus, fantáziaműhely, informatika és fúvós hangszerek szakkörök valamelyikére. A szentegyházi Gyermekek Klubja tevékenységét a Gyermekfilharmónia Egyesület is segíti. Pál Csaba hangsúlyozta, hogy a szakkörök szerepe a gyerekek és fiatalok életében, fejlődésében manapság egyre jobban felértékelődik, hiszen valamennyi szakkör egyfajta tehetséggondozást szolgál, felkelti bizonyos területek iránt az érdeklődést és segíti a kibontakozást, önmegvalósítást is.

Asztalos Ágnes

 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!