Hirdetés

Elkezdődik a vaslábi ivóvízhálózat építése

HN-információ
Napokon belül elkezdődhetnek a vaslábi ivóvízhálózat építésének munkálatai. A község az elmúlt évek során több alkalommal is benyújtott igénylést ennek a kiemelt fontosságú beruházásnak a támogatására, amely jelentősen megkönnyítené a lakók életét. A Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) keretében tavaly pályázatot nyertek, így Vasláb és a közigazgatásilag hozzá tartozó Marosfő szórványtelepülés vízhálózata elkészül a közeljövőben. [caption id="attachment_89120" align="aligncenter" width="1000"] A közműfejlesztés a legfőbb, de nem az egyetlen. Sportcsarnok épül Fotó: Boncina-Székely Szidónia[/caption] Tízmillió lej értékű pályázatot nyert az ivóvízhálózat megvalósítására a község. – Már aláírtuk a szerződést a kivitelezővel, megkaptuk a környezetvédelmi engedélyeket is, most már valóban elkezdődhet a munka, amit annyira várunk – mondta el ottjártunkkor Fórika István, Vasláb alpolgármestere. Hozzátette: a későn elfogadott költségvetés is hátráltatta a munkafolyamatokat, valamint az építőiparban tapasztalható áremelkedések miatt többször újra kellett tárgyalniuk az árakat a kivitelezővel, de ezen most már túl vannak. A munka első lépése a kutak fúrása, amely főként Marosfőn okoz nehézséget, hiszen ott nagyon mélyen van a víz, közel 100 méteres mélységbe kell lejutni. A községben a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak: a gerincvezeték, amely összeköti a két települést, valamint a tisztítóállomás korábban SHAPARD-program keretében készült el, most azon dolgoznak, hogy minden utcába eljusson a hálózat. – A rendszer bővítését több részre osztottuk: azok a falurészek élveztek elsőbbséget, ahol többen laktak, de most már a félreesőbb helyeken is dolgoznak, szeretnénk idén ezt is befejezni. Amennyiben ezt a beruházást sikerül megvalósítani, elmondhatjuk, hogy településeinken több mint 80 százalékban elérhető lesz az ívóvíz- és szennyvízhálózat – mondta el Fórika István alpolgármester. Vaslábon több más beruházás is elkezdődött, illetve folytatódott idén. Ugyancsak kormánytámogatásból építenek sportcsarnokot a Teodor Chindea Gimnázium udvarán, az utolsó simításokat végzik a felújított családorvosi rendelőn, valamint a polgármesteri hivatal épületén, ugyanakkor Marosfőn az Ébner Jenő és a Ion Creangă iskola teljes körű felújításán dolgoznak. Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!