Hirdetés

Elkeltek a virágok, jöhet a díszítés

HN-információ

Számos intézmény, cég és vendéglátóegység, illetve 368 család igényelt virágot a polgármesteri hivatal Virágos Székelyudvarhely nevet viselő, a város díszítését célzó programjában. Június 18. és július 27. között szépülnek a teraszok, a zöldövezetek, majd július 27. és augusztus 7. között fotózzák le a verseny résztvevőinek virágait, aztán a zsűri kap szerepet, majd az augusztus végi Szent István-napi ünnepségen lesz az eredményhirdetés és a díjkiosztó, illetve ugyanekkorra kiállítást is összehoznak a készített képanyagból.

[caption id="attachment_3875" align="aligncenter" width="707"]Viráglerakat a városháza udvarán. Sok volt az érdeklődő Viráglerakat a városháza udvarán. Sok volt az érdeklődő[/caption]   Immár másodszor van Virágos Székelyudvarhely – a program felelősei úgy gondolkodtak: felvirágoztatják a várost, derűsebb, frissebb hangulatot kölcsönöznek Székelyudvarhelynek. A polgármesteri hivatal első lépésként példát mutatott, hisz a program részeként 86 városi oszlop kapott díszítést, 8 nagy virágpiramis és 10 darab gömb alakú virágtartó is kikerült a város különböző pontjaira, illetve idén növelték a város közterületein beültetett virágfelületet is. Mint ismeretes, a virágos versenyben – mint fogalmaztak: a közös felelősségvállalás jegyében – idén több versenykategóriát hirdettek, illetve versenyen kívül intézmények, cégek és vendéglátóhelyek is igényelhettek virágokat, hogy környezetüket szebbé tehessék. A szervezetek, intézmények, cégek és vendéglátóhelyek utcafrontra néző ablakaik felvirágoztatására 9 muskátlit és 9 egynyári virágot igényelhettek. Jó páran éltek a lehetőséggel: Astra Rt., Country Bakery Kft., Édes Manna Kft., Cimbora Gyermekek Klubja, Grawe Romania, Orbán Alapítvány, Unitárius Nőszövetség, Firhang Kft., Pro Down Alapítvány, Balázs O. Ibolya I.I., Roger Kft., Teke Bár, Fehér Sas Bár, Cserkészpajtás Egyesület és a Küküllő szálloda kért és kapott virágot. Említettek mellett iskolák, egyházak és a polgármesteri hivatal társintézményei is igényelhettek egynyári virágokat. Így virágozhat ki a Ficánka Napközi Otthon, a művelődési ház, az unitárius egyház épületei, a Tompa László Általános Iskola, a székelyudvarhelyi városi könyvtár, az Orbán Balázs Általános Iskola, a Kipi-Kopi Napközi Otthon, a Tamási Áron Gimnázium, a kerekerdői katonai alakulat, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, a Székelyudvarhelyi III. Református Egyházközség, az ortodox egyház, a Nyugdíjasok Önsegélyező Pénztára, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum, az Eszterlánc Napközi Otthon, a Napsugár Szombatfalvi Tagóvoda, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola és a Haáz Rezső Múzeum. Idén két kategóriában hirdettek versenyt. Mint megtudtuk, a virágos erkély és utcafrontra néző házak ablakai kategóriában 368-an jelentkeztek. Akik jelentkezési ívüket vasárnap éjfélig leadták, személyenként 9 muskátlit és 9 egynyári virágot, míg a helyszínen igénylők 18 egynyári virágot vihettek haza – természetesen ingyen. A virágos közösségi tér kategóriában összesen 11 jelentkezést jegyeztek, akik egyenként 90 darab egynyári virággal szépíthetik környezetüket. A résztvevők jó, ha tudják, hogy a program folytatásaként június 18. és július 27. között szépülhetnek a teraszok, a zöldövezetek, majd július 27. és augusztus 7. között előzetes telefonos egyeztetés szerint lefotózzák minden versenyző „virágos terepét”. Ezt követően lesz a zsűrizés, végül pedig az augusztus végi Szent István-napi ünnepségen kerül sor a verseny eredményhirdetésére és a díjkiosztóra is. Ugyanekkor egy fotókiállítás is megtekinthető lesz a verseny során készített képanyagból. Érdemes odafigyelni a díszítésre, vagyis jó, ha a kapott virágok mellett a saját virágainkkal is kidíszítjük ablakunkat, teraszunkat, terünket, hisz mindkét versenykategóriában az első három legszebb virágos alkotás szép kis díjat kap: az első díj egy 1000 lej, a második díj egy 500 lej, a harmadik díj pedig egy 300 lej értékű virágutalvány, amely a közösségi terek esetében fákra, cserjékre váltható be, és mely egy éven keresztül folyamatosan levásárolható. Máthé László Ferenc


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!