Hirdetés

Eljutnak az imaszándékok Csíksomlyóra

HN-információ
A pünkösdi búcsú szervezőinek döntése értelmében, idén nem lehet csoportosan elzarándokolni a csíksomlyói a kegyhelyre, az Erdélyi Mária Út Egyesület azonban egy sajátos tervet dolgozott ki, hogy a különböző települések imaszándékai ima­szalagok formájában eljussanak a Szűzanyához. Ezeket az imaszándékokat Székelyföld te­lepüléseiről személy stafétazarándoklat formájában juttatják el Csíksomlyóra, ahol majd a Mária utas táblára feltűzve emlékként megőrzik az utókornak.

Sajtótájékoztatón ismertették a stafétazarándoklat részleteit                              Fotók: Erdélyi Mária Út / Facebook

Az utóbbi években egyre többen zarándokoltak Csík­somlyóra a Mária út kijelölt útvonalain, gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton. Idén azonban a Covid–19 világjárvány kapcsán bevezetett egészségügyi előírások nem engedélyezik a tömeges gyülekezést, így a szervezett tömeges zarándoklatok is elmaradnak. Molnár Sándor, az erdélyi Mária út koordinátora lapunknak elmondta: még ilyen körülmények között is szerették volna zarándoklatok formájában eljuttatni a községek imaszándékait Csíksomlyóra, így egy olyan alternatívát dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a kisszámú zarándoklatokat az egészségügyi szabályok betartásával. A zarándoklatokat Facebookon lehet követni Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke, Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa és Kolozsvári Tibor megyei tanácsos (RMDSZ) a tegnapi sajtótájékoztatón a Mária út útvonalait érintő idei pünkösdi zarándoklat részleteiről számolt be. – Az idei év egy különleges év egyházmegyénk történetében, hiszen a háborúk óta nem maradt el a pünkösdi búcsúra a tömeges zarándoklat, idén mégis egy olyan kihívással nézünk szembe, ami kizárja ennek lehetőségét – fogalmazott Molnár Sándor, aki arra is rámutatott, ennek ténye arra indította a Mária Út Egyesület tagjait, hogy valamilyen formában a jelenlegi szabályokat betartva lehetővé tegyék a kisebb csoportokban való zarándokolást. Később lapunk megkérdezésére elmondta: az Erdélyi Mária Út Egyesület szervezésében többnyire a Mária úton haladva, hármas zarándokcsoportok településtől településig viszik a Szent Keresztet és a Mária út zászlót, felkötve rájuk az illető települések szalagjait. – Minden szalag tartalmazni fogja a település nevét, az évszámot és a település imaszándékát, búcsús gondolatát – mutatott rá a koordinátor. Hozzátette: helységenként ideális esetben a szalagok felkötése egy-egy rövidebb szertartáshoz kapcsolódik majd, a pap megáldja a zarándokokat és a polgármester felköti a keresztre vagy zászlóra a szalagot. Ezután a zarándokok átadják a zászlót és a keresztet az illető település zarándokainak, akik majd ismét stafétazarándoklat formájában a következő állomásig viszik ezeket, majd onnan visszatérnek saját falujukba. – Természetesen minden zarándoknak tiszteletben kell tartania az országos járványtani szabályokat, ennek értelmében csak hármas csoportokban lehet zarándokolni, betartva a kötelező távolságokat. A részt vevő személyek stafétaváltáskor kesztyűt, illetve orrot és szájat eltakaró szájmaszkot kell viseljenek, a keresztek és zászlók nyelét pedig le kell fertőtlenítsék átvételkor – hangsúlyozta az egyesület elnöke. A Mária út koordinátora arra kérte a zarándokokat, hogy készítsenek minden szalag átadásáról és átvételéről fotókat, majd ezeket osszák meg az erdélyi Mária út Facebook-oldalán, hogy minél több emberhez eljuthasson – hitet és reményt adva – az a tény, hogy van, ami örök és nem változik. Molnár Sándor a híveket is kéri továbbá, hogy aki otthonról lélekben csatlakozik a zarándoklathoz, töltsön fel egy profilképet az ez alkalomból készített Facebook-profilkeret használatával. A „Kipróbálás/Try it”-re kattintva aktiválhatják profilképük kereteként a „Csíksomlyó 2020” grafikát az egyesület weboldalán.

Csüdör Imre lelkész Jobbágyfalva üzenetét felköti a keresztre. Lelki-szellemi megújhodás

Nyitott szívvel fogadjuk a Szentlélek ajándékait Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bár elmarad a tömeges zarándoklat, de nem marad el a pünkösdi búcsú. A búcsú ünnepe kiteljesedik a Mária úton gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton zarándokolva. – Nagyon fontos, hogy nyitott szívvel fogadjuk a szentlélek ajándékait és bízzunk abban, hogy velünk van az Isten – fogalmazott Darvas-Kozma József címzetes esperes. Hozzátette: május 30-a Szent István ereklyéjének az ünnepe is egyben, aki halála előtt felajánlotta koronáját és népét a Szűzanyának, így vigyük imaszándékainkat mi is jelképesen a Szűzanya elé. – Székely őseink évszázadokon át minden viszontagság ellenére elindultak a csíksomlyói Szűzanyához, hogy a kérő, hálaadó és az istendicsérő imáikat elhozzák, ezt tesszük mi is, ragaszkodva a közegészségügyi szabályokhoz, korlátozott létszámú zarándokcsapatokkal, akik Marosvásárhely­től, Sep­siszentgyörgyől, a Gyime­sekből és Székelyföld minden szegletéből bekapcsolódnak a stafétazarándoklatba – tette hozzá az elhangzottakhoz Kolozsvári Tibor megyei tanácsos. Megjegyezte: azon települések, amelyeket a Mária út nem érint, elvihetik imaszándékos szalagjaikat szomszéd településük plébániájára, hogy így juttassák azokat Csíksomlyóra.

Kerékpáron zarándokolva viszik Marosszentgyörgy imaszándékát

Idén a lovas zarándokokat is megáldják A Mária út lovas zarándoklatának egyik koordinátora lapunk megkeresésére elmondta: a lovas zarándokok egy évben sem tudtak kimenni a csíksomlyói Nyeregbe a tömeg miatt, ez alkalommal viszont felvonulnak a Hármashalom-oltár elé, s ott egy pap megáldja őket. A koordinátor azt is elárulta, hogy a lovas zarándokok zöme minden évben az erdélyi huszárcsapatokból kerül ki, s a vírushelyzet előtt az anyaországi lovasokat is felkérte, hogy csatlakozzanak az erdélyi lovas zarándoklathoz, a jelenlegi helyzet miatt azonban ez elmarad. Bár hagyományos módon István pap seregeként a gyergyóal­falviak sem indulhatnak idén a csíksomlyói búcsúra, Balázs József festőművész-tanár vezetésével ők is részt vesznek a stafétazarándoklatban. Útjukról és arról, hogy egy-egy településen kik azok, akik átadják nekik a község imaszalagját, élő közvetítéseke láthatunk a www.facebook.com/erdelyimariaut oldalon, illetve a Hargita Népe Facebook-oldalán.

Barabás Emőke



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!