Hirdetés

Elhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke

HN-információ
Súlyos betegség következtében, 65 éves korában kedden elhunyt az Európai Parlament (EP) elnöke, David Sassoli – adta hírül Roberto Cuillo, az EP-elnök szóvivője. Cuillo Twitteren arról tájékoztatott, hogy Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település kórházában. A temetés időpontját és helyét a következő órákban közlik – tette hozzá. Az Európai Parlament elnöki kabinetje hétfőn közölte, hogy december 26-án súlyos egészségi állapotban kórházba szállították az Európai Parlament elnökét Olaszországban. Kezelésére az immunrendszerének elégtelen működése miatt kialakult súlyos szövődmények miatt volt szükség – tájékoztattak. Ekkor minden hivatalos programját törölték. Sassoli nem először került kórházba egészségi problémák miatt. Az EP elnökét szeptemberben egy strasbourgi kórházba vitték súlyos tüdőgyulladás miatt. Akkor a politikus több mint két hónapig nem tudta ellátni feladatait. David Sassoli 1956. május 30-án született Firenzében. Több mint tíz éven át tagja volt az Európai Parlamentnek, miután az újságírásról a politikai pályára váltott. A szocialista politikus pályafutását újságíróként kezdte a római Il Tempo napilapnál, majd egyebek mellett a RAI olasz közszolgálati televízió esti híradójának műsorvezetője volt, mielőtt 2009-ben az olasz Demokrata Párt (PD) tagjaként az Európai Parlament képviselőjévé választották. 2019. július 3-tól volt az Európai Parlament elnöke. Az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) képviselőcsoportjának tagja volt, amely az Európai Néppárt (EPP) után a második legnagyobb képviselőcsoport az uniós parlamentben. Nős, két gyermeke született. Információk szerint a Sassoli utódjának megválasztásáról szóló szavazás első fordulóját várhatóan az Európai Parlament jövő héten tervezett strasbourgi ülésének keddi munkanapján tartják.

MTI



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!