Hirdetés

Elhunyt Corneliu Vadim Tudor

HN-információ
65 éves korában a bukaresti katonakórház sürgősségi osztályán elhunyt Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt alapítója és elnöke – számol be a Mediafax hírügynökség. Vadim Tudort tegnap légzési nehézségekkel, tüdőödéma miatt szállították a bukaresti katonakórházba, ahol a Realitatea hírtelevízió értesülései szerint szívinfarktust kapott, ezt követően pedig megműtötték. A sebészeti beavatkozást követően néhány órával azonban a politikus elhunyt. Vadim Tudor halálhírét Marius Marinescu volt szenátor is megerősítette. A Nagy-Románia Párt elnöke az utóbbi években többször is kórházba került cukorbetegsége és szívproblémái miatt. Corneliu Vadim Tudor 1949-ben született Bukarestben. 1991-ben alapította a Nagy-Románia Pártot, amelynek végig elnöke volt. A párt színeiben 1992 és 2008 között szenátorként, 2009 és 2014 között pedig europarlamenti képviselőként dolgozott. Vadim Tudor ötször indult a romániai államfőválasztáson, utoljára 2014-ben. Legközelebb a győzelemhez 2000-ben állt, amikor a második fordulóban a szavazatok 33,17%-ának megszerzésével maradt alul Ion Iliescuval szemben.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!