Életképek

„Nagy fába vágtam a fejszémet” – fogalmazódik meg bennem a gondolat. Kellene írni, megemlékezni, hogy maradjon pár gondolat írott formában is, nemcsak számomra, hanem mindazok számára is, akik ismertük, szerettük és szívünkbe zártuk. Ő Pomjanek Béla túratársunk, akire emlékeztünk, mikor egy 40 fős csapattal indultunk útnak a Pogány-Szép-havas irányába, feljutva a Szent László-kápolnához.
Ezt az utat nemcsak magunkért, hanem Őérte is tettük meg. Mindvégig ott volt velünk, a lépteinkben, a magyarázatokban, a távolba elmerengő tekinteteinkben, a leszakított virágokban, az énekeinkben.
Én jó 35 éve ismerem Őt. A Jöjjön velünk! élharcosa volt, túrázásaink főszereplője, szervezője, a szerkezet alkatrésze. De emberi kvalitásaiból fakadóan jóval több, más is!
Igazgatóm a taplocai kisiskolában. Abból az időből az iskolai közös kirándulások hangulata maradt meg bennem, a Hosszúaszóban, a somlyói nyeregben, a Suta alatt.
Az utóbbi időkben az év utolsó napján, pontban 12 órakor egy kis „csapatunkkal” elkísértük Őt, s a somlyói messzelátónál közösen búcsúztattuk az évet, koccintva egy pohár pezsgővel. Ezek a pillanatok örökre beégtek emlékezetünkbe. És milyen jó a közös fényképeket nézegetni, mesélni róla. Hisz olyankor minden közelivé, elérhetővé válik számunkra. Előkerülnek megsárgult füzetlapokra beragasztott fehér-fekete képeink, túrabeszámolók, sokukat ő írta.
De könyvek, újságcikkek sokasága is, amelykben igényesen, részletesen közölt információi gyarapítottak, tanítottak. Hiszen ízig-vérig pedagógus volt és nemcsak az! Emberségből, segítőkészségből, szervezésből jelesre vizsgázott. Gazdag, változatos élete volt. Bejárta a nagyvilágot, és ezáltal minket is gazdagított.
A természet tisztelője és nagy ismerője volt. A boldog­asszonypapucsát és sok más ritkaságot, védett virágot ő mutatott meg nekünk. Ezek a ritka helyek, ahová nem mindenki jut el. Vendégeimet szoktam elvinni ezekre a ritka helyekre, hogy hazatérve elmondhassák: láttak egy csodát. Egy darabot ők is a szívükbe zártak mindebből a csodából, ami körülvesz. Mindezek elérhetők, szinte karnyújtásnyira vannak tőlünk. Csak fel kell húzni a bakancsot, pakolni a hátizsákot, a fényképezőgépet és indulni. Magunk mögött hagyni a város zaját és indulni az útra, ami vár. És az út végén megköszönni a Fennvalónak, hogy mindezt a szépet nekünk teremtette, belénk plántálta.
Jó volt ismert és messziről jött társakkal (szentgyörgyiekkel) meghódítani a mi hegyeinket.
„Mert a víz szalad, de a kő marad, a kő marad…” – Wass Albertet idézve.
Igen! Ő emlékeinkben marad, ha a víz szalad, akkor is.
„…Kis-Somlyó Nagy-Somlyó hegye,
a miénk vagy, úgy érzem, Örökre!”
Rafain Enikő túratárs, Csíkszereda