Hirdetés

Elballagtak az ötven fölötti hallgatók

HN-információ
Ünnepélyes tanévzáróra gyűltek össze a Csíki Mozi épületében a csíkszeredai Sapientia egyetem által az ötven év fölöttieknek idén elindított Ezüst Akadémia Oktatási program hallgatói. Roppant büszkék vagyunk arra, hogy Önök érdeklődtek a tanulás iránt és nyitottak a Sapientia egyetem iránt – szólt a tanévzáró ünnepségen dr. Dávid László rektor. [caption id="attachment_29777" align="aligncenter" width="620"]Tanévzáró ötveneseknek. Tudástranszfer Fotó: László Róbert Tanévzáró ötveneseknek. Tudástranszfer Fotó: László Róbert[/caption] Tavaly novembertől indította el a több tudományágat érintő előadássorozatot a csíkszeredai Sapientia egyetem, amellyel az ötven év fölötti korosztálynak teremtett lehetőséget, hogy újra iskolapadba üljön és felfrissítse, elmélyítse, illetve gazdagítsa eddig szerzett ismereteit. Az Ezüst Akadémia tanévzáró ünnepsége bizonyíték arra, hogy a program életképes: az előadássorozatokra beiratkozott kétszázötven hallgatóból kétszáz fejezte be a tanévet és vette át megérdemelt díszoklevelét a Csíki Mozi nagytermében. – Itt együtt most több a fehér hajszál, mint ahogy az általában a tanévzárókon lenni szokott. Ennek örülök, mert megállapítottam, hogy tanulni jó dolog és nem szégyen még nekünk, tanároknak sem – mondta dr. Dávid László. A rektor szerint az Ezüst Akadémia elindítása azt bizonyítja, hogy a Sapientia egyetem feltétel nélkül mindenki számára a tudást hozta el ebbe a régióba, a felsőfokú oktatási intézménynek feltett szándéka ugyanakkor, hogy részt vegyen a térség fejlesztésében. A tanévzáró ünnepségen dr. Makó Zoltán dékán és a csíkszeredai magyar főkonzulátus részéről dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul is köszöntötte a jelenlévőket. Az egyetem vezetősége úgy gondolja, hogy az új programban a felsőfokú intézmény közössége és az érintett korosztály egyaránt gazdagodott emberileg, tudományosan, illetve közösségi élményben, ezért nyitottak a folytatásra. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!