Nemrég láttam az A 39-es dandár című, 1959-ben készült magyar filmet. Hiába játszottak benne nagy magyar színészek, a bátorság, a gyávaság és a tájékozatlanság kiábrándított. Adott esetben fogalmunk sincs arról, hogy hol a helyünk… Körülbelül hétszáz éves Dante Alighieri (1265–1321) Isteni színjáték című munkája is. Tulajdonképpen nem lehet és nem szabad azt állítani, hogy éppen hét évszázada keletkezett a mű, hiszen az élete második felében száműzetésben élt szerző ezen a grandiózus költeményen 1307-től haláláig – azaz nagyjából tizennégy éven át dolgozott. A legkülönbözőbb folyóiratokban, a nagy látogatottságú intézményekben, közgyűjteményekben mostanság igen gyakran találkozunk Dante főművével, illetve a rá való hivatkozásokkal, amelyek a társművészetekben – zenében, filmben, képzőművészetben – is jelentékenyen megmutatkoznak. A világ igencsak számon tartja ezt a fontos alkotást. A bevezetővel együtt összesen száz énekből álló „költeményben” – Vergilius társaságában – végigjárja a Poklot, a Purgatóriumot és a Mennyet. „Az emberélet útjának felén/ egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,/ mivel az igaz utat nem lelém” – olvassuk a sokszor idézett bevezetőben, tehát már a Biblia által megadott félútra érkezés pillanatában, 1300-ban foglalkoztatták Dantét az itt „felvázolt” kérdések. A Károli Gáspár-féle bibliafordításban ez áll az időről és ama út feléről, mely az emberhalálhoz vezet: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” Hogyha Virgillel, a nagy római szerzővel és a Szentírással indít, akkor több mint bizonyos, hogy az ókor és a középkor minden elérhető tudományos eredményét igyekszik beleírni a közönséges nyelvezettel, de mégis emelkedetten – in dulce stil nuovo – megszólaló Commediába. „Komédia” ilyen értelemben, mert a tragikumtól a boldogító, sőt vidám végkifejlet, a jó, a paradicsomi állapot iránt halad. Hogyha minden tudományok akkori lényege benne van, akkor nem maradhatott ki belőle a gyávaság és a tájékozatlanság sem mint olyan. Odüsszeusszal mondatja a Pokol Huszonhetedik énekében a gyávaság ellen: „nem születtetek tengni, mint az állat, / hanem tudni és haladni előre”, aztán a tájékozatlanság ürügyén: „…A négy fényes csillag már, amelyre / reggel figyeltél, leszállt odatúlra: / s ez újak jöttek ím a régi a helyre”. Babits fordítása a hatszáz éves évfordulóra készült el (Pokol – 1913, Purgatórium – 1920, Paradicsom – 1922), s tulajdonképpen a nemzeti pokolra szállás alkalmával, Trianon révén vált igen aktuálissá, gyakran hivatkoztak rá a kor szónokai, a költőtársak, a korszak jeles prédikátorai – Prohászka Ottokár, Makkai Sándor, hogy csak kettőt említsünk a sorból –, de később a képzőművészek is felidézik az Isteni színjátékot. Gy. Szabó Béla világra szólóan. Így, a trianoni többlettel, mínuszosan lehetünk otthon ebben a műben, így valljuk magunkénak a beleolvasható saját kételyek és félelmek által. Idekívánkoznak Faludy György sorai e pillanatban, 1937-ben írta: „Légy férfi. Mondj nemet. Mert nagy bátorság / kell ma a gyávasághoz.” Tegyük gyorsan hozzá – a 2019. esztendőben –, hogy a tájékozatlanság manapság immár több mint vakmerőség, végzetes korlátoltság. Nem lesz jó vége a Commediának. De reménykedjünk abban, hogy korlátaink miatt nem láthatjuk a végét. Amely akár jó is lehet.

Simó Márton