Hirdetés

Éhes gyermekek ebédjét biztosíthatjuk

HN-információ
A Gyulafehérvári Caritas tavaly októberben elindított SMS-kam­pányát idén április 15-ig meg­hosszab­bították. A kezdeménye­zés során egyetlen üzenet elküldésével bárki kifizetheti egy rászoruló gyermek meleg ebédjét. Lu­de­scher László ágazati igazgató közölte: eddig 3000 üzenet érkezett, amelyből ugyanennyi ebédet tudtak biztosítani a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Hozzátette: látszik, hogy az emberek nem bíznak ebben az adományozási formában, de remélik, hogy a következő hónapok alatt még érkeznek felajánlások. [caption id="attachment_82769" align="aligncenter" width="1000"] Csupán egyetlen SMS-sel is segíthetünk Fotó: László F. Csaba[/caption] Támogasd egy éhes gyermek meleg ebédjét! – ezzel a szlogennel indult el a Caritas SMS-kampánya tavaly októberben. A kezdeményezés során telefonos üzenet elküldésével 2 euró adományozható egy rászoruló gyermeknek, akinek a meleg ebédjét fedezik az összegből. A Gyulafehérvári Caritas célja, hogy a 19, többnyire vidéken lévő nappali foglalkoztató központjai­ban napi meleg ételt kínáljon a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Mint megtudtuk, csak megyénkben 200 nélkülöző gyermeket látnak el ilyen központokban. Ludescher László ágazati igazgató lapunk érdeklődésére elmondta: április 15-ig meghosszabbították az akció időtartamát. Hozzátette: eddig 3000 üzenetet regisztráltak, amelyekből ugyanennyi ebédet tudtak biztosítani a rászorulóknak. – Csak Hargita megyében kilenc nappali foglalkoztató központunk van. Az itt zajló tevékenységek a gyermekek fejlesztését célozza meg, de a tanuláson túl is szükség van segítségre. Sajnos sok hátrányos helyzetű gyermek csak ebben a programban juthat meleg ételhez. Ezért indítottuk az SMS-kampányt – taglalta Ludescher László, megjegyezve: modern adományozási formáról van szó, amely egyetlen üzenet elküldésével biztosítja a jótékonykodást. Az ágazati igazgató kitért arra, hogy az eddigi tapasztalatokból az derül ki, hogy a lakosság nem bízik ebben az adományozási formában. – Bízunk abban, hogy az elkövetkező hónapok alatt megszólítjuk a magánszemélyeket. Üzenetet bárki küldhet, ennél egyszerűbb nem is lehetne az adakozás. Próbálkozunk, reménykedünk – mondta Ludescher László. Az SMS-t a 8840-es számra küldhetik. A szám érvényes a Digi, Orange, Telekom és Vodafone hálózatokban. Egy személy több üzenetet is küldhet. Az adományozók visszaigazoló SMS-t kapnak arról, hogy a lehető legjobb helyre került a felajánlott 2 euró. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!