Hirdetés

Egyszerűen csak a legjobb formámat akarom hozni

HN-információ
Harmadik idényén van túl Csató Roland, a fiatal csíkszeredai ralipilóta. Ügyességi versenyeken kóstolt bele az autósportba, majd a regionális és az országos másodosztályú hegyibajnokság futamain versenyzett, néhány remek sikert elérve. 2018-ban a hargitai verseny volt az első ralija, egy évvel később már a másodosztály mezőnyében versenyzett, összetettben a hatodik helyen zárt, az A1 kategóriában viszont bajnok lett. 2020-ban már az országos bajnokságban indult, az N12-es géposztályban a harmadik, a kezdők között a negyedik, a junior kategóriában pedig az előkelő hatodik helyen zárt. Első két évét egy Suzuki Ignis Sporttal teljesítette, tavaly viszont versenygépet és géposztályt váltott: egy Dacia Sanderóval indult, a Dacia-kupában a második, a junior kategóriában az ötödik, az RC5 géposztályban pedig a hatodik helyen zárt egy harmincfős mezőnyben. Csató Roland idén is a Dacia-kupa bajnoki címéért hajt. – Mennyire értékeled sikeresnek a 2021-es idényt? – Ralis pályafutásom során az elmúlt szezon sikerült a legeslegjobban. Számunkra egy teljesen új autóval – egy Dacia Sandero versenygéppel – vágtunk neki a szezonnak, amit sikerült elég hamar megismernem. A nagyszebeni és a iași-i versenyeken kívül minden futamunkat dobogón fejeztünk be, illetve a szezon során a Dacia-kupa mezőnyében nekünk volt a legtöbb győzelmünk, hiszen négy versenyt nyertünk. Ha nem is lett meg a bajnoki cím a Dacia-kupában, nem vagyok csalódott, mivel tudom, hogy mi jól teljesítettük az egész szezon során, egyszerűen a sors nem akarta, hogy összejöjjön ez a cím. Annak ellenére, hogy év végén a második helyezést értük el a Dacia-kupában és nem jött össze a bajnoki cím, sikeres volt a szezon. Ebben partnerünk volt a Mobunic Center – Álmaid Bútora, a LEMS, a Porta Doors, a Detroit City Import-Export Kft., az AutoCom Total, a Renafitness The Private Gym, a Dollydoll és médiapartnerként a Hargita Népe, valamint a szüleim, akik az idény alatt mindvégig mellettem álltak, biztattak és szurkoltak. – Melyik volt az a rali, amelyikre boldogan emlékszel vissza? – Egyértelműen a Hargita Rali. Nemcsak azért, mert hazai környezetben versenyeztünk, hanem azért is, mert itt szereztük meg az első győzelmünket az új autóval, az első sikerünk volt az új kategóriában, ami egyszerűen nagyon boldog és emlékezetes futam lesz örökre számunkra. Viszont az Argeș Rali, amire legbüszkébb vagyok: 1,7 másodperces előnnyel nyertük meg a versenyt, ami elképesztően kevés ahhoz képest, hogy közel száz kilométer gyorsasági szakaszon keresztül harcoltunk Victor Supurannal. [caption id="attachment_142032" align="alignnone" width="2048"] A Csató Roland és Csikós Sándor alkotta csíkszeredai páros második helyen zárt a Dacia-kupában[/caption] – Volt olyan verseny, amire nem szívesen gondolsz? – Igen, a Iași Rali. Sajnos, egy halálos versenybaleset szakította félbe a viadalt, és mondhatni ott úszott el a bajnoki címünk is. Az első helyen álltunk a Dacia-kupában, ellenfelünknek, Victor Supurannak pedig technikai gondjai voltak versenygépével és a feladás előtt állt, amikor a tragédia miatt törölték a versenyt. A verseny törlése nagyon negatív hatással volt a pontjainkra nézve, de úgy vagyok vele, hogy ilyenkor nem számít se a pontozás, se semmi más, egyszerűen ilyen nagy tragédiánál az embernek nem fordul meg az eszében ezen mérgelődni. – Aszfalt vagy murva? Melyik a kedvenc útfelületed? – A murva. Leírhatatlan érzés, hogy milyen a murvás felületen versenyezni. Erdei és mezei utakon, valamint nagyon magas fekvésű erdei utakon száguldozunk sokszor 100 kilométer/órás sebesség fölött, miközben az autó tapadása más, mint aszfalton. – Szerinted melyik volt az idény legjobb versenye rendezés, pályák szempontjából? – Nekem a Máramaros Rali tetszett a legjobban, gyönyörű tájakon autóztunk, élvezetesek voltak a gyorsasági szakaszok, és nagyon profi volt a szervezés. Nagy kedvencem lett az a verseny, és nagyon várom már, hogy újra versenyezhessek ott. – A Hargita Ralin kívül melyik aszfalt és melyik murva gyorsasági volt az, amelyik legjobban elnyerte tetszéseteket? És melyiket utáltátok a legjobban? – Aszfalton a Gutin (Máramaros Rali) gyors lefelé volt a kedvencem, míg murván a Șanta (Nagyszeben Rali) szelektív. Nem nyerte el tetszésemet aszfalton a Vatra Moldoviței (Bucovina Rali), murván pedig nem volt olyan szakasz, ami ne tetszett volna – A Hargita Ralin melyik gyors tetszett a legjobban? És melyik nem – ha volt egyáltalán ilyen? – Egyértelműen a Lövéte gyorsasági. Számomra megunhatatlan az a szakasz, és évről évre egyre jobb. A homoródszentpáli szelektív nem nyerte el a tetszésemet egyáltalán, de az is csak a rövidsége miatt. – A bajnokság során melyik volt az a pillanat, amire mindig boldogan emlékszel vissza? És melyik volt az a pillanat, amit kudarcként éltél meg? – A legboldogabb pillanat egyértelműen a Hargita Ralin elért győzelmünk. A kudarc a Nagyszeben Rali, amelyen végig gondjaink voltak, küzdöttünk, de végül az autó meghibásodása miatt feladásra kényszerültünk. – Mi volt a legviccesebb pillanat, amit navigátoroddal, Csikós Sándorral együtt átéltetek a szezon alatt? – Bákó Ralin indultunk a második nap utolsó előtti szakaszára. Beszélgettünk Samuval (Csikós Sándort barátai Samunak becézik – szerk. megj.), és egyszer mondja, hogy versenymaszkját a szervizparkban felejtette. Akkor nem volt vicces egyáltalán a dolog, mert ha nincs meg a szabályzatban előírt versenyruházat minden része, akkor nem engednek rajthoz állni a sportbírók, ami teljesen jogos, mert első a biztonság. Így utólag nagyon vicces az eset, hogy Samu, aki egy összeszedett, higgadt, nyugodt ember, a legalapvetőbb felszerelését elfelejtette betenni az autóba a verseny kellős közepén. Végül lett versenymaszk, mert a szervizparkból utánunk hozták. – Kit tartasz az elmúlt szezon legjobb pilótájának és navigátorának? – Szerintem fejlődés, higgadtság, profizmus szempontjából a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre alkotta kettős volt a 2021-es idény legjobb párosa. Egy számukra teljesen új autóval és új kategóriában, új géposztályban olyan helyezéseket értek el, ami tiszteletre méltó. Folyton ott voltak az élmezőnyben, kétszer összetettben harmadikok lettek, ami a mezőnyt nézve elképesztő. Amúgy is nagyon tisztelem Adit és Öcsit (Cseh Vajk Imre beceneve – szerk. megj.), nagyon sokat segítettek nekem is, hogy fejlődjek az autóversenyzés terén, illetve mindig segítenek nekem, amikor szükségem van rájuk, tehát számomra ők voltak azok, akik idén a legjobbak voltak. – Melyek a tervek, célok a 2022-es idényre? – A versenygépünk marad, tehát idén is a Dacia Sanderóval versenyzünk majd, és újra nekifutunk a Dacia-kupa elhódításának. Viszont megfogadtam, hogy nem fogom nézni és számolgatni mindig a pontokat. Idén egyszerűen csak a legjobb formámat akarom hozni minden etapon, és megmutatni azt, hogy igenis mi megyünk a legjobban és a leggyorsabban a Dacia Sanderóval.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!