Hirdetés

Egyre nehezebb a pályaválasztás

HN-információ
Hiába a temérdek online képzés és előadás, a fiataloknak szükségük van a személyes találkozásokra, beszélgetésekre, mielőtt döntést hoznak a jövőjükkel kapcsolatban. Legalábbis ez hangzott el a hétvégén, a Mi leszek, ha nagy leszek? című pályaorientációs napon, a Csíkszentgyörgy községi Gátkötők Ifjúsági Egyesület rendezvényén. Arról is szó esett, hogy az online fellelhető adatok között elveszik a lényeg, és egyre nehezebb döntést hozni a továbbtanulásról. Mi leszek, ha nagy leszek? címmel szervezett pályaorientációs napot a Csíkszentgyörgy községi Gátkötők Ifjúsági Egyesület. Az eseményre 7–8. osztályos diákokat, illetve középiskolás fiatalokat vártak, akiknek az iskola- és pályaválasztásban nyújtottak segítséget. A program első felében a sulibörze volt a középpontban. A környékbeli középiskolákat a helyi diáktanácsok képviselői mutatták be, a Csíkszeredai Középiskolások Diáktanácsa (CsíkiDT) pedig a csíki diákélet velejáróit ismertette. A pályaorientációs nap második felében az egyetemre készülő fiataloké volt a főszerep, ekkor meghívott egyetemisták és szakemberek beszéltek a továbbtanulási lehetőségekről. Az eseményen egyaránt részt vettek helyi és környékbeli fiatalok is, nagy igény volt a személyes találkozásra, beszélgetésre. Ezt erősítette meg Kovács Nándor Hunor, a Csíkszentgyörgy községi Gátkötők Ifjúsági Egyesület elnöke is. – Amióta minden az online térbe költözött, még nehezebb a dolgunk. Rengeteg információval találkozunk nap mint nap, és nehéz szelektálni, jó döntést hozni. Éppen ezért szükséges egy közös platform, ahol lehet kérdezni, ismerkedni, beszélgetni, és mindezt személyes jelenléttel, betartva az aktuális járványügyi előírásokat – ecsetelte Kovács Nándor Hunor. Megjegyezte: a községi konzultációkon derült ki, hogy van igény a pályaorientációs nap megszervezésére. Hozzátette: az online térben fellelhető milliónyi adat között sokszor elveszik a lényeg, a fiataloknak szükségük van kapaszkodókra a boldoguláshoz. Ezt a célt szolgálta a hétvégi pályaorientációs nap is, amely alternatívákkal szolgált a sokakat foglalkoztató „Hogyan tovább?” kérdésre. Az interaktív eseményt, amely jó hangulatban zárult, igény szerint a jövőben újból megszervezi majd a Csíkszentgyörgy községi Gátkötők Ifjúsági Egyesület.

Keresztes Bea



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!