Hirdetés

Egyre közelebb az elképzelések megvalósításához

HN-információ
Az összes utat, beleértve a kisebb utcákat is, leaszfaltozzák Szépvíz községben, legalábbis a terv már elkészült, és benyújtották a kormánynak. Az elmúlt egy évben még számos beruházási tervet véglegesítettek, az egyik tavak létesítését célozza, amelyek öntözésre és szabadidő eltöltésére is alkalmasak lesznek. Ezenkívül a nemrég felújított futballpálya meg a felépített öltöző melletti területen egy sportkomplexumot hoznak létre, amely nemcsak a település, hanem a térség lakóinak igényét is kiszolgálná. Minderről Ferencz Tibor polgármester számolt be lapunknak, aki 2000 óta tölti be tisztségét. – Többször írtunk a sokéves előkészítés után nemrég megnyílt szépvízi Székely Határőr Emlékközpontról. Az új mandátum kezdete óta eltelt egy esztendőben még mit sikerült megvalósítani vagy elindítani? – Sok elkezdett, folyamatban lévő munkálatról beszélhetek, az életben is egyik munka maga után vonja a másikat. Szoktam mondani, hogy az életnek rendje van, és aszerint kell a dolgokat is végezni. Az országban nem beszélhetünk rendről meg következetességről, de mi itt, „lent” próbáljuk végezni a dolgunkat, és próbálunk egy élhető közeget, környezetet kialakítani magunknak és a község lakóinak. Az elmúlt esztendő a tervezésről szólt, a folyamatban lévő munkálataink mellett. Tervet készítettünk a borzsovai kultúrotthon felújítására, bővítésére, a közbeszerzést meghirdette az Országos Befektetési Vállalat, a jövő hónapban hirdetnek nyertest. Ugyancsak tervet készítettünk a községházával szemben megvásárolt Fejér-féle épületre, amelyből közösségi házat akarunk kialakítani, folyamatban van a közbeszerzés kiértékelése. Előadó- és kiállítótermet alakítunk ki benne, tehát időszakos kiállításokra és múzeumpedagógiai foglalkozásokra szánjuk, ami bizonyos értelemben kapcsolódik a történelmi emlékközponthoz. Egy másik elkészült terv a sportbázisé, a dokumentációt már jóváhagyta a CNI, készítjük a műszaki tervet. Korábban felújítottuk a focipályát, öntözőrendszerrel is elláttuk, és az új öltöző is elkészült, de ott nekünk van még másfél hektár területünk, ahova egy sportbázis kialakítását terveztettük meg: a focipálya lelátót kap, mellette műgyepes minifocipálya, műjégpálya, 500 méteres futópálya, kerékpár-, gördeszka-, tenisz- és kosárlabdapálya, tornászásra alkalmas felület készül, valamint az ezt kiszolgáló parkolók és technikai épületek. – Mindez a lakossági igényekhez igazodik, vagy túlterjed azon, és térségben gondolkodnak? [caption id="attachment_134113" align="alignnone" width="1875"] Elkészült a sportközpont terve. A község határain túlnyúló kezdeményezésről van szó[/caption] – A sportközpont kapcsán térségben gondolkodunk. Nagyon sokat foglalkoztam az elmúlt években a kultúrával, legyen szó például a faluképvédelemről, a Szent László-kultuszról vagy a határőr-emlékközpontról, és úgy gondolom, a sport is több figyelmet érdemel. Szépvíznek mind a kultúra, mind a sport terén nagyon jó adottságai vannak. Vallom, hogy mindennek gazdasági vonzata kell hogy legyen a település számára, hogy az emberek itt maradjanak vagy ide telepedjenek. Ezzel a gondolattal hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Csengő Mezőgazdasági Szövetkezetet (a régióban híresek a szövetkezet által működtetett tejfeldolgozóban készülő termékek – szerk. megj.), és az emlékközpont is ebből a gondolatból született. Ez lesz a megtartó erő, ennek nyomán ki kell épülnie itt a szállás-, a vendéglátó- meg az ajándékiparnak, amit tulajdonképpen a civil szféra kell hogy belakjon. – Még milyen tervek készültek el? – Előtanulmányt készítettünk a patakmeder rendezésére. Annak idején a falu belterülete határáig készítettük el, és most szeretném, ha tovább rendeznénk egészen a községhatárig, tehát a Gál Imre hídjától le a rákosi határig. A patak melletti területeken tavakat szeretnék kialakítani, amelyeket mezőgazdasági öntözésre lehetne használni, ezer hektár területet tudnánk ezzel locsolni, Szépvíz, Szentmiklós, Borzsova, Szentmihály, Vacsárcsi részein, sőt még csicsói és madéfalvi területre is jutna víz. Ugyanakkor az ott kialakított környezetet különböző szabadidős foglalkozásokra is használni lehetne, például horgászni is alkalmas lenne. Nemcsak a szépvízieknek, hanem a környező települések lakóinak, gyermekes családoknak is kiváló környezetet alakítanánk ki ott. Jelenleg ezek a markánsabb tervek az elmúlt egy esztendőben, de folytatjuk a járdaépítéseket, a szerződést már megkötöttük a Gyimesi út másik oldalára tervezett járda kivitelezésére. A közvilágítás felújítására ebben a hónapban nyújtjuk be a tervet a környezetvédelmi minisztériumhoz. Továbbá tervet készítettünk a község összes utcája leaszfaltozására, beleértve a kis utcákat is, az iratcsomót benyújtottuk a kormány Anghel Saligny programjához. Közel a célhoz a csíkszentmiklósi iskola teljes felújításának, energetikai gazdaságossá tételének a terve is, és egy gazdasági udvart is elképzeltünk, amely a káposzta feldolgozására szolgálna. Cibrefürdővel kapcsolatban is van elképzelésünk, bővítenénk, szeretnénk egy fedett strandot létesíteni. Ugyanakkor Csíkszentmiklóson a Vízköze teret most építjük újjá. Ezenkívül növeltük a közbiztonságot a községben, az idén 22 kamerával bővítettük a községi megfigyelőpontokat, a korábban meglévő 11 kamera mellé. A Nádra is szereltünk kamerákat, de vannak olyanok is, amelyeknek állandóan változtatjuk a helyét, a mezőt is figyelni tudjuk. Már meggyőződhettünk a rendszer hatékonyságáról. – Ütköztek-e akadályokba a tervek elkészítésénél? – Ebben az országban mindig nagy volt a bürokrácia, de egyes területeken mintha még bonyolultabbá vált volna. 2000 előtt, amikor alpolgármesterként a gázhálózat megvalósításában vettem részt, a 27 kilométeres vezeték lefektetéséhez elég volt egy 26 oldalas dosszié – abból is három engedély és három rajz volt –, míg a rákosi út felújításához az elmúlt négy évben másfél méternyi iratcsomó gyűlt. Ennek az útnak a korszerűsítésével most már haladunk, valószínűleg idén leterítik az első aszfaltréteget, a teljes kivitelezés határideje azonban a jövő év vége. – Hogyan sikerül az egyensúlyt a falvak között tartani, hogy mindegyikre jusson elegendő figyelem, nagyjából egyenlő arányban? – Látok bizonyos fokú kiéleződést a települések között, annak ellenére, hogy elmondhatom: mindig községben gondolkodtam. Ennek hangot is adtam, minden alkalommal olyan fontossági sorrendet igyekeztem felállítani, hogy az igazságos legyen. Persze ezt nem lehet olyan egyenlően szétmérni, mint egy kiló cukrot, mert mindegyik településnek más adottsága van, másra van igénye. A nagy beruházásoknál, a gáz-, víz-, csatornahálózat, illetve az utak építésénél ügyeltem az arányosságra. Mindig van egyfajta elégedetlenség a három településen, annak ellenére, hogy rengeteg közös házasság van, rokonság, összefonódás. Röviden annyit tudok erről mondani, hogy a község mindegyik települését fejlesztjük, mindegyiken vannak megvalósítások. [caption id="attachment_134145" align="alignnone" width="2560"] Épül a Vízköze tér Csíkszentmiklóson. Mindegyik faluban fejlesztenek[/caption] – A járványhelyzet miként befolyásolta a közösségi életet? – Sajnos a járvány lerombolta azt, amit felépítettünk az elmúlt több mint húsz évben. Hosszú folyamat volt, amíg ezt a rengeteg civil szervezetet, érdekcsoportot kialakítottuk, és a számtalan rendezvénnyel összekovácsoltuk az embereket. Az elmúlt több mint másfél évben eltávolodást tapasztaltam, annak ellenére, hogy újraindultak a rendezvények, akár a mi, akár a különféle szervezetek szervezésében. A résztvevők számából is látszott, hogy a lakosság igényli ezeket az eseményeket, de érződik valamilyen mértékű tartózkodás, a bizonytalanság. – A hétvégén, szombaton lesz a hagyományos káposztavágás és -vásár a Nádban. Milyen programmal készülnek? – Úgy szervezzük, ahogyan a vírus előtti esztendőkben: lesz szekeres felvonulás, színpadi program. Minden évben meghívunk egy szomszéd települést, az idei díszvendégeink Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok hagyományőrző csoportjai, de fellépnek a helyi csoportok is. Megtartjuk a Kárpát-medencei főzőversenyt, de a lényeg, hogy a gazdák a káposztát levágják, remélhetőleg eladják, és mindenki megelégedésére ezzel lezárjuk a gazdasági évet.

Benedek-Székedy Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!