Egymillió ok, hogy beleszólj

Festői környezetben építenék a kondiparkot Csíkszentgyörgyön | Fotó: Csíkszentgyörgyi Gátkötők

A Hargita Megye Tanácsa által idén először meghirdetett részvételi költségvetésre a megadott határidőig negyven ötletet nyújtottak be. Az egymillió lejes keretért végül 22 érvényesített projekt „száll harcba” a szep­tember 11-ig tartó szavazás során. A szavazást augusztus 12-én nyitották meg. A megyei tanács honlapján létrehozott platformon regisztráltak egyetlen projektre szavazhatnak. A regisztrációhoz szükséges a név, lakcím, felhasználónév, jelszó és e-mail-cím megadása. A következő három hétben részletesen bemutatjuk az érvényesített huszonkét projektet.

Parkolóra és szabadidőparkra vágynak Agyagfalván

Az agyagfalvi sportpálya korszerűsítése szerepel már a fejlesztési tervben, de a helyiek hangosítási technikára, kijelzőre és parkolóhelyek kialakítására is pályáznak. Istok Róberttől, a község alpolgármesterétől megtudtuk, a falunak szüksége van egy olyan területre, ahol rendezvényeket tudnak lebonyolítani. Az utóbbi időben sokat fektettek a sportpálya fejlesztésébe magánszemélyek, így egyértelmű volt, hogy a már a község tulajdonában levő területet szeretnék felhasználni a részvételi költségvetésre leadott projektjükhöz.
– A szabadidőpark a település életminőségének és színvonalának a tükörképe lehetne az ide betérők számára, hiszen mellette található az emlékház és az agyagfalvi emlékmű – mutatott rá Istok, hogy a turisták és ott élők szemében is vonzóbb egy igényes, a település történelméhez és múltjához illő falukép. Hozzátette, a kisgyermekes családok jelenleg is szívesen járnak a sportpályára és az emlékház környékére délutánonként, ezért szeretne számukra otthonos, szabadidős tevékenységekre alkalmas mindennapi teret kialakítani. – Én úgy képzeltem el, hogy a sportolásra is legyenek megfelelő körülmények, legyen lelátó és hangosítás. Viszont egy autóparkoló kialakításával a biztonságot is növelnénk, hiszen napi szinten megfordulnak itt babakocsis anyukák, valamint nagy buszokkal érkező turisták – részletezte az alpolgármester. Olyan projektet nyújtottak be, ami nemcsak a kikapcsolódást, hanem a közösség jóllétét is szolgálja.
Elmondta, jelenleg parkolóhelyekből hiány van a településen, pedig Agyagfalva rendelkezik olyan turisztikai potenciállal, hogy a mostani léptékkel a jövőben egyre több látogatóra számítanak. Célszerű tehát olyan beruházások megvalósítása a Bögöz községhez tartozó településen, amelyek az ott állomásozó autók és a közlekedés gördülékenységét szolgálják. Mindemellett, lévén, hogy a tervezett szabadidőpark nemcsak sportolásra, hanem a községi és agyagfalvi rendezvényeknek jelentene otthont, minden alkalommal több vendéggel és átutazóval számolnak. – Összességében az emlékház és a tervezett rendezvények szempontjából is ideális lenne ez a terület egy nagyobb autóparkoló kialakítására – fogalmazott Istok Róbert.
Az alpolgármester kiemelte, a projektjük az agyagfalvi lakókat, de a távolabbról érkezőket is szolgálná – minden tekintetben növelnék a falu és Udvarhelyszék turisztikai vonzáskörét.

Korszerűsítenék az agyagfalvi sportpályát. Látványterv

Szabadtéri kondipark Csíkszentgyörgyön

Csíkszentgyörgyön a Gátkötők Ifjúsági Civil Egyesület a csíki települések egyik alighanem legaktívabb mozgalma. A fialatok az idén sem tétlenkedtek, mi sem jelzi ezt jobban, minthogy Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett részvételi költségvetésből negyvenezer lej értékű szabadtéri kondiparkot szeretnének építeni a község központi parkjában.
Kovács Nándor, a csík­szent­györgyi Gátkötők ifjúsági szervezet elnöke, a kondipark (Street workout) tervei kapcsolatosan elmondta, a településnek szüksége van rá, mert a közösségi kikapcsolódás mellett az egészségmegőrzés szempontjából is fontos lenne.
– Hosszas és gondos tervezést követően ezt láttuk a legmegfelelőbb projektnek. Egyrészt nem kell a fenntartásán sokat törni magunkat, elég csak rendeltetésének megfelelően használni és vigyázni rá. Másrészt a településen előzetesen végzett közvélemény-kutatásból kiderült, időszerű egy ilyen park létrehozása – mondta Kovács Nándor. Hozzátette: iskola után a fiataloknak szükségük van a kikapcsolódásra, közösségi mozgásra, sőt, mivel egyre többen végeznek ülő, irodai munkát, körükben is támogatást nyert az ügy.
Az egyesület tagjai a kon­di­parkot festői környezetben, Csík­szent­györgy parkjában, fák és patak szomszédságában képzelték el. Friss levegőn és távol az utcai forgalomtól, hogy ezáltal is védjék, aki igénybe veszi a park nyújtotta lehetőségeket.
– A park azon részére terveztük, ahol bárki zavartalanul edzhet szabadidejében, anélkül, hogy bárkinek a megjegyzéseitől tartania kellene. Sőt, a kondipark szomszédságában játszótér is van, így a szülők is használhatnák, amíg a gyerekek játszanak, és a felügyelet miatt sem kellene aggódniuk – jegyezte meg a Gátkötők vezetője. Kiemelte: a projekt során a természetet sem károsítanák, ugyanis a fáktól kényelmesen elfér a park, nyáron árnyékot adnak.

Korszerű játszótérről álmodik a Mesevár óvoda

Családi rendezvények, nyílt napok, ovis nosztalgianapok – a hagyományos óvodai oktatás mellett számos eseménynek, találkozónak ad helyet a gyergyóalfalvi Mesevár óvoda. A község felszegi részén található, tágas udvarral rendelkező intézménybe több mint húsz gyermek jár: az ő családjaik, az intézmény egykori óvodásai, és nyílt napok keretében a közösség legkisebb tagjai is látogatják a Mesevárt.
– A Mesevár ovi életébe igyekszünk bevonni az ide járó gyermekek családjait is, szülőket, testvéreket, ezért több alkalommal szervezünk családi napokat, de a már iskolás, egykori tanítványainkat is visszavárjuk rendszeresen az ovis találkozókra. Az udvarunk nagy, ezért óvodai sportrendezvények lebonyolítására is alkalmas; jelenleg is van több játszótéri elem, amelyeket a gyermekek használnak, de tartósabb, jobb minőségű anyagból szeretnénk korszerű játszóteret építeni nekik – sorolta a projektben való részvétel miértjeit Lőrincz Zsuzsa óvónő.
A gyergyóalfalvi intézmény a sport szakterületen pályázott, megfelelve a kritériumoknak – elegendő terület, nagy létszámú gyermekközösség megmozgatása, zárt terület, ahol a játszótéri elemek nincsenek kitéve rongálásnak.
A részvételi költségvetésben pályázó gyergyóalfalvi óvoda udvarán játszótér és filagória létesülne 87 465 lej értékben, sikeres elbírálás esetén. Lőrincz Zsuzsa elmondta: bár a nagyobb és más irányultságú projektek között aprónak tűnik az óvodai játszótér felújításának álma, mégis reménykednek, hogy sikerül megszerezni a támogatást. Erőfeszítéseiket a szülők, a Sövér Elek Szakközépiskola pedagógusi közössége, az önkormányzat, az Alfalvi Fiatalokért Egyesület is támogatja, de az iskolakezdést követően a diákok szavazataira is számítanak.

Óvodai játszótér és filagória létesülhet Gyergyóalfaluban | Fotó: Vargyas Ákos


Székelyudvarhely első futópályája

Célzottan a sportkedvelőknek kedvez a Harghita Business Center projektje. Egy több mint 340 méteres, bokakímélő, rekortán futópálya létrehozását kezdeményezték Székelyudvarhelyen, a vállalkozói inkubátorház területén.
Szakács-Paál István intézményvezető projektje a helyi lakosságot szólítja meg – azokat, akik kedvtelésből vagy akár versenyszinten járnak kocogni. Korábban megbizonyosodott arról, hogy nagy igény van a futópályára, hiszen napról napra bővül a városi futóközösség létszáma. Udvarhely esetében egy olyan településről van szó, melynek szép eredményei, sikeres futói vannak a sportágban, mellette futóegyesülettel rendelkezik, s több civil kezdeményezés rendszeresen szervez futással kapcsolatos programokat. Ennek ellenére óriási a szakadék a város adta sportolási lehetőség és az igény, illetve az elért eredmények között. A futás kedvelői jelenleg Szejkefürdő irányába szaladnak, esetleg a focipályát használják testmozgásra.
Az első futópálya ötlete egy RMDSZ elnökségi összejövetelen fogalmazódott meg. A kis pálya csak az első lépés, szerencsés helyzetben egy újabb futópálya megvalósítása követheti.
– Udvarhelyen csak egy sportolásra alkalmas pálya van, amely a futballstadiont veszi körül, de ennek már nagyon rossz állapotba került a burkolata. Az inkubátorház köré próbajelleggel hoznánk létre azt a futópályát, amely a maga nemében első lenne a városban, illetve felmérné azt, hogy mennyi érdeklődő akad akár egy nagyobb pálya megépítésére, mondta az ötletgazda. Hozzátette, nem feltétlenül normális az, hogy egy ekkora településnek, ahol rengetegen szeretnek szaladni, nincs egy jó és minőségi borítású futópályája, ami kíméli a lábat, illetve jól tapad rajta a cipő.
Az első pálya 340 méteres lenne, hiszen ekkorát enged meg az inkubátorház területe. Remélhetőleg, akinek szenvedélye a szaladás, annak nem jelent majd problémát, hogy több kisebb kört kell egymás után lefutnia. A terület teljes egészében Hargita Megye Tanácsának tulajdonában van. A projekt a pályázaton keresztül 50 ezer lejes támogatást kaphat. Az újrabecslés alapján a teljes tervezet kivitelezéséhez 75 ezer lejre lesz szükség az alap körbeásásához és a gumiszőnyeg beszerzéséhez. A fennmaradó összeget szponzorok segítségével, illetve az inkubátorház saját költségvetéséből pótolja ki. Ideális esetben az intézményvezető egy helyi kivitelezőre bízná a munkát, s később akár tusolóval is bővülhet a pálya infrastruktúrája.
A futópálya nemcsak a városlakóknak készülne, hanem az inkubátorház munkatársainak szintén javára válna. Az irodai munka után felüdülést jelenthet a kocogás, ráadásul ezzel növelhető az alkalmazottak aktivitási szintje, illetve javítható a test és lélek egészségi állapota. Az ötletgazda számít arra, hogy az inkubátorház kis közösségén kívül a fiatalok és középkorú érdeklődők veszik birtokba a pályát, valamint néhány futókör is tart majd itt szabadtéri edzéseket.
– Amennyiben a szavazók támogatnak, semmi nem akadályoz meg abban, hogy megvalósítsuk Udvarhely első, kimondottan futóknak szánt pályáját. Nem ez lesz a város egyetlen pályája, de az aktuális pénzügyi forrásnak köszönhetően jelenleg ez a projekt a legkönnyebben és a leggyorsabban kivitelezhető. Ideiglenesen, amíg nem épül egy nagyobb és modernebb, egy-két évig kiváló megoldást nyújthat arra, hogy a futás szerelmesei minél gyakrabban mozogjanak, összegezte az ötletgazda. Amint a projekt a támogatásra kiválasztott tervek közé kerül, elkezdődhet az engedélyek megszerzése, az alap kiépítése, s a futók várhatóan 2023 tavaszán kezdhetik használni a pályát. A pálya mindenki előtt nyitott, és ingyenesen használható lenne.

Kísérleti jelleggel építenék meg az első futópályát Székelyudvarhelyen | Fotó: HMT


Ambuláns, mobil fogorvosi rendelő

Egy ambuláns mobil fogorvosi rendelő hiánypótló lenne, hiszen ezáltal az idősek, mozgáskorlátozottak, ágyban fekvő betegek is sürgősségi ellátásban részesülhetnek – véli az ötletgazda dr. Tőkés Tímea. A fogorvos megkeresésünkre elárulta: a mobil rendelőt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal partnerségben szeretné megvalósítani az alapítvány, hiszen szükség van a tapasztalatra, a további támogatásra.
A falusi környezetben és a hátrányos helyzetben élőknek nincs hozzáférési lehetőségük a fogorvosi kezeléshez, nagy távolságokat kell megtenniük ahhoz, hogy engedéllyel működő fogászati rendelő szolgáltatásait vehessék igénybe. Ilyen körülmények között az ambuláns, mobil fogorvosi rendelő egyszerű kezeléseket és szaktanácsadást biztosíthat.
– Egy ambuláns fogorvosi rendelőről lenne szó, amellyel mozgáskorlátolt személyekhez tudunk eljutni. Ambuláns, mivel sürgősségi, de majd idővel szeretnénk, ha kezelésekre is kibővülnének a szolgáltatásaink. A munkámból adódóan van tapasztalatom a témában, négy éve működtetünk egy szociális rendelőt, ahol találkozok ilyesfajta szolgáltatásra szoruló, mozgásukban korlátozott emberekkel – fogalmazott a fogorvos.
A 140 ezer lej értékű projekt jelenleg a második helyen áll a szavazásban, 2197 szavazattal. Dr. Tőkés Tímea hozzátette: bizakodóak, hisz az egész nyarat a projekt melletti kampánnyal töltötték el, ezzel is közvetítve elszántságuk és hitük a rendelőbe.
Tímea megkeresésünkkor is hazafele tartott a csíkszépvízi Ápoló és Gondozó Központból, ahol a projektet népszerűsítette.
– Ez egy olyan projekt, amelyet mi mint magánrendelő nem tudunk megvalósítani. Hargita megyében példátlan. Szükségünk volt egy olyan támaszra, mint a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, ahol nagy a tapasztalat az ambulancia terén. Az alapítványhoz négy orvos tartozik, mi önkéntesek vagyunk, egymást felváltva fogjuk kezelni a betegeket – közölte a doktornő.
Kiemelte: bárki, aki tudja mit jelent egy mozgássérült, ágyhoz kötött vagy mozgásában korlátozott idős embert rendezni, azonosulni tud a projektünkkel, és belátja, milyen fontos ennek a megvalósítása.

Házhoz menne a fogászat. Hiánypótló kezdeményezés | Fotó: HMT


Központi játszótér Szentegyházán

Szentegyháza önkormányzata egy új játszótér kialakítására pályázna. A játszótér egy régóta elhagyatottan álló területen kapna helyet, Szentegyháza központjában.
Nem a legelső, de a legmodernebb játszótér megépítésére és felszerelésére pályázott az önkormányzat Szentegyházán. A jelenleg használatban levő tíz játszótér a legalapvetőbb játékokkal vannak ellátva – hintával és néhány csúszdával. Ezek a játszótérelemek jórészt fából vannak, s már nagyon régiek.
Lőrincz Csaba polgármester a tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy már közel egy éve megfogalmazódott egy új játszótérre való igény a településen. Az új tér kialakítása mellett azonban időszerűvé vált bővíteni a meglévő játszótereket is, és felszerelni ezeket korszerűbb eszközökkel. Fejlesztésre szorulnak a Budai Nagy Antal utcában, a Mihai Eminescu utcában, a József Attila utcában, az Akác utcában, a Turista utcában, illetve a Lövétebányán található játszóterek.

Szentegyházán új játszótéri elemekre költenék a támogatást | Fotó: HMT

A 300 ezer lejes pályázati összeget teljes egészében játszótéri elemekre költené el az önkormányzat – homokozót, forgó-lengő játékokat, mászókákat, mászótornyokat és újabb csúszdákat vásárolnak. A játékokat a központi park mellett található elhagyatott területen helyezik el. Itt korábban már lebontották a régi időkből megmaradt pajtákat. A lebontás után kinyílt a tér, szélesebbé vált a park, amely egyre több helyi rendezvény fő helyszínéül szolgál.
– Észrevettük, hogy az így kapott térnek rendkívül jó adottságai vannak, és szeretnénk játszótér formájában hozzácsatolni a parkhoz. Ezen a helyszínen nagyon sok rendezvényt tartunk, de ugyancsak itt épül fel a következő napközi. A bővítéssel egy központi park hangulatot kapna a város, hiszen méreteiben közel 60-70 árral gyarapodik a jelenlegi tér. Az új parkot a 21. századi ízléshez mérten alakítjuk ki. Kikapcsolódási lehetőséget nyújt a kismamáknak, a gyerekeknek, pihenőhelyet a fiataloknak, de vonzó helyszín lehet majd a turisták számára is, részletezte a polgármester. Az egyes játszóterek bővítésénél területrendezési munkálatok is szükségesek. A játszótér egy domboldalon kapna helyet, egy többméteres hosszúságú patakmeder mellett, ahová építeni kell egy sodronykorlátot, mondta az elöljáró. Megközelítőleg jövő évben érnének a munkálatok végére.

Tudósított: Adorján Zsófia, Boncina-Székely Szidónia, Demeter Adél-Hajnalka, Miklós Dalma,
Vlaicu Lajos

: an accessible web community