Hirdetés

Egymérkőzésnyire a 2. Ligától

HN-információ
Barátságosabb körülményeket remél a székelyudvarhelyi visszavágón a Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője, Mihai Ianc, aki úgy véli, az a csapat örül majd a végén, amely a találkozón kevesebbet, vagy egyáltalán nem fog hibázni. A slatinai eredménnyel elégedett volt, de neheztelt az ottani körülményekre Mihai Ianc, a Székelyudvarhelyi FC vezetőedzője, miután a második ligás osztályozó első mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott a csapata, viszont a találkozót tűző napon, szinte kibírhatatlan hőségben kellett lejátszani. – Nagyon sokat kivett a játékosokból az odavágó, nem elég, hogy a mérkőzés tétje is megnehezítette mindkét csapat dolgát, de a pályán legalább 40 fokos hőség tombolt, ami túlságosan is rányomta bélyegét a találkozóra. Az eredménnyel elégedett vagyok, de a körülményekkel és a mérkőzés színvonalával már kevésbé – fogalmazott a székelyudvarhelyiek szakvezetője. A feljutásért kiírt párharc mindent eldöntő utolsó felvonását ma, 17.30-tól rendezik az udvarhelyi sétatéri stadionban, Ianc szerint a hazai pálya nem feltétlenül jelent előnyt a helyi csapat számára. „Bár a szurkolók támogatása nagy segítséget jelenthet, mégsem a hazai pálya előnye lesz a döntő. A Slatina nagyon erős csapat, nem kizárt, hogy 90 perc után Udvarhelyen is döntetlen lesz az állás, de talán a büntetőkig eldől a mérkőzés sorsa. Az a csapat lesz előnyben, amelyik nem fog hibázni” – összegzett az SZFC vezetőedzője. A mai visszavágót a www.frf.tv oldalon fogják élőben közvetíteni, viszont online megtekintéséhez (ingyenes) regisztráció szükséges a frf.tv oldalán.

Szász Csaba



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!