Hirdetés

Egyetértésben döntöttek Gyergyószentmiklóson

HN-információ
Mindössze hét perc alatt döntés született minden előterjesztett napirendi pontban a pénteki ülésén Gyergyószentmiklóson önkormányzati testülete. Mint arról a Hargita Népe is beszámolt, hétfőn az ugyanezen témák ügyében összehívott ülést nem tudták megtartani, szinte a teljes RMDSZ frakció távolmaradt akkor.   Elnézést kért a hétfői késéséért Csergő Tibor András, Gyergyószentmiklós polgármestere azoktól, akik vették a fáradságot és elmentek az ülésre. Akkor többet vártak a hiányzókra, mint amennyi idő alatt most lezajlott az ülés. Néhány korábbi ülés jegyzőkönyvének elfogadása mellett két fontos téma szerepelt a napirenden. Egyrészt a majdani inkubátorház – amelynek létrehozására a megyei tanáccsal lépett partnerségre az önkormányzat – telekkönyvezéséhez kellett néhány pontosítást eszközölni. Mint a polgármester elmondta, a vállalásaik szerint a telekkönyvnek hónap végéig el is kellene készülnie, ezért is volt indokolt a soron kívüli tanácsülés összehívása. Hozzászólás, kérdés nélkül egyöntetűen meg is szavazat a testület a tervezetet. Egy, a zöldségpiac közvetlen szomszédságában álló ingatlan eladóvá vált, tulajdonosa pedig elsőként az önkormányzatnak kínálta eladásra. A polgármester rámutatott: bővíteni kellene a piacot és környékét, hiszen jelenleg zsúfolt, a parkolási problémák is rendszeresek. Miután tisztázták, hogy a beterjesztett tervezet még csak a folyamat első lépése, ezután mérik fel az ingatlan értékét, ezt a napirendi pontot egyetértésben fogadták el a testület tagjai.

Barabás-Pál Hajnalka

 


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!