Hirdetés

Egyelőre csak papíron

HN-információ
Már az elmúlt esztendőben hallani lehetett arról, hogy átszervezik a területi erdészeti és vadászati felügyelőségeket. Ilyen-olyan elképzelésekről, szempontokról, célkitűzésekről lehetett hallani, majd a dolgok lecsitultak. Az erdészeti törvény módosításával, illetve az illegális fakitermelés, valamint a falopások állítólagos gyarapodásával egyidejűleg újólag előtérbe került ennek a hatóságnak az átszervezése. A jogszabályozás tekintetében ez be is következett: a június 30-i kormányülésen fogadták el a 2015/32-es, az erdőőrség létrehozására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet, amely még aznap meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. Ez a kormányrendelet egyben a már említett felügyelőségek „végzetét” is jelentette. [caption id="attachment_5517" align="aligncenter" width="620"]Letarolt erdők országszerte. A tettesek vagy megkerülnek vagy nem... Letarolt erdők országszerte. A tettesek vagy megkerülnek vagy nem...[/caption] [dropcap]A[/dropcap]z újonnan létrehozandó erdőőrségek a kormányrendelet értelmében átveszik a jelenleg még működő erdészeti és vadászati felügyelőségek hatásköreit, valamint azok személyzetét is, s ezzel egyidejűleg a felügyelőségek megszűnnek. Tehát átszervezés tulajdonképpen nincs, hanem létrehoznak egy új hatóságot, amelybe úgymond beleolvadnak az egykori felügyelőségek. A kormányrendeletben fel vannak tüntetve az erdőőrségek főbb hatáskörei. Ezek a következők: az erdészeti szabályozási rendszer gyakorlatba ültetése, illetve annak monitorizálása és ellenőrzése, valamint a vadászati rendszerre vonatkozó előírások gyakorlatba ültetése, annak monitorizálása és annak ellenőrzése. Úgyszintén, összhangban a törvényes előírásokkal, a majdani őrségekre fog hárulni a faanyag „útvonalainak” a monitorizálása és ellenőrzése. Hasonló jellegű feladatköre az eddigi felügyelőségeknek is volt, ám a mostani kormányrendelet megindokolásában az is áll, hogy az illegális fakitermelés hathatósabb megelőzése és visszaszorítása érdekében szükséges az erdőségek létrehozása. Lehet, hogy ez így igaz, de azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ellenőrző szervekben, hatóságokban eddig sem volt hiány, mint ahogy azt sem, hogy ezelőtt egy évvel a kormány, a szaktárca és a különböző hatóságok azzal kérkedtek, hogy az „erdőradarra” vonatkozó jogszabályozási előírások nyomán majdhogynem rend lett a fakitermelés terén. Nos, most azt mondhatjuk, hogy a dolgok a valóságban némileg másként festettek, másként festenek. Ilyen összefüggésben pedig utalhatunk arra is, hogy a Román Rendőrség múlt hét végi közleménye szerint csupán az esztendő első öt hónapja során az „erdő pajzsa” akció keretében a rendőrségi szervek közel 77 000 köbméter illegálisan kivágott fát azonosítottak be, annak értéke 12 millió lej körül volt, az erdészeti törvények megszegése kapcsán közel 1500 személlyel szemben indítottak bűnügyi eljárást. Mindezen túl a rendőri szervek még több mint 10 000 szabálysértési bírságot is kiróttak. Tehát nem sikerült megnyerni a csatát a törvénytelen fakitermelés frontján… Még várni kell A kormányrendelet megjelenését követően egyesek már kész tényként könyvelték el az erdőőrségek színrelépését. Erre azonban még várni kell, mert egyelőre azok csak papíron léteznek, s a majdani erdőőrségek megszervezését és működését kormányhatározat révén kell megállapítani, s annak határideje augusztus 3. Amit viszont már tudni lehet a majdani erdőségekről, az az, hogy nem lesz egy központi szervük, hanem szám szerint kilenc erdőőrség jön létre az ország egyes municípiumaiban, s azok hatósugarába fog tartozni három, négy vagy még annál is több megye. Hargita megye együtt Kovászna, Brassó, Maros és Szeben megyével a Brassó municípiumi székhelyű erdőőrséghez fog tartozni. Amúgy a kilenc őrségnek együttesen legfeljebb 617 alkalmazottja lesz, abból 547 gyakorlatba ültetési és ellenőrzési hatáskörrel rendelkező szakszemélyzet, 72 állás pedig a kiegészítő tevékenységek ellátására szántak. Egy gárdának legalább 40 fős személyzettel kell rendelkeznie. Amit még tudni lehet a majdani őrségekről, az az, hogy ugyan átveszik a jelenlegi hasonló hatáskörű területi felügyelőségek személyzetét, de azokat utólag alávetik a feddhetetlenségi vizsgálatnak, lévén, hogy erre vonatkozóan előírás van a kormányrendeletben. Erre a feddhetetlenségi vizsgálódásra majd csak a tényleges megalakulást követő 90 nap során kerül sor, azaz legkésőbb október végéig. A gyakorlatba ültetési és ellenőrzési hatáskörrel rendelkező személyzetnek a szolgálatban kötelező lesz az egyenruha viselete. Érdemes utalni arra is, hogy a feladatkör jellegénél fogva kiemelt szintű bérezést helyez kilátásba a sürgősségi kormányrendelet: egy munkás alapbére legalább 2371 lej lesz és legfeljebb 2530 lej, egy erdőőrség főfelügyelője pedig akár 10 188 lejes alapbérben is részesülhet majd. Amúgy a majdani alkalmazottak túlnyomó többségének köztisztviselői jogállása lesz. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!