„Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól, ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom, ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia, mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lukács evangéliuma, 19. 1-10). Ez a történet is bizonyítja, hogy Krisztus Urunkban nincsenek előítéletek. Látja az ember életét, cselekedetét, vágyakozását és nem úgy cselekszik, ahogyan azt az emberek vagy éppen jómagam elvárják, elvárom. Ő szuverén Isten, Aki azt tesz, amit jónak lát. És jónak látja, hogy szeretettel és irgalommal forduljon az elesettek, elveszettek felé, felém. Zákeus a sikertörténetű ember: gazdag és befolyásos, és az, ami mindenki szeretne lenni: fő. Nemcsak vámszedő, hanem fővámszedő. Mindaz, amire vágyik az ember: anyagi jólét és egy kicsivel több, mint az átlagember. Csak ő tudja, mennyi idejébe, energiájába, pénzébe került, hogy mindezt megszerezhesse. De nem boldog. Kis termete lévén egyre feljebb és feljebb akar kapaszkodni, belekerül egy ördögi mókuskerékbe, ami nem enged nyugalmat, pihenést, csak a félelmet: nehogy mindent elveszítsen, s ezért egyre jobban belefeszül a munkába, szerzésbe. Hiába érezte, hogy nem helyes, ebből a mókuskerékből nincs kiszállás… Jézus áthalad Jerikón. Sokan vannak körülötte, sokan akarják látni, azonban ez kevésnek adatik meg. Miért? Mert nem szenzációt akarnak látni, hanem találkozni. Ezt akarja a vak, akit meggyógyít, ezt akarja Zákeus is, ezt akarom én is. De hiszen ezért jött Jézus, „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet”. Ezt az elveszett, elesett voltunkat kell felismerjük önmagunkban. Lehet, hogy mindent elértünk, de nem tudunk ennek örvendeni, nem vagyunk boldogok. Félelmek gyötörnek, megvallatlan bűnök kínoznak – milyen siker ez? De Zákeus életében nem ez a siker, hanem az, hogy Jézus megáll, megszólítja és bemegy hozzá – minden emberi zúgolódás és előítélet ellenére. Csodálatos, amikor Jézus néven nevezi: Zákeus! Hiszen ismeri! Milyen drága lehetett ez a Zákeus – és ő nem is tudta! Ez az az isteni szeretet, amit nem lehet megérteni. Megáll mellettünk, és néven szólít minket! Hiszen ismer bennünket! Drágák vagyunk Számára! Mert nem aranyon vagy ezüstön, hanem a drága vérén váltott meg és tett a Maga tulajdonává! Zákeus hamar leszáll. Ezt kell megtanulni: hamar leszállni. Nem a fáról, hanem arról az irigyelt, féltett fő-pozícióról. Mivel kérkedhetünk Isten előtt? Zákeus leszáll: Uram, mondja – pedig eddig ő volt az úr, eddig neki mondták! Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. – ez az igazi leszállás. Jézus előtt, az Ő szeretete előtt csak ez az alázat lehetséges: egyedül Ő az Úr, nekünk pedig csak elrontott mondataink, cselekedeteink, életünk van. Erre az alázatra mondja a Szentírás, hogy „aki magát megalázza, felmagasztalja azt az Isten!” És erre az alázatra mondja Jézus: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Hadd álljunk meg így mi is a mi Urunk előtt, alázattal, bűnbánattal, bűnvallással, hogy miénk lehessen bocsánata, új élet reménysége és üdvössége!

Barát István református lelkész