Hirdetés

Egy tintafolttal jobbá tenni a világot


Tamás Réka, a maga huszonhárom életévével olyan magabiztosságot és könnyedséget sugároz, mind a munkahelyén, mind a hétköznapokban, amellyel kitűnik a tömegből.

– Mikor döntötted el, hogy újságíró szeretnél lenni?

– Nem is tudtam arról, hogy létezik az újságírás mint szak. Május eleje lehetett, talán, amikor a Facebookon rábukkantam egy pályázatra Facebook-nemzedék címmel. Mindig érdekelt az írás, habár a helyesírással volt gondom bőven, de a gondolataimat szépen tudtam megfogalmazni, így gondoltam, jelentkezem a meghirdetett pályázatra. Emlékszem, főztem egy nagy adag kávét, kiültem a teraszra és egész délután írtam. Majd beküldtem. Nem gondolkodtam azon, hogy jó vagy sem. Főszereplőim két lánytestvér meg a nagymama, s az ő generációjukra építettem fel írásomat. Valamilyen okból az én novellám nyert, és így kerültem az újságírás szakra, amit teljes szívemből imádtam. Fantasztikus volt: a tanáraim a barátaim is voltak, vagy néha a szüleim, és előfordult, hogy ellenségeim is, de rengeteget tanultam tőlük, ha nem is mindent az újságírásról, de számos dolgot az életről.

– Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy számos dolgot az életről?

– Arra, hogy minden tanárom tanított valami olyasmit, amit ő már megtapasztalt az élete során. Például ott volt Tibori-Szabó Zoltán, tőle tanultam a legtöbbet, ő volt a kedvencem is, és titokban talán ez fordítva is igaz. Sokat mesélt nekem, mindig emlékeztetett rá, hogy tegyek félre mindent, mert a tanuláson a hangsúly, ez segített is, hiszen majdnem mind a hat félév alatt tízes volt az általánosom, no meg az államvizsgám is, persze ő volt a vezetőtanárom. Azt is tőle tanultam meg, hogy csak korán keléssel lehet igazán sikeres az ember. Mellette ott volt Vallasek Júlia vagy Botházi Mária, akik csodás édesanyák és a legjobb tanárnők, de említhetném Csibi Lászlót is. Nagyon vicces volt, ő is mindig mellettem állt. Na meg Győrffy Gábor, aki apám helyett apám volt az egyetemi évek alatt. Mindnyájukat imádtam.

– Mit szeretsz a legjobban az újságírói szakmában?

– Ingyen események, ingyen kaja és pia, rengeteg ember. Na jó, ez vicc volt. A szabadságot. Az újságírók általában nagyon szabad szelleműek, bármiről tudunk írni, bármennyit. Egyszer meg is jegyezte a szerkesztőnk, hogy nekem éppen ez az erősségem, hogy minden témában tudok alkotni. De a kérdésedre válaszolva, talán a sokszínűség az, ami megfogott, és a folyamatos lehetőség arra, hogy tanulj és új dolgokat ismerj meg.

– Ha jól tudom, szabadidődben is szoktál írni, a szépírás vagy pedig az újságírás áll közelebb hozzád?

– Ezen épp a minap gondolkodtam el, hogy amíg nem dolgoztam nap mint nap inkább újságba illő anyagokkal, addig a szépírás állt közel hozzám, de most változó. Csak akkor tudok írni, mondjuk egy jegyzetet vagy egy novellát, tárcát vagy akár egy véleményt is, ha valami hatás ér: szerelmes leszek, apukámnak szülinapja van, meghal valaki, megérint egy, az utcán látott kisgyerek. Ha nem történik ilyesmi, akkor egyszerűen nem tudok írni.

– Hogyan látod, mi foglalkoztatja napjainkban az olvasókat?

– Semmiképp nem a koronavírus-járvány. Sajnos ez a bajom éppen az újságnál dolgozókkal, hogy azt hiszik, vagy legalábbis mindig ezt írjuk az újságban, hogy mi történik a politikában, az egészségügyben, a tanügyben, a turisztikában és a többi. Miközben én azt érzékelem, és rengeteg visszajelzést is kaptam az írásaimra, amelyek még inkább ezt igazolták, hogy az olvasók szívesen elolvasnak egy interjút egy lánnyal, aki siket, vagy egy méhésszel, de kíváncsiak arra is, hogy milyen hangulat uralkodik egy koncerten. Szóval ezen lenne, amit javítani, de persze változik a világ, és majd mi is változunk vele.

– Személy szerint miben változtatnál?

– Jó kérdés, talán több személyes interjút tennék az újságba és kevesebb olyan dolgot, amitől az embereknek a hétköznapjai még sötétebbek és ijesztőbbek lesznek. A média a negyedik hatalom, ezt mindenki tudja, és szerintem mi tudnánk változtatni a világon, mert hatunk az olvasóinkra, nézőinkre, hallgatóinkra. Jobbá tehetnénk a világot… én annyira szeretném. Remélem, egyszer teszek majd valami olyasmit, ami hasznára lesz a társadalomnak. Elárulom neked, az az egyik legfőbb célom, hogy az embereknek jobb életük legyen, és tudom, hogy segíteni fog a Jóisten ebben a tervemben.

– Véleményed szerint mennyire megbecsült szakma az újságírás?

– Egyáltalán nem az. Ma már nem, persze régen más volt. De ez nagyon érint, inkább ne is beszéljünk róla…

– Akkor miért ezen a területen dolgozol?

– Kapcsolatokat építek, és amúgy is szeretem, de hosszú távon nem ez a terület lesz számomra a nyerő, hátha majd egyszer arról is kér­dezel…

– Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik újságírói pályára készülnek?

– Használják ki azt a három évet, mert nagyon rövid, és iszonyatosan gyorsan elrohan. Tanuljanak, de leginkább gyakorlatozzanak mindenhol, ahol csak lehet. Utazzanak Budapestre szakmai gyakorlatra, de elmehetnek más országokba is. Ajánlom, hogy próbálják ki magukat minden területen, mert csak azután jön a neheze, és a való élet fájdalmasabban tanít, mint hinnénk.

Mezősi Hanna 
Kommunikáció és PR hallgató

...
...


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!