Egyetlen kikandikáló hajtincs – ez volt a bűne annak a huszonéves iráni lánynak, akit a teheráni rendőrség letartóztatott és brutálisan megvert, mert nem megfelelően viselte a muzulmán nők fejkendőjét, a hidzsábot. Az emberi szabadságjogokat két lábbal taposó történés jóval túllépi a muzulmán világ határait, hiszen a hír Európát is gondolkodásra készteti, ezt bizonyítják a több városban zajló tüntetések. Mi közünk nekünk ehhez? – kérdezhetnénk, ha nem találkoznánk a hatalomgyakorlás számos igazságtalan módjával saját országunkban is. S bár csak a töredékét tapasztaljuk az ilyen és ehhez hasonló brutális eseteknek, az elnyomás, az erőszak ellen és a jogaink védelmében időnként muszáj hallatnunk a hangunkat. Az, hogy nőként mekkora szerepünk van a törvényhozásban, a közéleti szerepvállalásban, a közösségformálásban, országonként és kultúránként változó. Szép és magasztos jelzők a nőkkel kapcsolatban a családi tűzhely melegének őrzője, vagy a béke megteremtője, akinek legfőbb erénye a hallgatás – de érdekeink védelménél nem éppen a legcélravezetőbb tulajdonságok, illetve viselkedésformák. Mert ki védheti jogaikat leghatékonyabban, ki értheti felmerülő problémáinkat, ha nem mi magunk?
Bár sokszor és sokat beszélünk a női egyenjogúság létezéséről, az üvegplafon jelenséget hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. A ritka esetektől eltekintve nem egyenlő esélyekkel vagyunk jelen a munkaerőpiacon sem, a gyermeknevelési szabadság lejárta után – már ha olyan szerencsések vagyunk, hogy van, ahová visszatérnünk – bizonyára mindannyiunknak erőfeszítést jelent helytállni a munkahelyünkön, s közben elegendő időt tölteni a családunkkal. Emellett még közéleti vagy közösségi szerepet vállalni, részt venni a döntéshozási folyamatokban szűkebb vagy tágabb környezetünkben már-már lehetetlen vállalásnak tűnik. Azok a nők, akik mégis bevállalják, sokszor kapnak hideget-meleget, hiszen társadalmunkban a régi minták követése ezt is jelenti: egy nő maradjon otthon, „a fakanál mellett”. Ha pedig nagyratörő álmai vannak, viselje el az ezzel járó negatív (esetenként pozitív) hozzáállást, de semmiképpen se érezze azt, hogy hiábavaló a törekvése.
Az önálló életet élő hajtincs története gyengíti azokat a hatalmon lévőket, akik értelmetlen és korszerűtlen szabályokkal, törvényekkel éltetik mesterségesen rendszereiket. Ugyanígy a hátrányos megkülönböztetés, a nemi alapú sztereotípiák éltetői már nem sokáig tudnak vélt hatalmukkal visszaélni. Elkezdődött egy változás, ami az iráni nők számára hajkoronájuk megmutatását jelenti, az európai kultúrában pedig valami egészen mást, mégis hasonlót: lehetőségeket, megbélyegzés nélkül, jogokat nemi alapú megkülönböztetés nélkül. Még akkor is, hogyha ez hatalmas áldozatokkal jár…