Hirdetés

Egy apuka hozta létre az anyukák klubját: Szuperanyuk klubja alakult Bögöz községben

HN-információ
Egy lelkes apuka fejéből pattant ki az ötlet és hozta létre egy hónappal ezelőtt az immár százötven tagot számláló Szuperanyut, azaz a Bögöz községi édesanyák klubját, amely nemcsak a virtuális térben, hanem gyakorlatban is szeretne jelen lenni a közösség életében. Avagány közösségi kezdeményezés középpontjában ezúttal a gyermekek állnak, fejlődésük-nevelésük érdekében szívesen működnek együtt az anyukák. Előadásokat, kézműves-foglalkozásokat, gyakorlati tudást adó képzéseket szeretnének szervezni a jövőben, megosztani egymással tapasztalataikat. A több mint százötven taggal rendelkező Facebook-csoporton kívül az aktív szervezői csapat már a második rendezvénnyel készül: két héttel ezelőtt a bögözi Geréb Enikő kalauzolta a vadon termő gyógynövények világába az anyukákat és gyerekeiket, ugyanakkor különleges teákat kóstoltak, fűszersót készítettek. Szombaton összekötik a kellemest a hasznossal: csereberevásárt szerveznek a községben, ahol lehetőség lesz gyermekruhákat, játékokat, könyveket adni-venni. Az anyukák azt tervezik, havonta legalább egy rendezvényt szerveznének, felmérést is készítettek, hogy kinek mi az érdeklődési köre, milyen jellegű tevékenységekre lenne leginkább igény. – Első körben olyan hasznos tevékenységeket szeretnénk szervezni, ahová bárki becsatlakozhat, értem ez alatt a kézműves tevékenységeket, ismeretterjesztő előadásokat, és ilyen a csereberevásár is. Minden családban felgyűl a kinőtt gyerekruha, mindenhol vannak megunt játékok, és mi lehetőséget teremtünk arra, hogy ezek új gazdára találjanak. A gyógynövényes találkozó jól sikerült, de mivel nem tudtunk gyógynövényeket gyűjteni, ezért ismét megszervezzük június közepén – mondta el megkeresésünkre Séra Gyöngyi, aki egyike a nyolc plusz egy tagú aktívan szervezkedő anyukáknak, apukának. Hozzátette: a konkrét események mellett olyan platformot szeretnének biztosítani, ahol az édesanyák akár a gyerekneveléssel kapcsolatos mindenféle információhoz hozzájuthatnak, tanácsot kérhetnek, megoszthatják tapasztalataikat. – Igyekeztünk a kisgyerekes édesanyákat megszólítani, de amikor megírtuk a szabályzatot, akkor nem szabtunk kritériumokat, minden községben élő édesanya csatlakozhat, aki úgy érzi, ehhez a közösséghez szeretne tartozni, de zöme mindenképp a kisgyerekes anyukák közül kerül ki. Sokszínűek vagyunk, mindenki hozzáteszi a maga részét, van köztünk dolgozó anya, olyan, aki gyereknevelésin van, tulajdonképpen egy egész csapat áll a kezdeményezés mögött – mondta Gyöngyi. Bögöz községhez hét – Béta, Dobó, Vágás, Décsfalva, Agyagfalva, Mátisfalva, Magyaros – település tartozik, a csoporthoz mindenhonnan csatlakoztak anyukák. A rendezvényeket egyelőre a községközpontban tartják, hisz nagyjából egyforma távolságról kell beutazniuk az édesanyáknak. A helyi polgármesteri hivatal vezetősége a közösségi oldalon üdvözölte és támogatásáról biztosította a príma kezdeményezést, ugyanakkor örült az édesanyák összefogásának. Aki még nem csatlakozott a klubhoz, megteheti a Szuperanyu nevet viselő Facebook-csoportban azzal a kikötéssel, hogy a község területén él, vagy valamilyen formában kötődik az említett településekhez.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!