Hirdetés

Egészséget tessék!

HN-információ
Régi, kifakult közhely, miszerint az egészségünkkel csak akkor kezdünk el foglalkozni, amikor nem szolgál kellőképpen minket. Kevés figyelmet fordítunk rá, nem törődünk a megelőzéssel – több felmérés is rávilágított ezekre a tényekre, de a hétköznapokban is láthatjuk ennek igazságát. Most azonban a vírushelyzet óvatosabbá tett minket, ami azt is jelenti, hogy elkezdtünk gondolkodni a megelőzésen, azon, hogy mit lehetne tenni a betegség elkerüléséért. Természetesen, ezt jóval megelőzve a gyártók már piacra dobtak különböző „készítményeket”, amelyeket ha nem is a vírus ellenszereiként hirdetnek, de azt állítják, hogy „felveszik a harcot” a betegséggel. Habár nem a vírust akartam kivédeni, én is rendeltem néhány napja egy gyógynövényesnek mondott készítményt, lévén allergiás a családban, szerettem volna természetes módon enyhíteni a tüneteket. A termékleírás szerint illóolajakat tartalmazó termék azonban semleges illata alapján semmilyen gyógynövényt nem tartalmaz, így a kifizetett jelentős összeg és a bosszankodás mellett maradt az örök tanulság, hogy jobban tájékozódjak, mielőtt megveszek valamit. Mert bizony hajlamosak vagyunk elhinni (szinte) mindent egy jól felépített marketing okán: úgy tűnik, mintha a csodaszereknek köszönhetően egészségügyi problémáink egy csapásra megoldódnának, és az életünk tovább folytatódhatna zökkenőmentesen. Erre a vágyunkra alapozva a termékleírások pontosan felépített rendszere azt mondja, amit hallani akarunk, s ezek után már nem nehéz elhitetni velünk, hogy az a bizonyos portéka megéri az árát. Ráadásul gyógynövényekből van, csupa egészséges összetevő alkotja, miért is kételkednénk a hatékonyságában? Pedig érdemes szem előtt tartani: reneszánszukat élik a „bizonyítottan hatékony”, „természetes alapanyagokból” készülő termékek, és az ezeket forgalmazó „szakemberek”, akik – tisztelet a kivételnek – csak a meggyőzésben jeleskednek. A közösségi média tág teret biztosít ezeknek a jelenségeknek, itt lehet adni-venni ellenőrizetlenül, számla és pénzvisszafizetési garancia nélkül, orvos vagy természetgyógyász véleménye nélkül, s mindezt úgy, hogy közben meggyőznek: a lehető legjobb választás volt. Élve a józan gondolkodás képességével, jelentős eséllyel rázhatjuk le magunkról a ránk ömlő, hamis termékeket ajánló információtömeget.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!