Hirdetés

Egész héten ünnepeltek a résztvevők: Unitárius gyerekek táboroztak

HN-információ
Többéves hagyománnyal rendelkezik a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör által évről évre megszervezett gyerektábor. A múlt héten tartott esemény helyszínéül idén is Csehétfalvát választották a szervezők. Ezúttal 27 gyermek vett részt az egyhetes táborban. Tavaly nem szervezhették meg a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkörhöz tartozó diákok táboroztatását, ám múlt héten Csehétfalván – a járványügyi szabályokat szem előtt tartva – 27 diák vehetett részt az eseményen, holott máskor a 60-at is meghaladta a résztvevők száma. Csáki Levente, a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör esperese elmondta, kizárólag a keresztúri körhöz tartozó egyházközségek gyermekeinek szánták ezt a tábort, amelyre idén tizenkét településről érkeztek a résztvevők. Az alsó korhatár 9 év volt, a legnagyobbak pedig 13-14 évesek, akik még nem konfirmáltak. Ez ugyanis az egyik feltétele a gyermektáborban való részvételnek. – Az ünnepek témakörét jártuk körül, próbáltuk elmélyíteni a gyermekekben, hogy időtől függetlenül is élnek az üzenetek, amelyek az adott ünnepek alkalmával elhangzanak és helyet keresnek az emberek lelkében. Érdekes volt például a nyári melegben a karácsonyról beszélni, mézeskalácsot készíteni – fogalmazott az esperes. Hozzátette, minden napnak volt tematikája, az egyházkör lelkészei tartották önkéntes alapon a foglalkozásokat, de énekvezérek, teológiai hallgatók is csatlakoztak. Az adott ünnep tematikájához kézműves-foglalkozások, szabadidős tevékenységek, játékok, filmek, mesék is csoportosultak, amelyek kitöltötték a táborozók mindennapjait. – Minden napnak megvolt az ünnepe, hétfőn kezdtük a karácsonnyal, és haladtunk az évnek megfelelően az egymást követő ünnepekkel. Az őszi hálaadás ünnepével zártunk, amelyet szep- tember utolsó vasárnapján ünnepelünk rendszerint, így hálával zártuk a hetünket is – tette hozzá Csáki Levente. Elmondta, a gyerekek részéről hatalmas nyitottságot és érdeklődést tapasztaltak, és bíznak abban, hogy ez megmarad majd a későbbi években is. Igyekeznek olyan programokat biztosítani, amelyek maradandó élményeket nyújtanak a gyermekeknek. Az unitárius esperes azt is hozzátette, általában jól meghatározott menetrend szerint zajlik a táboroztatás, amelynek fontos része az, amikor a szülők megérkeznek a gyermekekkel, és az is, amikor értük mennek, újra átadják a táborozókat a szüleiknek. – Az egyhetes rendezvény istentisztelettel és szeretetvendégséggel zárult, amelyeken a szülők és a gyermekek egyaránt részt vettek. Ez is a hagyományokhoz tartozik – részletezte az esperes. Csáki Levente ugyanakkor azt is megjegyezte, remélik, jövőre is meg tudják szervezni a gyermektábort, és konfirmandus-táborral is kiegészítenék rendezvényeik sorát, ahová az adott évben konfirmált diákokat várnák.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!