Hirdetés

Duplázni tudott a Mazowsze Serce Polski

HN-információ
Akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a lengyel Mazowsze Serce Polski csapatának kerekesei voltak a legjobb a Székelyföldi Körversenyen. Ezúttal Alan Banaszek vitte el az összetett első helyét, ugyanakkor a lengyel csapatot nem tudták legyűrni. Négy napon át a teljes Szé­kelyföldet körbekerekezte a XV. Szé­kely­földi Körverseny mezőnye. Ezúttal ugyanis a kerék­pá­rozók Marosvásárhelyről indultak, majd szép sorjában érintették Szé­kely­ke­resz­túrt, Szé­kely­ud­var­helyet, Gyer­gyó­szent­miklóst, Csíkszere­dát, Sepsi­szent­györgyöt, Kéz­di­vásár­helyet, továbbá Alcsíkot és Felcsí­kot. A szakaszok rövidsége tartogatta a legnagyobb meglepetést az egész körverseny során, amely magával hozta, hogy a mezőny a körverseny végéig nagyon egyben volt. A korábbi évekkel ellentétben nem szakadt szét – az elmúlt években a Bucsin-tető megmászása jelentette a legnagyobb kihívást, ám idén a szervezők ezen hegyimenőt kivették – több csoportra, így végig nyitott volt a végső győzte kiléte. Ugyanakkor szemmel látható volt, hogy a Székelyföldi Körverseny négy kontinentális csapata – Giotti Victoria – Savini Due (Románia), Hre Mazowsze Serce Polski (Lengyelország), Eurocar Grawe Ukraine (Ukrajna), Wsa Ktm Graz (Ausztria) – teljesen más tempót diktált a többiekkel szemben. A mezőny ugyan egyben volt, de az első szakasztól kezdve három sportoló és egyben három csapat között éleződött ki nagy harc a különböző trikókért. Az egyéni összetettért az Andrea Guardini (Giotti Victoria), Alan Banaszek (Mazovsze Serce Polski), illetve Daniel Auer (WS KTM Graz) küzdött. Az utolsó szakasz döntött végül. A záró csíkszeredai szakasz előtt Banaszek vezetett, ám őt mindössze 7 (!) másodperccel követte Guardini és Auer. A zárószakasz során a három sportoló egészen az utolsó száz méterekig együtt kerekezett. Engedték a szökési kísérleteket, amelyeket végül mindig beértek. Egészen az utolsó körig, amely végén a Márton Áron Főgimnáziumnál a három sportoló elindította a sprintjét. Auer jött be elsőnek, majd Guardini és Alan Banaszek. Ezt követően a zsűrin volt a sor, hogy megállapítsa a végeredményt. Végül a bónuszpontoknak köszönhetően Banaszek lett az első, Guardini a második, Auer a harmadik. A Mazowsze Serce Polski megvédte címét. Eredmények II. szakasz (Székelyudvarhely – Gyergyószentmiklós – Csíkszereda, 125,2 km): 1. Alan Banaszek (Mazowsze Serce Polski), 2. Daniel Auer (WSA KTM Graz), 3. Norbert Banaszek (Mazowsze Serce Polski). III. szakasz (Sepsiszentgyörgy – Kézdivásárhely – Bálványos – Sepsiszentgyörgy, 122,6 km): 1. Andrea Guardini (Giotti Victoria Savini Due), 2. Alan Banaszek (Mazowsze Serce Polski), 3. Andrea Gatti (Gallina Ecotec Colosio). IV. szakasz (Csíkszereda – Rákos – Szépvíz – Csíkszereda – Verebes – Szentmárton – Szentlélek – Csíkszereda + 10 kör Csíkszereda utcáin, 151 km): 1. Daniel Auer (WSA KTM Graz), 2. Andrea Guardini (Giotti Victoria Savini Due), 3. Alan Banaszek (Mazowsze Serce Polski). Végeredmények Összetett: 1. Alan Banaszek (Mazowsze Serce Polski), 2. Andrea Guardini (Giotti Victoria Savini Due), 3. Daniel Auer (WSA KTM Graz) … 18. Wilmar Molina Rico (Team Novák). Legjobb U23-as versenyző: 1. Andrea Gatti (Gallina Ecotec Colosio) … 11. Orosz Gergő (Team Novák). A pontverseny győztese: 1. Alan Banaszek (Mazowsze Serce Polski) … 24. Alberto Jaime Restrepo Diosa (Team Novák). A legjobb hegyimenő: 1. Emil Dima (Giotti Victoria Savini Due) … 11. Alberto Jaime Restrepo Diosa (Team Novák). A legjobb magyar versenyző: 1. Istlstekker Zsolt (Epronex) … 5. Orosz Gergő (Team Novák). A legjobb román versenyző: 1. Emil Dima (Giotti Victoria Savini Due). Csapatverseny: 1. Mazowse Serce Polski (lengyel), 2. Giotti Victoria Savini Due (román), 3. KED-Stevens Radteam Des Berliner TSV (német) … 5. Team Novák.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!