Hirdetés

Döntetlent játszott az SZFC és a Gelence

HN-információ

Nem volt igazán átütő ereje az FC Székelyudvarhelynek, így valamelyest hátrányból várhatja a labdarúgó 3. Ligába való feljutásért folyó harc visszavágóját. Szombaton hazai környezetben az elején gólt kapott a Kovászna megyei bajnoktól, amit a Gelencei Nemere majdnem a végéig meg tudott tartani. A hosszabbításban jött az egyenlítés, így teljesen nyitott maradt a kérdés, hogy ki szerzi meg a harmadosztályos indulási jogot.

[caption id="attachment_3835" align="aligncenter" width="630"]Akartak az udvarhelyi focisok, de semmi nem jött össze Fotó: Barcsa István Akartak az udvarhelyi focisok, de semmi nem jött össze Fotó: Barcsa István[/caption] Mintegy hétszázan látogattak ki szombat délután a sétatéri stadionba, hogy végigkövessék két székely együttes mérkőzését, akik a 3. Ligába való feljutásért csapnak össze. Az odavágón – a sorshúzást követően – az FC Székelyudvarhely volt a házigazda, a Botorok János és Szin Ferenc által irányított együttes célja az volt, hogy valamelyest könnyebbé tegye az egy hét múlva esedékes visszavágót. Nem éppen így történt. A mérkőzést megszeppenve indította a hazai együttes, a Gelencei Nemere pedig megragadta az alkalmat, leginkább pontrúgásokkal veszélyeztetett. Egy beadásra rosszul is jött ki kapujából Sebestyén, igaz, hogy ezt még talán a támadót is meglepte, nem csapott le a játékszerre, pedig ott volt az üres kapu. A 11. percben Roman Ilie már számított a beadásra, egy szögletet íveltek középre, teljesen szabadon hagyták az ellenfelet, akinek nem volt nehéz dolga, a hálóba fejelte a labdát (0–1). A bekapott találat sem éb­resz­tette fel az udvarhelyieket, vérszegény támadásokat vezettek, míg a vendégek leginkább arra összpontosítottak, hogy zárják a területeket. Egyenlítésre így is volt lehetőség még az első játékrészben, előbb Simon Arnold puskázott el egy ziccert, amit mellélőtt, aztán Szőcsnek nem volt szerencséje, tizenhatról leadott lökete a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A pihenő valamelyest jót tett az SZFC-nek, feljavult a támadójáték, de azt is hozzá kell tenni, hogy sok volt a technikai hiba, a pontatlanság. Az 50. percben Simon A. előtt adódott újabb kecsegtető lehetőség, két védő szorításában nem cselezett, hanem megpróbálta átemelni a kissé kinn lévő hálóőr feje mellett, ez sikerült is, csupán a játékszer elkerülte a kaput. Csordogált a játék a végső sípszó felé, kevés olyan lehetőséggel, ami megemlíthető. A háromszékiek remekül semlegesítették a támadásokat, sőt a 90. percben akár megduplázhatták volna előnyüket: Csutak lövését Sebestyén nem kis bravúrral tolta ki. Jó pár néző már hazaindult, amikor Szőcs zúgott el a jobb szélen, két védőt is kicselezett, majd középre ívelt, ahol remek ütemben érkezett a csereként beálló Tamás Előd, fejese védhetetlenül zúgott a kapuba. A középkezdést követően pedig a játékvezető véget vetett a találkozónak. 1–1, ami semmit sem döntött el, csupán lépéselőnyben van a Gelence. Tegyük hozzá, a győzelemhez sokkal jobb játék, jobb foci kellett volna. „Vannak hibák, amiket ki kell javítanunk a második meccsre, egyes játékosoknak megremegett a lába, érződött, hogy ilyen szinten nincs tapasztalatuk. Nem úgy jött ki a lépés, ahogy elterveztük. A mérkőzésen sebezhető volt az ellenfél védelme, de mi szinte minden lehetőségünket kihagytuk. A feljutás sorsa nem dőlt el. Az ellenfélnél is vannak komoly tapasztalattal rendelkező játékosok, de ha nem hagyjuk, hogy játsszák a sokpasszos játékukat, és rájuk tudjuk erőltetni a miénket, akkor sikerülhet a feljutás” – összegzett a találkozót követően Botorok János, az SZFC edzője. A visszavágót június 27-én, szombaton 17 óra 30 perckor rendezik Gelencén. Józsa Csongor
Labdarúgó 3. Liga, selejtező, odavágó FC Székelyudvarhely – Gelencei Nemere 1–1 (0–1) Vezették: Barbu Marian Alexandru – Dragoș Bogdan Ioan (mindketten Fogaras), Ileș Dan Lucian (Brassó). Megfigyelők: Kanyaró Attila (Marosvásárhely) és Ioniță Andrei (Bukarest). Gól: Tamás Előd (90+3), illetve Ilie Roman (11.). SZFC: Sebestyén Attila, Balázsi Csaba, Demény Norbert, Péter Mózes, Szécsi Barna, Péter Levente (66., Tamás Előd), Bálint Rajmund (76., Simon Norbert), Bálint Róbert, Simon Arnold, Cătălin Doltea, Szőcs László. Gelence: Gâteș Lucian, Rákosi Zsigmond, Márkos Szilárd, Marincea Nicolae, Stana Robert, Fogarasi Cristian (88., Vulcan Szabolcs), Csulak Attila, Bărbăsescu Daniel, Roman Ilie, Gerotă Alin (78., Gáspár Levente), Adui Szabolcs.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!