Hirdetés

Döntetlennel kezdett a Videoton

HN-információ
A Videoton 1–1-es döntetlent ért el hazai pályán a fehérorosz BATE Boriszov ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulós párharcának kedd esti első mérkőzésén, így nincs könnyű helyzetben a visszavágó és a továbbjutás szempontjából. [caption id="attachment_7918" align="aligncenter" width="620"]Az utolsó percekben egyenlített a Videoton Fotó: mti Az utolsó percekben egyenlített a Videoton Fotó: mti[/caption] [dropcap]E[/dropcap]lőnyt szeretett volna szerezni a magyar bajnok Székesfehérvári Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágójára a fehérorosz BATE Boriszov ellen hazai környezetben. Ennek megfelelően nagyon nyomott a magyar csapat az első félidőben, jól küzdött, helyenként még jól is játszott, de kihagyta a temérdek kidolgozott helyzetét. A hazai támadásoknak az sem szegte kedvét, hogy Juhász Roland súlyos sérülést szenvedett, az első hírek szerint hátsó keresztszalag-sérülése lett. A félidőben egyik csapat sem cserélt. Fordulás után, a vendégcsapat a második félidő elején egy balszerencsés fejes utáni öngóllal szerzett vezetést, a fehérvári együttes azonban a hajráig küzdött, s az utolsó percekben egy szöglet után Vinícius fejesgóljával egyenlített. A visszavágót jövő szerdán rendezik Fehéroroszországban. Ha a Videotonnak sikerül kiharcolnia a továbbjutást, akkor a következő körben már a főtáblára jutásért játszhat. Ha a fehérváriak búcsúra kényszerülnek a jövő héten, akkor az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában, a csoportkörbe jutásért futballozhatnak majd. Eredmények, BL Bajnokok ága: Videoton FC – BATE Boriszov 1–1 (0–0) /Vinícius (89.), illetve Luijckx (56., öngól)/; Midtjylland – APOEL 1–2 (0–2), Milsami Orhei – Skenderbeu 0–2 (0–0), Makkabi Tel-Aviv – Viktoria Plzen 1–2 (0–2), Dinamo Zágráb – Molde 1–1 (1–1). Nem bajnokok ága: CSZKA Moszkva – Sparta Prága 2–2 (1–1), Young Boys – AS Monaco 1–3 (0–0), Fenerbahce – Sahtar Donyeck 0–0, Panathinaikosz – FC Bruges 2–1 (1–1). Európa Liga Magyar részről a Debrecen, míg romániai részről a Marosvásárhelyi ASA és az Astra Giurgiu lesz érdekelt az Európa Liga harmadik selejtezőkörében ma este. Egyik csapatnak sem lesz könnyű. A Debrecen a norvég Rosenborgot, míg a Marosvásárhelyi ASA a francia Saint-Étienne-t fogadja. Az Astra Giurgiu pedig Angliába a West Ham United otthonába látogat. A műsor, ma: Debrecen – Rosenborg (21, M4), Marosvásárhelyi ASA – Saint-Étienne (21, Digi Sport 1), West Ham United – Astra Giurgiu (21.45).


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!