Dobogós helyek Bákóból

Fotó: Balázs Attila / rallyphotohunters

Ugyan adódtak technikai problémák, ám ennek ellenére remekül sikerült a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre alkotta párosnak a Moldva Bákó Rali. Csapatban az első helyen zártak a csíkiak, a murvapontvadászatban pedig háromszor állhattak dobogóra.

Elégedetten tértek haza Bákóból a csíki ralisok, hiszen a nehézségek ellenére sikerült négyszer is a dobogóra állniuk. Noha a hőség és a por mellett a technika kétszer is megviccelte a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre alkotta párost, összetettben is gyarapították pontjaikat, ráadásul a murvapontvadászatban három harmadik hely is összejött nekik.
– A Mojnest környéki pályák évről évre egyre rosszabb állapotban vannak, viszont a Bákó melletti szelektívek egyelőre nagyon jók – nyilatkozta lapunknak Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor hozzátette, az első napon voltak technikai gondjaik, a második napon viszont minden a lehető legjobban alakult. Szombaton a Zémes–Mojnest–Vermești három szelektívből álló kört háromszor teljesítette a mezőny, az első kör utolsó gyorsaságiján, a csíki páros számára nem éppen kedvelt Vermești-gyorsaságin – ahol volt már gumidefektjük, borultak és égett is ki autójuk az elmúlt évek során – akadtak az első gondok. – Az utolsó két kilométeren kormányszervó nélkül maradtunk, szerencsére a szelektív után volt beiktatva a szervizidő, a szerelőknek pedig sikerült kicserélni a meghibásodott kormánykazettát. A második körben a Mojnest-szakaszon kaptunk egy defektet, így az utolsó három kilométert szétroncsolt abronccsal teljesítettük – mondta a csíki navigátor, így összetettben az első napot a hatodik helyen zárták.
Vasárnap a Bákó környéki szakaszokon már remekül alakult minden a csíkszeredai párosnak, mi több, a nap első szelektívjén sikerült egy helyet javítaniuk, így összetettben és az RC2 géposztályban is ötödikként zárták a Moldva Bákó Ralit. Ami viszont fontosabb, hogy a murvabajnokságban a nyílt versenyben, összetettben és az RC2 géposztályban is a harmadik helyen zártak, illetve a csapatversenyben az Omega Rally Team/AT Motorsport tagjaként az első helyen végeztek.
A hazai ralibajnokság következő futamát szeptember 2-án és 3-án, Iași környékén tartják murvaborítású utakon, majd október második hétvégéjén rendezik a Kolozs Ralit aszfalton, a tervek szerint a pontvadászat október utolsó hétvégéjén, a Brassó Rali murvapályáin ér véget.
A versenyt Simone Tempestini nyerte Sebastian Barbu és Andrei Gîrtofan (mind Skoda Fabia Rally2) előtt.

Kopacz Gyula

: an accessible web community