Hirdetés

Díjazták a versenyzőket

HN-információ
Szombat este közzétették a XIX. Fától fáig, verstől versig Kányádi Sándor versmondó verseny eredményeit. Az eseményt évről évre a Nagygalambfalvi Általános Iskola hirdeti meg elemistáknak és felső tagozatos diákoknak. Online térbe kényszerült az elmúlt évben a járványügyi megszorítások miatt a Fától fáig, verstől versig Kányádi Sándor versmondó verseny, idén pedig szintén online hirdették meg a versenyt, amely ezúttal is nagy népszerűségnek örvendett. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, akárcsak a versenyre, online került sor, egy erre az alkalomra összeállított kisfilmben hirdették ki évfolyamonként a legjobbakat, valamint a dicséretben és különdíjban részesülőket. A videó az eredményhirdetés mellett számos meglepetést is tartogatott. Gryllus Dániel és Vilmos üzenetével kezdődött a XIX. Fától fáig, verstől versig Kányádi Sándor versmondó verseny eredményhirdetését is tartalmazó kisfilm, amelyet szombaton este követhettek figyelemmel az érdeklődők az iskola közösségi oldalán. A Kaláka együttes tagjai a Kányádi Sándorhoz fűződő barátságukat, közös élményeiket elevenítették fel, majd egy általuk megzenésített versével köszöntötték a szavalókat. Zsidó Annamária, a Nagygalambfalvi Általános Iskola magyartanára folytatta a köszöntők sorát. Mint mondta, a versmondáson túl a közösségépítés is fontos céljuk volt, hogy évről évre meghittséget vigyenek a vetélkedőbe. Ugyanakkor megköszönte mindenkinek a részvételt. A videóból számos érdekességet is megtudhattunk az idei vetélkedőről Vetési Nándor színművész tolmácsolásában. Többek között, hogy a 418 versenyző által beküldött videó összesen 19 óra 18 perc és 31 másodperc hosszúságú anyagot tesz ki, a legnépszerűbb a Kicsi faluból való vers volt, ezt 27-en szavalták, majd A tavon és a Kilenc pipe című versek következtek a népszerűségi listán 23, illetve 20 szavalattal. A zsűri tagjai, akik egyébként környékbeli magyartanárok voltak, ezt követően ismertették évfolyamonként a díjazottak névsorát, valamint az évfolyamokra jellemző sajátosságokat. Kiderült többek között, hogy a V. osztályos versenyzők voltak a legtöbben, 65-en szavaltak ebben a kategóriában, őket az első osztályosok követték 62 versenyzővel, a legkevesebben pedig a nyolcadikosok voltak. Erdély 14 megyéjéből jelentkeztek versenyzők idén, valamint Nagygalambfalva magyarországi testvértelepüléseiről is küldtek be videókat. A zsűri elnöki tisztségét Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő töltötte be, aki a felvételek minőségének javulását és a versekhez találó helyszínek választását is méltatta, akárcsak a tájegységekre jellemző népviseleteket, amelyeket magukra öltöttek a diákok. A szórványból érkező versenyzőket is üdvözölte, végezetül pedig gratulált a szervezőknek a színvonalas munkájukhoz. A videóból ugyanakkor megismerhettük Kányádi Sándor szülőfaluját, körbejárhattuk a jellegzetes helyszíneket, amelyek mind kötődtek a költőhöz és a versenyhez, de számos versrészlet és megzenésített vers is elhangzott. Gyerkó Levente polgármester is köszöntötte a résztvevőket és üzenetében arra buzdított mindenkit, ha tehetik, látogassanak el Nagygalambfalvára, így még jobban megismerhetik a Kányádi-versekben oly sokat emlegetett helyszíneket. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy jövőre, a jubileumi 20. versenyt ismét személyes jelenléttel tudják majd megtartani. A zsűri és a nagygalambfalvi iskola pedagógusai mintegy ajándékként közösen elszavalták A bivaly és a halacska című verset, végezetül pedig Bálint Hajnal, a Nagygalambfalvi Általános Iskola igazgatója beszélt a vetélkedőről, annak fontosságáról. Mint fogalmazott, a verseny célja újabb és újabb generációkkal megismertetni Kányádi Sándor verseit és a 418 diák virtuális jelenléte, valamint a világhálón elért több mint 250 ezer ember azt mutatja, hogy elérték céljukat. Kiemelte, Kányádi versei immáron Nagygalambfalvát felrajzolták a Kárpát-medence térképére. – Nekünk pedig feladatunk, hogy méltó emléket állítsunk a nagy költőnek és továbbra is ápoljuk szellemi örökségét – fűzte hozzá.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!