Hirdetés

Csúnya vereséget szenvedett a GYHK

HN-információ

Nem várt hatalmas zakóba szaladt bele a Gyergyói HK jégkorongcsapata az ötödik Erste Liga-mérkőzésén a közel két hete jégre sem lépő Budapest MAC HKB ellen. A Brassói Corona is elszenvedte első vereségét, de még mindig az első helyen áll.

Közel két hétig nem lépett jégre a Budapest MAC HKB csapata a jégkorong Erste Ligában, miután keretét sérülések és betegségek tizedelték, és a hírek szerint karanténba is vonultak. Ez pedig nem volt jó előjel az egyre jobb formát mutató Gyergyói HK ellen.
Végül teljes mértékben borult az előzetes papírforma. A MAC mondhatni első támadásából bevette Cooke kapuját, miután Terbócs lőtt védhetetlen gólt kapásból. Ez pedig megadta a hangulatot a hazai csapatnak, akik remekül használták ki a lehetőségeiket. A 8. percben már 2–0 volt, hogy a 15. percre ez 3–0-ra módosuljon.
A „szegény embert még az ág is húzza” alapon a második felvonás elején ráadásul Sofron emberhátrányból is eredményes tudott lenni. A MAC kezében volt a mérkőzés irányítása, a GYHK roppant görcsösen játszott és rengeteg hibát vétettek továbbra is, saját harmadukon belül is.
A zárófelvonásra sem változott a játék képe, és ezt a MAC alaposan kihasználta, valósággal összeroppantotta a gyergyói csapatot, végül 7–0-val vették az akadályt. A GYHK ma az Újpest ellen vigasztalódhat.
A nap másik összecsapása nem volt ilyen egyértelmű, amelyen a Dunaújvárosi Acélbikák a listavezető Brassói Coronát fogadták. Az első harmad a kapusokról – Hughson és Polc – szólt, akik valósággal lehúzták a rolót.
A második harmad viszont meghozta a gólokat is. Nyitásként Pihlqvist mattolta Polcot, amelyre nagyon gyorsan válaszolt a brassóiak francia válogatottja, Dame-Malka. Öldöklő, kemény csata kezdődött a jégen. A Brassó valamivel élesebb volt és ennek végül meg is lett az eredménye. 12 másodperccel a harmad vége előtt a Ferencváros ellen a második harmadban kényszerűségből kivált Valchar ért el gólt. A utolsó harmad egy gyors hazai góllal kezdődött, amely újból egyenlő állást eredményezett. A Corona alaposan rákapcsolt, de sem sima fórból, sem kettős előnyből nem tudták becsapni a remek napot kifogó Hughsont. Öt az öt ellen meg végképp nem. Jöhetett a „hirtelen halál”, amely 28 másodpercig tartott. A hazaiak csapatkapitánya, Kovács Bronson lépett ki és mattolta Polcot. A Brassó legközelebb ma a Titánok ellen lép jégre.

Erste Liga, eredmények

MAC HKB Budapest – Gyergyói HK 7–0 (3–0, 1–0, 3–0)
Gólszerzők: Terbócs (1.), Orban (8., 54., 55.), Molnár (15.), Sofron (21.), Nagy K. (46.).
Dunaújvárosi Acélbikák – Brassói Corona 3–2 (0–0, 1–2, 1–0, 1–0) – h. u.
Gólszerzők: Pihlqvist (23.), Szappanos (45.), Kovács (61.), illetve Dame-Malka (26.), Val­char (40.).
A mai műsor: Dunaújvárosi Acélbikák – Csíkszeredai Sportklub (19), Újpest – Gyergyói HK (19), Fehérvári Titánok – Brassói Corona (19.30).




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!