Csuhéművészet mesterfokon

0
99

Székelyudvarhelyen a Rózsa utcában ízléses faburkolatú ház tűnik ki a többi közül. Az ablakokat hófehér horgolt függönyök díszítik, a bejárati ajtónál hatalmas csuhébaba köszönti a betérőt. A meleg lakban a lámpák, székek támlái, asztali díszek mind-mind kukoricacsuhéból készültek.

Bálint Júlia csuhéművész először negyedik osztályos korában találkozott a csuhékészítéssel szülőfalujában, Felsősófalván. Akkoriban a tanító néni kézimunkaórán mindenféle kézműves tevékenységet oktatott és egy alkalommal csuhéból készítettek lábtörlőt a gyerekek. A hármasfonással font lábtörlő akkora sikerélmény volt a kislánynak, hogy minden évben a karácsonyi nagytakarítás után az ünnepre új lábtörlő került a bejárathoz.

– Ahogy bekerültem a szentdemeteri származású férjem családjába, anyósomtól és a férjemtől megtanultam a sodrás technikáját. Sok mindent elsajátítottam és azóta is folyamatosan ötletelünk, hogy a fakanál- és szalvétatartón kívül még mit lehetne elkészíteni és hasznos tárgyként alkalmazni. Formálással készítek nagyon sok ajándéktárgyat: babákat, virágokat, hűtőmágnest, márciuskát… – sorolja a használati- és ajándéktárgyakat Júlia.

Egy szegről indult el a sodrás művészete

A történethez hozzátartozik, hogy 1940-ben, a búcsú szombatján, több mint egy órás felhőszakadás eredményeként óriási árvíz mosta el a Maros megyei Szentdemeter falu nagy részét. Az akkori pap, Pál Gyula, látva azt a nagy szegénységet, ami az árvizet követte, meghívta a magyarországi Kovács Károlyt, aki megtanította a falu népét a kukoricaháncs megmunkálására, kenyeret adva megannyi ember számára. Akkoriban kötelező volt mindenkinek a kultúrotthonba menni és részt venni ezen az oktatáson. Vitték a sodrófát (laskasirítőt), aminek a végébe ütöttek egy szeget. Arról az egy szegről indult el a sodrás művészete. Mikor megtanultak egyenletesen sodorni, szatyrokat, kenyérkosarakat, lábasalátéteket kezdtek készíteni, amiket a közeli marosvásárhelyi és segesvári piacokon értékesítettek.

A szakma nagyon megtetszett egy nagykendi barátnőnek, aki szintén megtanulta azt, majd megtanította a negykendieket is szotyrozni. Ma általában a kendi szotyrokat ismerik, kevesen tudják, hogy a domb mögött van egy csodálatos kis falu, ahonnan ez a mesterség ered…

Szentdemeteren már csak az idősek űzik ezt a mesterséget, hisz sok munkát, időt és türelmet igényel, és nincs benne sok pénz. Aki ragaszkodik a természetes anyagokhoz, annak értéket jelent, de nem mindenki látja meg benne a szépséget.

A beáztatott csuhé engedelmeskedik

Ősszel, kukoricaszedés után, fosztáskor külön válogatják az alkalmas kukoricacsuhét, a napon szárítják, majd kötegelik. A csomókat gyöngyfűzérszerűen a csűrben tárolják száraz, levegős helyen, megelőzve ezzel a penész kialakulását.

– A törökbúzaföldünk Szentdemeteren található, anyósom 89 évesen segítségünkkel még gondját viseli. A közeli ismerősökhöz is elmegyünk ősszel kukoricát szedni és a lapit helyben kiválogatjuk. A lényege, hogy legyen jól megérve és a belső, szép, fehér, selymes leveleket használjuk fel, amelyek a kukoricacsövet fedik – mondja Júlia.

Feldolgozás előtt a kukoricacsuhét langyos vízbe áztatják és jól kicsavarják. Minden remekmű egy saját farámán készül el, előre kirajzolt és szegekkel megjelölt formán, egy szegről indul el a sodrás művészete, szegtől-szegre haladva kerül fel a darab a rámára, amit még le kell szőni, sodorva vagy laposra öltve, megadva a termék végső formáját és díszét. Miután a farámán megszáradt a darab, a szegeket kihúzzák és leszedik a formáról.

– A nedves csuhé hagyja magát formálni, engedelmeskedik. Miután megszárad a kész termék, megőrzi a formáját. A törökbúzának többféle fajtája van, a hosszú levelű lófogút használjuk a sodráshoz, a vöröses színben pompázó kisebb levelű csuhét pedig virágok – rózsák, tulipánok – készítéséhez – tudjuk meg a szakmai titkokat.

Minden időszakban más és más tárgyak kerülnek ki a kézműves keze alól. Karácsonykor például több mint huszonötféle dísszel tudnak szolgálni: angyalkák, csengők, gömbök, csillagok, dióbélből készült kis dísztárgyak készülnek a műhelyben. Húsvétkor nyuszikák, bárányok, tojások, csibék születnek. Az év folyamán mindenféle tárggyal – lámpabúra, fülbevaló, kosárkák stb. – készülnek a vásárokra, de mindig megpróbálnak valami ötletes újdonsággal is előrukkolni.

– Az elmúlt évben vásárok híján a honlapon és a Facebookon próbáltuk népszerűsíteni a portékáinkat, a régi megrendelők is vissza-visszatérnek. Erre alapozni teljesen nem lehet, de mellékkeresetként pótolja a nyugdíjat.

Folyamatban egy állandó bemutató- és oktatóközpont kialakítása

A bukaresti Nemzeti Román Parasztmúzeum tavaszváráskor minden évben megszervezi a márciuska-vásárt, ahová Júlia rendszerint elmegy a férjével, aki ugyanúgy kiveszi részét a munkából. Ezeken az alkalmakon számos ismeretség köttetik, most is egy ilyen találkozásnak köszönhetően készítenek gyümölcs- és zöldségkosarakat egy fővárosi megrendelőnek. A szebeni Astra Falumúzeummal is szorosan együttműködnek, számtalan alkalommal jártak már kézműves bemutatóra, de eljárnak a Kolozsvári Magyar Napokra és a nagyváradi kézműves vásárra is.

– Ezekre az eseményekre olyan érdeklődők jönnek el, akik valamilyen szinten vonzódnak a kézműves tárgyakhoz, a természetes anyagokhoz – mondja a csuhéművész.

Bálint Júlia az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének alelnöki tisztségét is betölti, az egyesülettel többször szerveztek az elmúlt évtizedekben nem csak vásárokat, hanem kézműves szakoktatást is gyerekeknek. Szintén az egyesület szervezte meg tizennyolc éven keresztül a Szejke Szépteremtő Kalákát, ahol szintén oktatás is zajlott. Ugyan rendelkezésükre áll egy székház a Kossuth utcában, ez nem alkalmas a népi mesterségek bemutatására. Jelenleg zajlik a helyszínkeresés, ahol mindenféle hagyományos mesterséget nyári időszakban napi szinten tudnának megmutatni a városba érkező turistáknak is.

Nagyálmos Ildikó