Hirdetés

Csúcstalálkozó Washingtonban

HN-információ
Csütörtökön és pénteken zajlott le Washingtonban az a nukleáris biztonsági csúcstalálkozó, amelyen 51 ország államfője és miniszterelnöke vett részt, közöttük Klaus Johannis, Románia államfője, valamint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. A jelek szerint mindkettőjük összekötötte a kellemest a hasznossal: Johannist ez esetben is elkísérte hivatalos útjára felesége, Carmen Johannis (akit egyébként ez alkalommal is bírálattal illették az érkezésekor viselt, egyébként elegáns, de egyesek szerint az alkalomhoz nem illő rózsaszín kompléja okán). Orbán Viktornak népesebb a családja, őt nemcsak neje kísérte el, hanem három lánya is. Immár negyedik alkalommal került sor nukleáris csúcsértekezletre, és a washingtoni napirendjét mindenekelőtt biztonságpolitikai témakörök képezték, de szóba kerültek gazdasági és klímavédelmi kérdések is. A nukleáris biztonság kérdései között többek között arról is tárgyaltak, hogy miként lehetne szűkíteni a dúsított urán felhasználását, és hogyan lehetne gátat vetni a hasadóanyagok fekete kereskedelmének. Kétoldalú találkozókra is sor került, többek között informális jellegűre Barack Obama és Klaus Johannis, illetve Barack Obama és Orbán Viktor között. iohannis-obama


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!