Hirdetés

Csoportelsőként az elődöntőben

HN-információ
Veretlenül, tökéletes teljesítménnyel jutott a ifi III-as lány kézilabda országos bajnokság elődöntőjébe a Csíkszeredai VSK alakulata. Készülhetnek a májusi elődöntőre. Remekel a VSK Csíkszereda kézilabda szakosztálya, hiszen az ifi II-eseket követően az ifi III-as lány kézilabdacsapata is az országos elődöntőbe jutott. A Léstyán István–Erős Levente–Szabó Előd Zsolt edzői trió által felkészített lányok valósággal remekeltek a székelyföldi csoportjukban. Pontveszteség nélkül sikerült megnyerni a székelyföldi csoportot a VSK ifi III-as csapatának (2006–2007-ben született lányok), és magabiztosan bejutottak az országos elődöntőbe. A második teremtornának – akárcsak a februári elsőnek –, ismét a székelyudvarhelyi sportcsarnok adott otthont, ahol öt nap alatt négy mérkőzést vívtak meg a csapatok. A VSK elsőként a Székelyföldi Kézilabda Akadémia növendékeiből álló Szejke SK csapata ellen vette fel a harcot, amelyet összesítésben magabiztosan sikerült két vállra fektetni, annak ellenére, hogy a második „harmadban” igencsak megnehezítették a lányok dolgát a hazai pályán játszó udvarhelyiek. Az ifi III-as kiírás idei szabályai szerint a mérkőzések három 20 perces harmadra vannak osztva, minden megnyert harmadért 1 pont jár, illetve a meccset megnyerő csapat két ponttal lesz gazdagabb. A pihenőnapot követően a kézdivásárhelyiek legyőzése sem jelentett gondot a lányoknak, majd a csoportból mögöttük a második helyről továbbjutó Sepsiszentgyörgyi ISK következett. Zárásként az előző nap nagyszerű teljesítményt nyújtó Székelyudvarhelyi ISK-val néztek farkasszemet, az első három mérkőzésen összeszedett kisebb sérülések ellenére is sikerült győzniük. Az elődöntő tornát május 12–16. között rendezik, ahol öt nap alatt öt mérkőzést kell majd játszani, a Sepsiszentgyörgyi ISK mellett a Brassói Corona, a Vidombáki Sporting, a Bodzavásári Junior BB csapata, valamint a ACSO Comănești lesznek az ellenfelek. Az elődöntőből az első két helyezett jut a döntőbe. A csíkiak eredményei: VSK Csíkszereda – Szejke SK 46–24 (17–6, 12–11, 17–7); VSK Csíkszereda – Kézdivásárhely 41–18 (14–6, 16–7, 11–5), VSK Csíkszereda – Sepsiszentgyörgyi ISK 41–14 (13–1, 16–7, 12–6), VSK Csíkszereda – Székelyudvarhelyi ISK 39–21 (14–8, 12–5, 13–8).

Darvas Attila



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!