Csodálatos olyan ősök fiának lenni, akik az életüket áldozták a magyar hazáért

Az 1115 évvel ezelőtti dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek pénteken Csíkcsomortánban. A Kárpátok őre emlékműnél a megemlékezés szavai után a Csomortányért Egyesület és Csíkpálfalva község önkormányzata kezdeményezésére aláírták a Kárpátok őre emlékdíj megalapításának okiratát és kiosztották az első három díjat.

A székely himnusz eléneklésével kezdődött a csíkcsomortáni Kárpátok őre emlékműnél a megemlékezés. Az egybegyűlteket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntötte. A megemlékezés szavai után Solymosi Alpár unitárius lelkész, Szatmári Ingrid református lelkész és Göthér Gergely római katolikus plébános mondott áldást.

Ferencz Csaba, Csíkpálfalva község polgármestere beszédében kiemelte: ünnepelni és emlékezni gyűltek össze a dicsőséges pozsonyi csata 1115. évfordulóján.

Miért hangsúlyozom, hogy ünnepelni? A legtöbb nemzeti ünnepünkön csak a gyász jutott nekünk. Egy március 15-i megemlékezés alkalmával egy angol ismerősöm megjegyezte, hogy mi, magyarok mindig a vesztes forradalmakat ünnepeljük. Erre azt mondtam neki: Bocsánat! Mi emlékezünk, és az emlékezés válik ünneppé. A pozsonyi csata dicsőséges csata volt, amelyet a feledés homályába akartak száműzni, pedig itt igazán van mit ünnepelni. Csodálatos olyan ősök fiának lenni, akik az életüket áldozták a magyar hazáért – mondta a községvezető.

Ferencz Csaba így folytatta: a magyar, székely nép évezredes történelme folyamatos küzdelem a számára mindennél fontosabbnak tartott közösségi szabadságjogaiért, önrendelkezéséért, továbbá fennmaradását olthatatlan szabadságszeretetének és az ebből fakadó önigazgatási rendszerének köszönheti. Rámutatott: nem lehet hazugságra és félelemre építeni közösséget.

Sokáig el akarták feledtetni ezt az ünnepet, főleg azok, akik még ma sem értik, hogy nem ünnepelhet a hóhér az áldozattal. Hiszünk a szabadság, a nemzetek és népek szabadságának eszméjében. Bátran és egyértelműen mondjuk, hogy egyetlen nemzet sem örülhet saját szabadságának, amíg a vele együtt, a mellette élő népek, nemzeti közösségek nem érzik magukat szabadon, és rögtön hozzátesszük, hogy egyik szabadság sem vesz el a másik nép mértékéből és értékéből. A pozsonyi csatára nekünk emlékeznünk kell. Kötelez a magyar múlt és az azért életüket áldozó hősök példája – mondta Ferencz Csaba.

Hozzátette: az a feladatunk, hogy minden nehézség ellenére tartsunk ki és folytassuk a megkezdett munkát. Meg kell mutatnunk, hogy ma is létezik székely, magyar tisztesség, kitartás, mert elődeink olyan példát hagytak örökbe, amelyet érdemes követni. Népünk egységének megerősítését kell szolgálnunk – hangsúlyozta az elöljáró.

A polgármester szavai után a megemlékezés résztvevői elénekelték a Boldogasszony anyánk kezdetű ősi himnuszt, majd magyarpalatkai táncokkal lépett színpadra a Csomortáni Magyarok Nagyasszonya néptánccsoport. Az előadásukat Vaszi Levente kosteleki népdalénekes előadása és Kányádi Szilárd színművész szavalata követte.

A megemlékezésen a Csomortányért Egyesület és Csíkpálfalva község önkormányzata kezdeményezésére aláírták a Kárpátok őre érdemdíj megalapításának okiratát. Ezzel az a személyiség tüntethető ki, aki a Kárpát-medencei magyarság, székelység, a helyi közösségek fennmaradásáért, megmaradásáért folytat munkát, aki az érdemdíj átvételének pillanatától kezdve nemes feladatának tekinti mindenkor és mindenhol a magyar hazát, Erdélyt, Székelyföldet, Csíkcsomortánt, a magyar, székely nép munkáját népszerűsíti. A díj odaítélése évente egy alkalommal, a pozsonyi csata évfordulóján történik.

Az idén kivételes alkalommal három díjat adtak át: Kocsis László, Gergely István és Székely Vilmos részére.

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott a keresztény Keleti Frank Királyság és a pogány Magyar Fejedelemség erői között a mai Pozsony közelében. A honfoglaló magyarok 895–900 között történt benyomulása után a magyar fennhatóság területe 907-re nyugat felé már megközelítette a mai Ausztria területén lévő Enns folyó vidékét, és magában foglalt olyan területeket, melyek odáig a Keleti Frank Királyság részét képezték. (Forrás: Veszprémy László: A kalandozások kora)

Bíró István

: an accessible web community