Hirdetés

Csíkszentsimon község: a fiatalos település

HN-információ
Csíkszentsimon község fiatalosnak mondható, hiszen nagyon sok gyermekes család él Simonban és Csatószegen, illetve az önkormányzati vezetők is odafigyelnek arra, hogy a közigazgatási munka mellett szívvel-lélekkel rendezzenek meg egy-egy eseményt, ezzel is hangulatosabbá téve a hétköznapokat. Van jövő! ‒ ez a csík­szent­simoni önkormányzat munkatársainak a mottója, hiszen a községben mintegy ötszáz gyermek jár helyi óvodába, iskolába. Csíkszentsimon községben sok fiatal család van, és a polgármester szerint tenni kell azért, hogy legyen jövőjük itthon az ifjaknak. Úgy véli, minden egyes beruházás, megvalósítás a jövő generációinak szól, és úgy tűnik, hogy az elmúlt évben a sport volt a középpontban, hiszen majdnem mindegyik beruházás köthető a sporthoz. [caption id="attachment_132170" align="aligncenter" width="2048"] Harminc gyermek kapott iskolatáskát. Segítség gyerekeknek, szülőknek[/caption] Népszerűek a sporttevékenységek Ilyen például a sportcsarnok épülete, amely már elkészült, de az átadásra még várni kell. Amellett, hogy korszerű épületben tarthatják a testnevelésórákat, délutáni edzések helyszíne is lesz a sportcsarnok: kapcsolódva az úszás- és korcsolyaoktatáshoz, Csíkszentsimonban közel 70 gyermek jár focizni. A Székely­földi Labdarúgó Akadémia alközpontjaként szolgál Csík­szent­simon, az alcsíki térségben a kis labdarúgók ide járnak edzésekre. A településen egyébként lovasoktatás is folyik a Szent László Gyermekvédelmi Központ udvarán, így megannyi szabadidős sporttevékenység közül választhatnak a gyerekek. Az elmúlt évben készült el a műgyepes focipálya is, amit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorúak és az idősebbek is használnak. Mint arról a polgármester beszámolt, ugyancsak az elmúlt évben építették újjá a helyi családorvosi, illetve fogorvosi rendelőt. Az önkormányzati vezetőnek további tervei vannak: a műgyepes focipálya köré szeretnének futópályát, fitneszparkot, játszóteret és gördeszkaparkot építeni. Jövő tavasszal fognának hozzá ehhez a tervhez, a polgármester szerint van igény erre. [caption id="attachment_132171" align="aligncenter" width="2048"] Csürközési nap Csatószegen. Figyelnek a hagyományokra[/caption] Gázhálózatot építenek, modernizálják a kultúrotthonokat Ezenkívül több uniós projekt is zajlik a településen, például a gázhálózat kiépítése. A simoniak a csíkszentimrei önkormányzattal közösen terveznek, hiszen mindkét községben szeretnék bevezetni a gázt, remélhetőleg 2023 szeptemberében sikeresen le is tudják zárni ezt a projektet. Szintén uniós pályázattal szereznek tableteket, laptopokat, intelligens táblákat az iskolának. A polgármester hozzátette: az elemi iskolaépület szellőzőrendszerét is felújították a közelmúltban. Erre leginkább azért volt szükség, mert vizenyős területre építették az iskolát, és a falak könnyen bepenészesedhettek volna. A két kultúrházat ‒ a simonit és a csatószegit ‒ is újjá akarják építeni, de a polgármester csalódottan közölte, hogy ez nem sikertörténet. Mint mondta, a simoni kultúrotthonnal azért nem haladnak jól, mert a tervező nem végezte el megfelelően a munkát, és most arra várnak, hogy pótolja a hiányosságokat. Ha ezt nem teszi meg, akkor sikertelen lesz ez a pályázat. [caption id="attachment_132172" align="aligncenter" width="1080"] Fúvósok. Mintegy 93 fiatal tagja van a zenekarnak[/caption] A közösség életében aktív fiatalok A polgármester szerint nehezen indult újra az élet a faluban, a világjárvány miatt bevezetett korlátozások jócskán visszafogták a közösségi életet. Jelenleg működik a nyugdíjasklub, és újraalakult a Csíkszentsimoni Ifjúsági Csoport. A polgármester hozzátette: a Csatószegi Ifjúsági Csoport aktívan részt vesz a hagyományőrző események szervezésében, legutóbb a Csatószegi Csürközési Napot szervezték meg. Kérdésemre Kozma István elmondta: a csürközés népi játék, e köré építették a programsorozatot, hiszen más sporttevékenységek is helyet kaptak a népi játék mellett. Ugyanakkor szeretnék, ha újra tudnák indítani az ifjúsági néptánccsoportot: míg a kisgyerekek csoportja aktívan próbál, addig a nagyobbaknak még várniuk kell, mert nincs elegendő fiú jelentkező. Kozma István büszkén említette meg a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekart, amelynek 52 tagja részt vett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Hozzátette: összesen 93 fiatal van a zenekarban. Színjátszó csoport szintén van a községben, amelynek a polgármester is tagja. Általában húsvétkor tartják a nagyszínpadi előadásukat, és ezt a lakosság mindig nagyon várja. Ez már hagyomány a faluban: húsvétkor a színjátszók, karácsonykor pedig a fúvószenekar szórakoztatja a község lakosait. Kozma István elmondása szerint nagyon népszerűek a simoni színjátszók, hiszen a legutóbbi húsvéti műsort már kétszer is be kellett mutatniuk, és telt ház volt mindkét alkalommal. Sokan már jóval az előadás előtt megveszik a jegyeket, így támogatják a csoport tevékenységét. Számukra is fontos a hagyományőrzés, így amikor nem mehettek locsolni ‒ amikor még javában tombolt a világjárvány ‒, videófelvételen köszöntötték a csoport fiú tagjai a lányokat. A háromperces felvétel népszerűnek bizonyult: a polgármester elmondása szerint a közösségi oldalon több ezren megosztották a tartalmat. A korlátozások miatt a könyvtár sem működhetett, pedig népes olvasótábor van a községben: több mint kétszáz olvasó rendszeresen kölcsönöz könyveket. Amíg a könyvtárba nem mehettek be az olvasók, addig is találtak megoldást a vezetők: a könyvtár ment házhoz. Az önkormányzatnál figyelnek arra, hogy a könyvállomány folyamatosan frissüljön, ezért mindig vásárolnak új könyveket, az igényeknek megfelelően. Könyves eseményeket, gyerekeknek szóló felolvasásokat is szerveznek a könyvtárban, hiszen az olyan helyszín, ahova nemcsak a könyvek miatt látogatnak el az emberek, hanem a közösségi élményekért is, mondta a polgármester. ‒ Volt, hogy megkérdezték tőlem, hogy ezt a sok hülyeséget ki találja ki nálunk, mire mondtam, hogy nagyjából én – mesélte nevetve a polgármester. Az önkormányzat munkatársai minden évben szalmabálákból valamilyen bábut építenek a gyerekeknek, idén Csatószegen és Csíkszentsimonban méhecskék fogadták a tanévkezdőket. Kozma István hangsúlyozta: az önkormányzatnál dolgozók nemcsak a közigazgatási munkából veszik ki a részüket, hanem aktív tagjai a helyi közösségnek. [caption id="attachment_132173" align="aligncenter" width="1953"] Kozma István és Varga Beáta. A fiatal lány készítette a festményt, amelyen a község fő épületei láthatók[/caption] Két egyházközség Jelenleg a csíkszentsimoni templom belsejét építik újjá: a helyi önkormányzat 50 ezer lejjel, a megyei tanács pedig 180 ezer lejjel járul hozzá. A templom belsejét újravakolják és újrafestik, és remélhetőleg októberben készen lesznek a munkával, hiszen július óta kint tartják a szentmiséket a templomkertben. Hamarosan a temető kerítését is felújítanák: az Endes-kúria melletti temetőkert is műemléknek számít, ezért hosszabb és bonyolultabb folyamat a felújítás. A polgármester hozzáfűzte: nagy költséggel fog járni ez, hiszen beton- és kőkerítést kell építeni. Csatószegen jelenleg a kántori lakást korszerűsítik ‒ ezt Hargita Megye Tanácsa támogatta ‒, illetve egy közösségi házat is modernizáltak. Itthon legyen az otthon Csíkszentsimonban több kisebb-nagyobb vállalkozás működik: valószínűleg a legismertebb a Tiltott Csíki Sör Manufaktúra meg a Csíki Csipsz gyár, de Sándor Zoltán „rózsás” vállalkozása is itt található, valamint a Fermag mezőgazdasági cég. Az önkormányzat támogatja a helyi vállalkozókat, ahogyan tudja: a Fermagnak most épül a bemutatóüzlete és a raktárhelyisége, a községvezetés segítségével. A polgármester hozzáfűzte: nemcsak a helyi vállalkozóknak szeretnének segíteni, hanem a fiatal családoknak is, akik itthon építenének házat, de nincs telkük, esetleg nem tudnak telket vásárolni. Kozma István elképzelése szerint az önkormányzat biztosítana helyet a fiatal családoknak, ahova építhetnének, ezzel segítenének azokon, akik itthon maradnak. Úgy véli, minden olyan „törvény adta lehetőséget” ki kell használni, ami megerősíti a fiatalokat abban a meggyőződésükben, hogy érdemes itthon maradni. ‒ Én is fiatal vagyok, látom, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe a fiatal családok, és tudom, hogy nincs sok eladó ingatlan a faluban – tette hozzá. A babacsomag mintájára elindították az Első Iskolatáska programot: ez azt jelenti, hogy minden egyes első osztályba induló gyermek kap egy iskolatáskát és tanszereket: tolltartót, vonalzót, festéket, rajztömböt. Az idei tanévnyitón meg is kapták a kisdiákok a tanévkezdő ajándékot: a lányok pillangós hátizsákot, a fiúk csíkos táskát. Helyi vállalkozók segítettek az anyagiakkal, és azért, hogy minden jó minőségű legyen, és tartós, az önkormányzat munkatársai nagy odafigyeléssel válogatták a tanszereket. 150 lejbe került egy táska és a benne levő tanszerek, és összesen 30 gyermeknek vásároltak első iskolatáskát. ‒ Kell ennyit áldozni a gyerekekre – vélekedett a polgármester.

Péter Ágnes

[caption id="attachment_132174" align="aligncenter" width="2048"] Folyamatban a felújítás a templomban. Már nincs sok hátra[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!