Legalább száz évre terveznek Csíkdánfalván

Tanévnyitó. Új tanév felújított épületben | Fotók: Bíró István

Felújított épületben kezdték az új tanévet a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Középiskola elemi osztályos tanulói. A kívül-belül felújított és bővített, illetve korszerű eszközökkel és bútorokkal ellátott oktatási intézmény átadási ünnepségét hétfőn délelőtt tartották.

Szentmisével kezdődött a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Középiskola elemi osztályainak helyet adó épületének átadási ünnepsége, illetve a 2022–2023-as tanév megnyitója. A szentmise után az oktatási intézmény udvarán köszöntötte a diákokat, a szülőket és a pedagógusokat Szabó Béla Attila, az iskola igazgatója. Azt mondta, minden közösség életében fontos szerepe kell hogy legyen az oktatásnak, hiszen a jövő nemzedéke itt sajátítja el a felnőtt élethez szükséges tudást, itt alapozza meg a jövőt.

– Boldog emlékű Márton Áron püspök úr mondotta 1935-ben: „A neveléstudomány új álláspontja szerint az iskola legnagyobb gondja már nem az, hogy a tudás mindenáron való hajszolásával az ismeretek fakírjává nyomorítsa az életre tátogtató emberfiókák szomja lelkét, hanem az, hogy az egész embert nevelje az értelem képzésével legalább arányosan edzetté és hatékonnyá tegye az akaratot, megnemesítse és kitágítsa az érzelmi világot is.” Azt hiszem, ezek a szavak a mai világunkban is érvényesek. Mindez csak egy képzett, tapasztalt és lelkes pedagóguscsoporttal, illetve a 21. század elvárásainak megfelelő tanintézetben történhet meg. Véleményem szerint, ha a gyermek szeret iskolába járni, akkor nagyobb az esélye, hogy fog tanulni is. Most a kívül-belül felújított és bővített, illetve új bútorzattal ellátott és digitálisan jól felszerelt épületben reméljük, hogy a szülők segítségével minden tanulóból a legjobbat tudjuk kihozni saját szintjének és képességének megfelelően – mondta Szabó Béla Attila, majd sikeres tanévet kívánt a diákoknak.

Bőjte Csongor-Ernő, Csíkdánfalva polgármester a hála szavaival köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit.

– Konfuciusz kínai filozófus mondta, hogy ha egy évre tervezel, ültess rizst, ha tíz évre tervezel, ültess fát, ha száz évre, oktasd és neveld a gyermekeket. Minket ez a gondolatmenet vezényelt, amikor elkezdtük az épület felújítását – mondta a felcsíki település polgármestere, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a felújítás sikeréhez. Végül arra biztatta a diákokat, hogy az új iskolaépületet töltsék meg élettel, jókedvvel és nevetéssel, illetve sajátítsák el az élet mindennapjaihoz szükséges tudást.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt mondta a diákoknak, a szép vakáció után gyúrjanak a nagybetűs életre, hogy olyan felnőttekké tudjanak válni, akik gondoskodnak majd a gyermekeikről, szüleikről és nagyszüleikről.

– Ha nézitek a híradókat, látjátok, hogy a mai világban egy dolog a biztos, hogy semmi sem biztos. Ebben a semmi sem biztos világban egy dolog tud segíteni, hogy talpon maradjunk, talpon maradjatok: a tudás. Függetlenül attól, hogy ki hogyan képzeli el a nagybetűs életet, hol fog dolgozni, milyen fokozatban, tisztségben, szakmában látjuk, hogy modern gépekkel, eszközökkel, illetve a technika különböző vívmányaival dolgozik-e, mindenhol számít a tudás. Azt kívánom nektek, hogy lelkes pedagógusaitok segítségével olyan tudást szerezzetek ebben a tanévben, amivel a boldogulást, az egymásra való figyelést és a Jóistenbe vetett hitet meg tudjátok erősíteni – mondta a megyeelnök.
A köszöntőbeszédek után Kovács Károly helyi plébános megáldotta a felújított iskolaépületet. Az ünnepséget a diákok szavalata tette meghittebbé.

A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Középiskola elemi osztályainak helyet adó épületének felújítását és bővítését tavaly ősszel kezdték el. A munkálatokhoz szükséges összeget, közel négymillió lejt a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) pályázatán nyerte el az önkormányzat.

Bíró István

: an accessible web community