Hirdetés

Cseke Attila miniszter az építkezési szabályzatok módosítását javasolja

HN-információ
Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter úgy nyilatkozott csütörtökön Focşani-ban, hogy az építkezési szabályok egy része körülbelül két héten belül megváltozik, mert a jelenleg érvényben lévők olyan előírásokat tartalmaznak, amelyeket nem lehet betartani. Cseke elmondta, Romániában körülbelül 800 építési szabályzat van érvényben, amelyek közül mintegy 44-et sürgősen aktualizálni kell. Ezzel a problémával akkor szembesültek, amikor nekifogtak a bölcsődék építését célzó terv kivitelezésének, ami a kormányprogram prioritási listáján szerepel. Kifejtette: a bölcsődék építésére vonatkozó szabályzat 1997-től van érvényben, de olyan kitételeket tartalmaz, amelyek megvalósíthatatlanok, például, hogy gyerekenként legalább 100 négyzetméternyi zöldövezetet kell biztosítani a kültéri játszóhelyen. „2021-ben kizárt dolog, hogy egy városban – még ha nem is a legnagyobb a megyében – egy hektárnyi zöld terület játszótere legyen egy 100 gyermekes bölcsődének. Ilyen telek manapság fizikailag nem létezik” – mondta a miniszter, aki szerint ez okból folyamatban van az említett szabály módosítása oly módon, hogy az előírás betartható legyen. Hozzátette: a szabályok módosítása azért is fontos, mert ugyanilyen előírások vonatkoznak az iskola- óvoda- és kórházépítésre is.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!