Hirdetés

Csatornáznak, napközit építenek

HN-információ
Jó ütemben halad a víz- és csatornahálózat építése Gyergyó­szár­hegyen. Idén aszfaltozást is terveznek, s napokon belül elkezdődik az új napközi építése – számolt be Danguly Ervin polgármester. [caption id="attachment_95003" align="aligncenter" width="1000"] Jól halad a víz- és csatornahálózat építése Szárhegyen[/caption] Gyergyószárhegy több pontján fektetik jelenleg is a vezetékeket, ugyanis – mint arról korábban már beszámoltunk – 6,5 millió lejes európai uniós támogatásból építik a víz- és szennyvízhálózatot. Danguly Ervin polgármester azt mondta, a tavasszal elkezdett munka jól halad, már több mint felét elvégezte a kivitelező, így várhatóan befejezi a jövő májusi határidőig. A községvezető hangsúlyozta, továbbra is kéri a lakosok türelmét, ugyanis sok helyen okoz közlekedési nehézséget a munka. Ugyanakkor arra kéri a szárhegyieket, jelezzék a polgármesteri hivatal felé, ha kivitelezési rendellenességre figyelnek fel. Ezeket ellenőrzik és kijavíttatják. Danguly beszámolt arról is, hogy még idén aszfaltozás is lesz a községben: a felszegi részen, az Iskola utcába húznak aszfaltszőnyeget. Ezt önerőből valósítja meg az önkormányzat, jövőre pedig – a csatornázás befejezését követően – elkezdődik majd 6,5 kilométernyi utca aszfaltozása is, amelyre szintén uniós támogatást nyert a község. – Ha minden a reményeink szerint halad, akkor létrejön egy olyan aszfalthálózat, ami lehetővé teszi, hogy mindenki az otthonától legtöbb 50-100 méteren belül aszfaltútra érjen – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, a községvezetésnek tervei vannak az összes utca aszfaltozására, további pályázati támogatásokat remélnek e célra. Másik fontos beruházás is elkezdődik a napokban: napközi épül kormánytámogatásból. A központi iskola udvarán kap helyet a korszerű, három napközis csoportnak helyet biztosító épület. A polgármester elmondása szerint műemlékvédelmi környezet lévén nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy tájba illő, stílusos épület készüljön. Idén hozzálát a munkához a tekerőpataki kivitelező cég. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!