Hirdetés

Csapatmunka, jobb szolgáltatások

HN-információ

Saját tulajdonú székhelyre költözött a Kovászna Megyei Szarvasmarhatenyésztők Egyesülete. A sepsiszentgyörgyi Csíki negyedben található irodaházban az adminisztratív és az operatív személyzet is helyet kapott.
 

A székhely két héttel ezelőtti avatóján a megyei egyesület vezetőtestülete mellett a helyi gazdaszervezetek, a megye agrárintézményeinek és a mezőgazdasággal kapcsolatban álló intézmények képviselői is jelen voltak. Kovászna Megye Tanácsát Tamás Sándor tanácselnök képviselte. Az elöljáró később közösségi oldalán is reagált az eseményre: „A jó gazdaember először istállót épít, a gazdaságát fejleszti, és csak ezután építi fel a házát. Így tett a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete is, amely mától Sepsiszentgyörgyön, a Csíki negyedi saját székházában folytatja munkáját. Továbbra is számíthatnak a támogatásunkra. Gratulálok a megvalósításhoz!” – írta az elnök.

Érdekképviselet, termelésellenőrzés

– Eddig nem volt saját tulajdonú székhelyünk. Az adminisztratív személyzet a Martinovics utcai bérelt irodában, az operatív alkalmazottak az Árkosi úton dolgoztak. Nehéz volt a kapcsolattartás, hiányzott az egység. Az új székhellyel mindez megoldódott, csoportosítva van az egyesület teljes tevékenysége – mondta el érdeklődésünkre Jákó Tibor, az egyesület megbízott elnöke, hozzátéve, az ingatlant saját forrásból vásárolták.
Megyeszinten több mint 3300 tagja van a megyei egyesületnek. 636 gazda állománya hivatalos termelésellenőrzésben van. A tagok több mint 13 800 szarvasmarhát birtokolnak. A gazdák minden szarvasmarha után 5 lejes tagsági díjat fizetnek az egyesületnek. A Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete 42 alkalmazottat foglalkoztat, közülük 32-en a hivatalos teljesítményellenőrzés végzésével vannak megbízva, a többi adminisztratív munkát folytat.
A székhely megvásárlása után további fejlesztési terveket is szőnek az egyesületnél.
– A megbeszélések során körvonalazódott, hogy szükség van egy olyan ingatlanra, ahol a különböző kategóriájú szarvasmarhák gyűjtőpontját lehet kiépíteni. Itt gyűjtenénk össze a tagságtól az eladó marhákat, kezdve a reformállatoktól, a bikákon, növendéken keresztül egészen a törzskönyvezett, továbbszaporításra alkalmas szarvasmarhákig. Ha egyben, nagy számban értékesíthetjük az állatokat, jobb árat lehet kialkudni – mutatott rá a lehetséges fejlesztés hasznára Jákó.

Több síkon zajló munka

A Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete két alapvető síkon folytatja tevékenységét. Egyrészt szerepet vállal a tagság, de akár az egész gazdatársadalom érdekvédelmében. Néhai Ötvös Mózes elnök vezetésével számos alkalommal szerveztek tüntetést, tiltakozó megmozdulást, nemcsak a megyében, Bukarestben is. Folyamatosan tárgyaltak az agráradminisztráció képviselőivel, egészen az épp aktuális agrárminiszterig elmenve, kérve az előírások, törvények gazdabaráttá tételét, beleértve a különféle támogatások folyósítását is. Ezt a munkát folytatni kívánják – szögezte le Jákó Tibor.
Másrészt a szarvasmarha-tenyésztés szakmai oldalán végez fontos munkát az egyesület. Csapatmunkát folytat helyi egyesületekkel, más civil szervezetekkel, önkormányzatokkal. Kovászna Megye Tanácsával az Agro SIC Közösségek Közti Fejlesztési Egyesületen tartja a szövetségesi viszonyt. Ugyanakkor jól együttműködik állami agrárintézményekkel, mint például a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséggel (APIA), az Állattenyésztési Hivatal (ANZ) megyei kirendeltségével.

Jó partnernek bizonyulnak
– Köszönetet kell mondjak a szarvasmarha-tenyésztők egyesületének, az évek során példaértékű volt az együttműködésünk – mondta megkeresésünkre Popica Marius, a Kovászna megyei APIA igazgatója. Az egyesületnek fontos szerepe van abban, hogy hathatósan támogathassák a szarvasmarha-tenyésztőket. Ez a hivatalos teljesítmény ellenőrzésben, a gazdák hatékony informálásának terén valósul meg leginkább. Az idei év különösen nehéz volt a koronavírus-járvány miatt, nem találkozhattak személyesen a farmerekkel, így az egyesület csapatmunkával járult hozzá, hogy a szükséges adatok online jussanak el az APIA-hoz – értékelte az igazgató.
– Itt az ideje, hogy az egyesületek megkapják helyüket ott, ahol szükség van rájuk. A hatóságoknak megvan a saját szerepük, de az egyesületek kell legyenek azok az entitások, melyek közvetítenek az intézmények és gazdák között. Az egyesületek kell segítsék és folyamatosan támogassák a farmereket. Ezért komolyak, jól szervezettek kell legyenek munkájukban. A megyei egyesület ezt teszi, a folyamatot néhai Ötvös Mózes indította el, most úgy látszik, a jelenlegi vezetőség is jó irányban halad a munkával. Sok sikert továbbra, és legyenek tudatában annak, hogy fontos szerep hárul rájuk a gazdák tevékenységében – fogalmazott Popica.
A Kovászna Megyei Állattenyésztési Hivatal igazgatója, Radocea Nicolae ugyancsak jónak ítélte meg a hivatal és az egyesület együttműködési viszonyát. – Folyamatosan támogattuk az egyesületet, jó volt az együttműködés. Ennek jele az is, hogy az egyesület által folytatott hivatalos tejkontrollban dolgozó szakemberek nagy része korábban az OARZ alkalmazottja volt. Lényegében ezek az emberek tették pontra az ellenőrzést – húzta alá Radocea.
– Lehet, néha voltak olyan döntések, melyek elégedetlenséget keltettek az egyesületnél, de meg kell érteni, ezeket is azért hoztuk, hogy javuljon a szarvasmarha-tenyésztés minősége – fűzte hozzá. A munka eredménye abban is látszik, hogy a Kovászna megyei pirostarka-állomány országos szinten az élen van, még ha a farmerek kisebb állományokkal is dolgoznak – vonta le a következtetést Radocea.
Orbán Miklós AgroSIC-igazgató érdeklődésünkre elmondta: lényegében az általa vezetett szervezet tölti be a kapcsolódó láncszem szerepét a megyei tanács és az egyesület között. – A Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete volt az első civil szervezet, mellyel az AgroSIC együttműködésbe kezdett. Ez a jó kapcsolat kitartott az elmúlt nyolc évben. Sok sikert kívánok a továbbiakban, hogy az új vezetőség folytatni tudja a munkát, melyet néhai Ötvös Mózes elnök elkezdett. Az AgroSIC továbbra is partnere az egyesületnek, szarvasmarhaszemlék, az AgroFest, más szakmai rendezvények szervezésében – jelentette ki Orbán Miklós.

Bokor Gábor




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!