Hirdetés

Családias program az Urmánczy-kastélyban

HN-információ

Gyerekprogramokkal, kastélybemutató vezetett sétákkal, film­vetítésekkel, kiállításokkal, kerékpáros kirándulással és szabadulószobával várja a kikapcsolódni vágyókat hétvégén a maroshévízi Urmánczy-kastély. A Positive Transylvania Egyesület csatlakozva az Európai Örökségvédelmi Napok


A rendezvény vasárnap délelőtt 11 órától kezdődik bábelőadással, valamint a History is our story című interaktív webdokumentumfilm bemutatásával. A film a PONT csoport által koordinált Kastély Erdélyben projekt részeként erdélyi kastélyok helyzetét járja körül tulajdonosokkal, szakértőkkel készített interjúkat is felhasználva.
A nap folyamán az érdeklődők vezetett séták alkalmával ismerhetik meg az 1900-as évek elején épült, egyedülállóan modern kastély történetét, stílusjegyeit, lakóinak életét, kiegészülve a nemrég elindult régészeti kutatások eredményeivel.
Az idei séta kissé tudományos jelleget ölt, hiszen Pánczél Szilamér régész bemutatja az azonosított régi sétányok nyomait, illetve azt, milyen díszítéseket találtak a festő-restaurátorok a kastélyban, ismerteti, hogyan halad a kutatómunka. A program része lesz egy kerekasztal-beszélgetés is, amelyet az ARHÉ egyesülettel közösen szervezünk, és ahol a kastély jövőjéről fogunk beszélgetni. Bemutatjuk a készülő terveket, a pályázati programokat, valamint az elkészült weboldalunkat, amelyet Hargita Megye Tanácsának támogatásával készíttettünk el – ismertette a programot érdeklődésünkre Szabó Tekla Katalin, a kastélynap főszervezője. 
A rendezvény során hangsúlyt fektetnek a családos programokra is: lesz biciklitúra az Urmánczy fedeles hídhoz és a meleg vizű forrásokhoz, kalandos gyermekprogramok a kastély körül, valamint a Barátos Zenekar koncertje szórakoztatja az érdeklődőket.
A rendezvényre a belépés ingyenes, a kastély fenntartására felajánlott adományokat viszont szívesen fogadják a szervezők. A kastélynapra a járványügyi korlátozások miatt előzetes bejelentkezés szükséges: bejelentkezési űrlapot az Urmánczy-kastély közösségi oldaláról (Castelul Urmánczy kastély) lehet letölteni, vagy az urmanczycastle@gmail.com címen igényelni. A teljes program a kastély közösségi oldalán tekinthető meg. 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!