Ezt is megértük. Magyar lehet a nép ügyvédje Romániában. Ha az ellenzék javaslata valósággá válik, Eckstein-Kovács Péter személyében olyan politikus lesz az ombudsman, aki több alkalommal bizonyította, hogy az elvei fontosabbak számára a tisztségeknél. Különösebb szívfájdalom nélkül mondott le egykor a szenátus jogi bizottságának elnöki tisztségéről, majd a jól fizető államelnöki tanácsosi állást is otthagyta, amikor az államfő – akkor még Traian Băsescunak hívták – kiállt a verespataki ciántechnológiás bányaberuházás mellett. Ezzel a két gesztusával Eckstein kivívta a román közvélemény szimpátiáját is. Viszonylag kevés politikust szoktak azzal megvádolni, hogy elvei lennének. Mit szépítsük: sokukról az ember fia nem is feltételez ilyesmit. Ez még akkor is így van, ha az ember párat személyesen ismer közülük és egyikkel-másikkal óhatatlanul is szívélyes viszonyba kerül. Ugyanis ordas nagy közhely, de a helyzet az, hogy a politikus is ember. Eckstein-Kovács Pétert is volt alkalmam még Kolozsváron megismerni. Újságíróként természetesen nem mentem oda azonnal jópofizni hozzá, azonban az egyik szabadtéri rendezvényen ő lépett oda hozzám, és nagyjából egy bő órát beszélgettünk mindenféléről. Én nem merem állítani, hogy mindenben teljesen egyetértettünk, de normális, hétköznapi mederben folytattuk a diskurzust. Ez idő alatt egy pillanatra sem éreztette velem a társadalmi rangbeli különbséget. Valahogy úgy tessék ezt elképzelni, mint amikor a Jürgen Kloppot, a Liverpool trénerét megkérdezték a derék angol kollégák, hogy ha José Mourinho „a különlegesnek” nevezte önmagát, akkor ő milyen titulust szeretne magának. „Ha akarjátok, akkor én vagyok a normális” – jött a válasz. Nos, azt kell mondanom: Eckstein-Kovács Péter az erdélyi magyar politika Jürgen Kloppja. A párhuzamot egyetlen szóban is össze tudom foglalni: hitelesség. Annak hiányában aligha jelölt volna magyar embert közjogi tisztségre a román parlamenti ellenzék. Persze, meglehet, hogy az is kellett hozzá, hogy Eckstein szintén elvi okokból – mi mást tehetett volna, ha egyszer nem kedveli a szocikat – kilépett az RMDSZ-ből. Azonban ennek ellenére élvezi a szövetség támogatását is. Valahol így van ez jól. Ha sikerül az ellenzék terve, azzal a magyar közösség is jól jár. Ugyanis egy hiteles közjogi tisztségviselő hitelesíti egyben azt a közösséget is, amelyet képvisel. Ez pedig nem jön rosszul egy olyan időszakban, amikor a román nacionalizmus a szemünk láttára erősödik. Sajnos arra nem számíthatunk, hogy alább fog hagyni, hiszen ameddig szavazatokat lehet szerezni uszítással, addig mindig lesznek politikusok, akik élni fognak a lehetőséggel. De van itt valami más is. A sokszor elátkozott, értékválsággal sújtott korunkban ugyanis annyira ki vagyunk éhezve az elvhűségre, hogy lassan ott tartunk: mindegy mit mond, gondol egy politikus, csak legalább legyenek elvei. Kiss Előd-Gergely