Egyre gyakrabban találkozni etnikailag vegyes párokkal vagy házassággal, s az emberek folyamatosan felülvizsgálják a nem „hagyományos” kapcsolatokról kialakul percepciójukat, a hozzá való viszonyulásukat. Mindemellett az etnikumhoz kötődő határok – ezek kijelölése, fenntartása és a róla való egyezkedés – fontos szerepet játszhat a partnerválasztásban.

Hogyan alakulnak az etnikumközi kapcsolatok a mai szocio-kulturális környezetben? Melyek a kihívások? Vagy az elégtételek? Milyen jellemzők teszik különbözővé/hasonlóvá az azonos etnikumhoz tartozó párok kapcsolatához? Végeredményben csak egy újabb különbség?

Néhány pár saját élettapasztalatáról számol be. Ioana Moldovan felvételei és szövege.

Az Atomium egyik gömbjében, Brüsszel városának csodálatos panorámája fölött Cătălin

megkérte a Gentilia kezét. Annak a napnak a reggelén a fiú azzal az ürüggyel hagyta el a hotelszobát, hogy sétálni megy. Titokban elvette Gentilia egyik gyűrűjét és útja egyenesen az ékszerboltba vezetett. Mikor visszatért, a lány éppen „elveszett” gyűrűjét kereste. Hamar kivette a zsebéből és tette magát, hogy megtalálta az ágy alatt.Az újat meg jól elrejtette.

– Ott fenn, Brüsszel fölött egy nagy IGEN-t kaptam Gentiliától – számol be Cătălin „élete legszebb pillanatáról”.

Pezsgővel és fotózással ünnepeltek.

A két fiatal öt évvel korábban, 2012 nyarán ismerkedett meg Jurilovcán, egy kerthelyiségben. Közös barátaik révén egy asztaltársaságba kerültek. Cătălin – bár Bukarestben született és nőtt fel – 2005-ben a faluba költözött, és 2007-ben halász egyesületet alapított a szomszéd faluban, Vișinán élő nagybátyjával, aki régi horgász és a helyi emberek jó barátja. Cătălin édesanyja is vișinai születésű, s a fiú kisgyerekként gyakran látogatott a településre. Gentilia éppen hazalátogatott Iași-ból, ahová egyetemi tanulmányai idejére költözött. Az est végén telefonszámot cseréltek. Később még találkozgattak. Eleinte közös barátaik társaságában, hol csónakkal tett sétán, hol a Doloșman-foknál, hol a medencénél. Később már csak kettesben találkoztak.

– Romantikus vacsorákra hívtam haza hozzám és halkülönlegességeket készítettem neki – idézi fel nevetve a történteket Cătălin.

Jurilovcán nagy számban élnek lipován oroszok. A forradalom előtt zártabb közösségben éltek, nagyon ritkán fogadták el a lipovánok és a románok vagy más etnikumúak közötti házasságot. Többnyire archaikus orosz nyelvet beszéltek, a hagyomány és a vallás jelentős helyet foglalt el mindennapi életükben. Akárcsak a halászat. Vallási ünnepek jelezték a halászati idény kezdetét. 1990-ben a jurilovcai halászati vállalat ezer alkalmazottnak adott kenyeret, ötszázan közülük halászok voltak.

– Elképzelheted, nehéz behatolni egy ilyen közösségbe, ha nem ismered az orosz, a lipován nyelvet – mondja Cătălin.

Mára változott a helyzet. Többnyire románul beszélnek, s a halászok jelentős része más országban vállalt munkát. Amit szigorúan megőriztek, az az óhitű ortodox vallás és a nagy keresztény ünnepek megülése, tizenhárom nap eltéréssel, a Julianus naptár szerint. A lipován falvakban a templom védőszentjének búcsúünnepe alkalmat szolgáltat az egész országban vagy külföldön szétszóródott lipovánok találkozására.

– Nekem valahogy sikerült elfogadtatni magam az ő közegükben, mert sokat segítettem rajtuk – mondja Cătălin. – Miután létrehozta a halász egyesületet 2007-ben és részt vállaltam az ő életükből, az emberek elkezdtek elfogadni, azaz nyitottabbak voltak irányomba, kezdtek bízni bennem. Később részt vettem több, a közösségükkel, szokásaikkal, gasztronómiájukkal kapcsolatos deltai eseményen, mindenféle ilyen szép dolgon – fűzte hozzá.

Azon a nyáron, amikor megismerkedtek, Gentilia nem sokat ült otthon, Jurilovcán a szüleinél. De telefonon tartották a kapcsolatot.

– Én még Iași-ban laktam, kicsi volt a valószínűsége annak, hogy kapcsolatunk úgy alakuljon, ahogyan alakult – mondja Gentilia.

Eltelt azonban pár hónap és állásajánlatot kapott: tanácsosnak hívták a jurilovcai polgármesteri hivatalhoz. Szeretett volna visszatérni a térségbe. Ehhez hozzáadva a Cătălinnel való kapcsolatot, úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot. 2013 tavaszán Gentilia újból otthon volt.

– Így kezdett kibontakozni a kapcsolatunk – mondja Cătălin.

Az esküvőt Tulceán tartották, a románoknál.

– A jurilovcai papok bizonyos feltételeket támasztottak, amelyekkel nem tudtam egyetérteni, Gentilia pedig megértett – mondja Cătălin.

Bonyolult volt a helyzet: mindamellett, hogy a fiú román volt, ortodox vallású, a lány pedig lipován, a násznagyok szintén vegyes házasságban éltek, a násznagyasszony szülei pedig adventisták voltak. Nem akarták erőltetni a dolgokat.

– Ráadásul a szüleim azt mondták, hogy mi elmegyünk a templomba, de itt csak szlavón nyelven tartják a szertartást – mondja Cătălin.

Az ő családja is vallásos, édesanyja rendszeres templomlátogató, „de nem úgy, mint a lipovánok”.

– Az egyházi esküvői szertartás számomra értékes pillanatként maradt meg – mondja Gentilia. – Aztán Cătălin áttért az óhitű ortodox vallásra, hogy a két gyermekünket orosz lipovánnak kereszteljék.

Egy lányuk meg egy fiúk van, Filip és Zenaida, a nevet az óhitű ortodox naptárból vették. Cătălin azt mondja, hogy Filip önmaga választotta a nevét születése napján.

– Miközben Clara megkapta ajándékba a második nevét – fűzi hozzá Gentilia.

 

 

– Identitásunk viszonyítási alapjai kissé eltérőek – mondja Gentilia –, de Dobrudzsában ez az identitásbeli különbözőség nem más, mint maga a valóság. Bármikor rádöbbenhetsz, hogy az, akivel szóba állsz ukrán, lipován orosz, bolgár, török, tatár vagy görög. Ez a megbékélés itt természetes dolog, mióta világ a világ, tehát természetes a mi családunkban is.

Azon a véleményen van, hogy az a tény, miszerint különböző közegből származnak végső soros segítette őket abban, hogy jobban megértsék és kiegészítsék egymást.

– Például megtanultuk kétszer megülni az ünnepeinket – mindkét rítus szerint –, ezt a kölcsönös tisztelet alapvető formájának, természetesnek tartjuk – mondja Gentilia.

– Igen, Gentilia és az édesanyja most az új rítus szerint is ünnepelnek, mert én is velük élet – jegyzi meg Cătălin. – Mondom, ma Demeter napja van, úgyhogy nem indítjuk el a mosógépet, nem teszünk ilyesmit.

– Kapcsolatunk a minden más elv fölött a kölcsönös tiszteleten alapszik. Ez önmagunk vállalását jelenti, de közben nyitva tartjuk a szívünket és az eszünket minden különbözőség felé – mondja Gentilia.

Nemrég Cătălin tudomására jutott, hogy nagyszülei, akikről úgy tudta, hogy Olténiából származnak, egy ideig Bulgáriában éltek. 1940-ben, mikor Románia végleg elveszítette a Kvadrilatert és végrehajtották a lakoságcserét, a nagyszülők a Pașacâșla nevű faluba kerültek, ma a település a Vișina nevet viseli.

– Ez a történet, amely újszerűen hatott rá, s még mindig csodálkozik rajta azt mutatja, hogy a személyes történelmet folyamatosan megírják és újraírják mind a jövő, mind a múlt irányába, ugyanakkor azt bizonyítja, hogy mindannyiunkban vannak még feltáratlan területek.

Gentilia és Cătălin meggyőződéssel vallja, hogy az identitásbeli és kulturális hozomány mindkettőjüket gazdagabbá teszi emberként, de gazdagítja partnerségüket is, amelyre családi életüket felépítették.

Cătălin azt mondja, hogy lipován orosz közösségben élve – már 2005-től, évekkel azelőtt, hogy megismerte volna Gentiliát – megtanulta tisztelni a köztük lévő kulturális különbözőségeket és megannyi embert, akivel kapcsolatba került: a barátait, munkatársait. E különbözőségeket soha nem úgy fogta fel, mint valami, ami elválasztja őket, hanem kíváncsiságát táplálta és arra késztette, hogy jobban megismerje őket.

– Az a tény, hogy a közösségbe integrálódtam, nagy elégtételt jelentett számomra – mondja Cătălin.

Bukarestből érkezve „a legkellemesebb érzés azt volt itt a térségben, s ez nagyon tetszik nekem, hogy kis közösség lévén, mindenki ismer mindenkit” – mondja Cătălin. – Meg az az udvariasság, salut, salut, mindenki köszön a másiknak. Sokkal nyitottabbak, mint a nagyvárosiak. Bukarestben csak pár szomszéddal volt kapcsolatunk, s ennyi. Itt meg lépten-nyomon különböző foglalkozású emberekbe botlasz. És ez szép dolog!

A közösséghez való tartozás érzése fontos mindkettejük számára. És bekapcsolódnak a lipován orosz közösség népszerűsítésébe.

– Gentilia nagyon jól tud kommunikálni, és mindig, amikor valamilyen tennivalónk van, kikérem a véleményét, ő meg tőlem kér tanácsot – mondja Cătălin. – Örülünk ezeknek a dolgoknak, a közösségnek, az embereknek, a hagyományoknak. Mindenféle eseményen részt veszünk és ez tetszik nekünk.

Mikor szóba kerül, mi tartja őket együtt, Cătălin azt mondja, hogy nem a közösség áll az első helyen, hanem a szerelem.

– Az öröm, hogy kedveljük egymást, ugyanúgy, mint kezdetben. Ugyanúgy érezzük magunkat mindig, nem kopott meg semmi az idő teltével. Gentiliával jól kiegészítjük egymást.

– Azt hiszem, hogy mi, amikor gyökerekről beszélünk, nem egy adott, jól meghatározott földrajzi térre gondolunk, egy helyre vagy egy közösségre, holott ezek is nagy jelentőséggel bírnak – mondja Gentilia. – A mi gyökereink inkább a családban, a nagyszülőiknek és a szülőknek a nagyvilágban és az életben tett, értelmet és jólétet kereső utazásairól szóló történeteiben keresendők.

 

A Common Ground nyolc dokumentumfotóban elmesélt történetet jelent arról a közös terepről, amelyet különböző etnikumú emberek keresik a helyüket. A fotókat Fodor Zsuzsánna, Ioana Moldovan, Andrei Pungovschi, Mircea Reștea és Bogdan Dincă készítette. A Documentaria projektjét a News Spectrum Fellowships és az International Press Institute támogatta.

Link a teljes projekthez: https://www.commonground.documentaria.ro/wp/

: an accessible web community