Hirdetés

Ciucă: a koronavírust még nem számoltuk fel

HN-információ
Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán hangsúlyozta, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével fontos, hogy a romániaiak továbbra is betartsák a szakemberek egészségvédelmi intézkedésekre vonatkozó ajánlásait, tekintettel arra, hogy a SARS-CoV-2 vírust még nem sikerült felszámolni. „Ez az első nap, amikor már nincs érvényben a veszélyhelyzet. Két év telt el úgy, hogy be kellett tartanunk egy sor intézkedést és javaslatot. Meg akarom köszönni mindenkinek, aki ebben az időszakban betartotta az óvintézkedéseket” – mondta Nicolae Ciucă a kormányülés elején. A miniszterelnök kifejezte együttérzését a maga és az egész kormány nevében annak a 64 ezer családnak, amely ebben az időszakban elvesztette szeretteit a vírus miatt. Köszönetet mondott ugyanakkor mindazoknak, akik közvetlenül részt vettek a vírus elleni küzdelemben és a járvány kezelésében: orvosoknak, a teljes egészségügyi személyzetnek, valamint az állami intézmények valamennyi munkatársának. Nyomatékosította azonban, hogy bár a veszélyhelyzet megszüntetésével minden korlátozást feloldottak, az egészségügyi tárca szakemberei egy sor ajánlást fogalmaztak meg a lakosság számára. „Fontosnak tartom, hogy személyes példamutatással bizonyítsuk, hogy tiszteletben tartjuk ezeket az ajánlásokat, meggyőződésem, hogy ezzel magunkat óvjuk, és hozzájárulunk a társadalom egészségének fenntartásához. Szem előtt kell tartanunk, hogy a vírust nem sikerült még kiirtani, még mindig vannak új megfertőződések, igaz, hogy napról napra kisebb számban, de nagyon fontos, hogy betartsuk ezeket az ajánlásokat” – szögezte le a miniszterelnök.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!