Cîţu: Ez egy héttel ezelőtt életbe lépett korlátozó intézkedések eredményesnek bizonyultak

Florin Cîţu miniszterelnök Fotó: gov.ro

Az egy héttel ezelőtt bevezetett járványvédelmi intézkedések hatásosnak bizonyultak, már látszik az eredményük – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Florin Cîţu miniszterelnök.

A kormányfő szerint a járványhelyzet „stabilizálódott”, az egy héttel ezelőtt életbe lépett újabb korlátozások eredményesnek bizonyultak. A napi esetszámok alakulása alapján megállapítható, hogy egy hete tart az úgynevezett platófázis.

– Már látszik az intézkedéseink eredménye, ezek működnek – fogalmazott a kormányfő.

Tárcaközi bizottság létrehozását javasolja Florin Cîţu miniszterelnök, amelynek az lesz a feladata, hogy készítse elő az országnak a normális kerékvágásba való visszaállását június elsejétől.

Cîţu ezt hétfőn jelentette be a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: június elsejére várható az első lépés annak irányába, hogy az ország visszatérjen a normalitáshoz.

A miniszterelnök azt mondta, a tárcaközi bizottságban minden minisztérium képviselője helyet kap, ugyanakkor fontolgatják, hogy a szakszervezetek és munkáltatók is képviseltethessék magukat benne.