Nyolc éve lakunk Zsögödben, és én nyolc éve buszozok. Most már több éve annak is, hogy szívrepesve várom, mikor újítják fel végre a csíkszeredai tömegközlekedést, mikor kezdődik el a mobilitási pályázat életbe ültetése, mikor lesz meg a 23 új autóbusz és mikor történik meg végre a beígért járatsűrítés. Az elmúlt években ugyanis a jelenlegi autóbuszpark nagymértékben leromlott, ezzel együtt pedig a szolgáltatás minősége is lényegesen esett. Van, amikor félórát várunk a buszra, a délután négy órásra jellemzően, és ez jobb időjárási körülmények között még belefér, de esőben, téli havas esőben is átestünk már ezen az erőpróbán. Ilyenkor a csíkszeredai tömegközlekedést lebonyolító cég azzal borzolja még az utazóközönség idegeit, hogy az elektronikus kijelzőn megjelenik pontosan, menetrend szerint a járat kiírása, látható, hogy hány perc van még a buszig, csökken ez az idő, végül villogva jelzik, hogy érkezik a jármű, és aztán semmi. Várunk, állunk és semmi. Tapasztalatlan utazó ilyenkor káromkodva elindul gyalog, a régi buszosok azonban már megtanulták, hogy ha kitartanak még egy negyedórát, akkor egyszer csak ismét megjelenik a kijelzőn a járat, és nemsokára megérkezik majd a várva várt busz is. Az is előfordult már, hogy a reggel nyolc órás busz egész egyszerűen nem jött, így igaz ugyan, hogy csak négyen, de jócskán elkéstünk munkából, orvostól stb. A járművek állapota megér még egy misét, a gyermekem által rendszerint ujjongva fogadott nagy buszok egyikében sosem merek hátraülni, annyira ömlik ott be a kipufogógáz, a kisbuszok pedig lassan a szétesés szélén állnak, volt, hogy valakinek fognia kellett a kötéllel bekötözött ajtót, mert mégiscsak kinyílt menet közben, a minap pedig deszkával volt rögzítve egy másiknak az ajtaja. Azt sem lehet mondani, hogy ne lenne igény a tömegközlekedésre, előfordult már, hogy a reggel fél nyolcas kisbuszon harmincan utaztunk, és amikor még iskolába jártak a gyerekek, gyakori volt, hogy két kisbuszt küldtek Zsögödbe reggel fél nyolcra, hogy mindenki felférjen. Aggódva olvastam nemrég, hogy a mobilitási pályázat megvalósítása akadályokba ütközik. Én személy szerint nagyon szurkolok, hogy mégis sikerüljön. A projekt többi része is fontos, persze, nagyon is, de a városperemi utazóközönség és a szétrozsdázó utóbuszok sofőrjei mindenképpen megérdemelnék a civilizáltabb tömegközlekedést. Mondhatni, nagyon rászolgáltunk már.

R. Kiss Edit