Hirdetés

Búcsú Szilágyi Aladártól

HN-információ
Március 17-én, kedden türelemmel viselt, hosszú szenvedés után életének 77. évében Nagy­váradon elhunyt SZILÁGYI ALADÁR Spectator-díjas író, újságíró, helytörténész, a Várad folyóirat alapító szerkesztője, az Erdélyi Riport hetilap szerkesztője, a Bihari Napló korábbi munkatársa, igazgatója, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori főgondnoka, számos történelmi, irodalmi témájú interjú- és riportkötet szerzője. Temetéséről később intézkednek. A széppróza iránt már korábban elköteleződött – 1943 őszén Pankotán született – Szilágyi Aladár újságírói, szerkesztői pályája csak 1990-ben indulhatott el, politikai okokból, koncepciós perben elítélt református lelkipásztor édesapja miatt korábban egyetemi tanulmányai elé is akadályokat gördítettek. Emiatt előbb a câmpinai Energetikai Főiskolán nyert erősáram-technikusi képzettséget, s csak évekkel később tudta elvégezni a BBTE filozófiai fakultását, mint vallotta, ő az egyetlen hazai elektrofilozófus. Néhány héttel a ’89 decemberi forradalom után már ott volt a legendás Kelet-Nyugat hetilap indulásánál, majd két évtizedig a Bihari Napló munkatársa, állandó publicistája, egy ideig a kiadóvállalat igazgatója. Ugyancsak alapító szerkesztője volt 2002-ben a Váradnak, még a folyóirat napokban nyomdába került márciusi számába is került általa gondozott kézirat. 2003-ban a napilapról hetilapra váltott, s megszűnéséig az Erdélyi Riportban több száz interjúja, jegyzete, riportja jelent meg. Többek között a romániai nemzeti kisebbségeket bemutató sorozata, amelyből azóta többkötetnyi válogatás jelent meg. A sors fintora, hogy kényszerű kései indulása miatt csak túl a hatvanadik életévén vált első kötetes szerzővé, azóta viszont tizenöt könyve jelent meg, a legutóbbit, a Kortárs, magyar című, íróportréit tartalmazó kétkötetes művet március első napjaiban mutatták be Nagyváradon. Ugyancsak jelentős mérföldkövét jelentik pályájának a kortárs magyar történészekkel készült beszélgetései. A legtöbb sajtóműfajban otthonosan mozgott, a kilencvenes évek eleje óta kedvelte például a rövid glosszát, míg interjúit, riportjait elképesztő, olykor riportalanyait is zavarba ejtő felkészültség jellemezte. Az utóbbi években művészeti írásai, képzőművészeti kritikái keltettek figyelmet. Szilágyi Aladár halálával a romániai magyar sajtó egyik legjelentősebb, sokoldalú alkotóját veszítette el.

Szűcs László



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!