Hirdetés

Brassó elvitte a pontokat


Az első igazi erdélyi rangadóra került sor a jégkorong Erste Ligában, amely ráadásul kettős téttel is bírt, hiszen a román bajnokságba is beleszámított. A Gyergyói HK viszont egy szoros meccsen, hazai környezetben alulmaradt a Brassói Coronával szemben.

Erste Liga- és román bajnoki mérkőzés egyben. Ez volt a Gyergyói HK és a Brassói Corona közti összecsapás, amelyen a tét így megduplázódott és hat pontra dagadt. Mivel a romániai játékvezetők zöme továbbra sem vállalja a bíráskodást, ezért a megszokottól eltérő három bíró fújta le a meccset. Középen azzal a Mihai Paullal, akit helyenként igencsak meghaladt a mérkőzés ritmusa…
A Gyergyónál ezúttal Ruczuj állt a kapuban – köszönhetően a romániai szabályzásnak, amely értelmében külföldi kapus nem védhet román bajnokikon –, visszatért Szabó és bemutatkozott Fejes is. Az első harmadban a Coronának volt több lehetősége, de fórból sem tudott betalálni. Aztán a 25. percben összejött a gól, Carlson egy rövid csel után elfektette védőjét, majd mattolta Ruczujt. Érdemes megjegyezni, hogy a gólt megelőzően a Corona épp saját harmadából dobta ki a korongot a palánkon kívülre, amiért Mihai Paul nem diktált játékkésleltetésért büntetőt. Ebből jött majd a gól... Kettős fórban is játszhatott a Brassó, ám nem változott az állás.
Az utolsó harmad elején a Gyergyó egyenlített. St. Amant talált be egy nagyon szép egyéni megvillanás után. A hazaiak Pance révén a vezetéshez is közel jártak, de a kapuvasat találták el.
A Brassó egy ellentámadásból újra előnybe került, Tranca volt eredményes, majd Finucci növelte a különbséget – mindketten sorozatban harmadik meccsükön szereztek gólt. A hajrában a GYHK-nak volt lehetősége szépíteni, de Tőke fogta a lehetőségeket, majd Valchar üres kapus góllal lezárta a meccset.

Erste Liga, eredmény

Gyergyói HK – Brassói Corona 1–4 (0–0, 0–1, 1–3) /St-Amant (42.), illetve Carlson (25.), Tranca (47.), Finucci (50.), Valchar (60.)/.

  1. MAC HKB    14    8    3    2    1    68–36    32
  2. Debrecen    14    8    1    2    3    53–42    8
  3. Brassói Corona    11    7    2    2    0    47–23    27
  4. Ferencváros    14    4    5    3    2    55–49    25
  5. Gyergyói HK    13    4    1    4    4    31–38    18
  6. Újpest    14    4    2    2    6    51–56    18
  7. Titánok    13    1    3    2    7    37–54    11
  8. Csíkszereda    5    3    0    1    1    28–22    10
  9. Vasas HC    9    2    0    1    6    26–40    7
10. Dunaújváros    15    0    3    1    11    39–75    7


A Csíkszeredai Sportklub – Debreceni DEAC, az Újpest – Ferencváros-Telekom és az Opten Vasas HC – Dunaújvárosi Acélbikák összecsapás tegnap este lapzárta után ért véget.

A műsor
Holnap: Brassói Corona – MAC HKB Újbuda (18.30), Gyergyói HK – Debreceni DEAC (18.30), Opten Vasas HC – Ferencváros Telekom (19.40).
Péntek: Brassói Corona – Debreceni DEAC (18.30), Csíkszeredai Sportklub – MAC HKB Újbuda (18.30), Titánok – Újpest (19.30).
Vasárnap: Gyergyói HK – MAC HKB Újbuda (18.30), Ferencváros-Telekom – Opten Vasas HC (18.30), Dunaújvárosi Acélbikák – Titánok (19).


HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!