Hirdetés

Bővül a sportolási lehetőség: Kondipark épül Farkaslakán

HN-információ
A napokban elkezdték a farkaslaki kondipark összeszerelésének munkálatait, amelyet hamarosan használatba vehetnek a helyiek. A százhetven négyzetméteren fekvő, egyszerre akár tizenhárom személyt is kiszolgáló komplex gépsorok izomgyakorlatra használhatók. Már tavaly, a járvány kezdetén szerette volna bővíteni a sportolási lehetőségek tárházát a farkaslaki önkormányzat, ezért megkérdezte a lakosságot, mire lenne leginkább igény. A településen végzett közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a fiatalok – főleg a fiatal asszonyok – kondiparkot szeretnének – mondta Kovács Lehel polgármester. A sportegyesület vezetője, illetve a sportolók részéről is felmerült az igény, ezért már a múlt évben belefoglalták a település fejlesztési stratégiájába. A sportcsarnok és a sportpálya mellett lévő szabadtéri kondipark hetvenkilencezer lejbe került. – Igyekeztünk jó minőségű gépeket vásárolni, és másfél évnek kellett eltelnie, amíg mind minőségben, mind árban is megkaptuk a megfelelő elemeket. A kisebbeknek is szeretnénk még egy-két elemet elhelyezni – mondta az elöljáró.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!