Hirdetés

Bővíteni akarják a napközi épületét Madéfalván

HN-információ
Iskola utáni délutáni foglalkoztatás beindítását kezdték meg ettől a tanévtől Madéfalván. A község a Vidékfejlesztési Alap 7.2-es kiírására pályázatot készít a jelenlegi napközi épületének bővítésére. Az új ingatlan a több helyszínen működő tanintézmény helyzetére is megoldást nyújthat, ugyanakkor a délutáni foglalkozásoknak is helyet biztosítana. [caption id="attachment_14632" align="aligncenter" width="620"]DSC_1914 A madéfalvi közösségi ház. Alkalmassá tennék több személy befogadására[/caption] A 2008-ban indított napközis csoportok után ma már egyértelműnek látszik, hogy az iskolások esetében is szükség van a délutáni foglalkoztató központ létrehozására – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármester. Míg az első évben a napköziben 18 gyermek járt, addig idén már 42-en vannak a napköziben. Igény van a délutáni foglalkozásra A napköziből kinőtt gyerekek szülei továbbra is munkába járnak, ezért az iskolai órák utáni foglalkozást biztosítanunk kell, ha azt akarjuk, hogy a gyermekek a településen járjanak iskolába – fogalmazott a polgármester. Ettől a tanévtől kísérleti jelleggel tizenöt fővel, két pedagógus irányításával elindították a délutáni foglalkozásokat. Jelenleg az iskola épületében zajlanak ezek, de elkészültek a tervek a napközi épületének bővítésére. A Vidékfejlesztési Alap 7.2-es kiírására pályázatot nyújtottak be, és uniós forrásból, százszázalékos támogatással 500 ezer eurót kaphat a település az új épületrész építésére. Madéfalván jelenleg öt különböző épületben zajlik az oktatási tevékenység, ami a fenntartás szempontjából is nehézséget okoz. Az Olt mellett lévő iskolaépület mellett a napközi épületében, a főút melletti iskolában, de a művelődési házban is van oktatási tevékenység jelenleg. Az új beruházás hosszú távon arra is megoldást jelentene, hogy az oktatást kevesebb ingatlanban lehessen folytatni. A művelődési házat is korszerűsítenék A napközi bővítésén túl a művelődési ház átalakítására, korszerűsítésére is tervek készültek. Erre is pályázati úton kívánnak forrásokat szerezni a Vidékfejlesztési Alap 7.6-os kiírásán, ahonnan 500 ezer eurót lehet lehívni. A színpad korszerűsítése mellett a hang- és fénytechnikát kívánják beszerezni, de az épület fűtéshálózatát is korszerűsíteni kell. A nézőtér bővítése is elsődleges szempont, hiszen gyakran vannak olyan rendezvények, amelyeken 300 ember kell leüljön. A lakodalmak, bálok esetében ilyenkor már nagy a zsúfoltság. Az átalakítással öltözők is készülnek – tudtuk meg Szentes Csabától. A település vezetője reméli, hogy mindkét pályázat támogatást nyer, így megvalósítható lesz az elképzelésük. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!