Hirdetés

Botrányos végjáték, vendégsikerrel

HN-információ
Hiába vezetett a találkozón majdnem végig, főleg a játékvezetői ténykedésnek köszönhetően hárompontos vereséget szenvedett szombat este a VSK Csíkszereda férfikosárlabda-csapata a Bukaresti Steauától. A mérkőzést követően óvást nyújtott be a csíki klub vezetője, a csapat edzője, Lászlófy Botond. Szoros mérkőzés és botrányos végjáték után szenvedett hazai pályán vereséget a férfikosárlabda-bajnokság 5. fordulójában a VSK Csíkszereda a Bukaresti Steaua csapatától. Noha a szezon során talán a legjobb teljesítményt mutatta a pályán a csíki csapat, a játékvezetői ténykedésnek köszönhetően fejet kellett hajtson a Steaua előtt. – Nagyon sok esetben panaszkodtam a játékvezetés miatt, de most lépést is tettem. Óvást nyújtottam be a szakszövetséghez a játékvezetői trió ellen, akik az egész mérkőzést botrányosan vezették, sokat tévedtek mindkét csapat kárára, ám ami az utolsó öt percben történt, az már tűrhetetlen volt számomra – nyilatkozta lapunknak Lászlófy Botond, a csapat edzője, aki egyben a VSK vezetője is. Hozzátette, megérdemelte volna a csapata a győzelmet, mert a meccs elejétől a végéig jól játszott. – Gyengén kezdtük a szezont, az az érzésem, hogy nemcsak az ellenfelek, hanem a játékvezetők is könnyű prédának tekintettek minket. Ehhez képest egy olyan Steaua ellen álltunk helyt 35 percet, amelynek kerete erősebb a miénknél, és ekkor is a játékvezetői ténykedésnek köszönhették, hogy szorossá tudták tenni a végjátékot – tette hozzá Lászlófy Botond. A csíkiak edzője megjegyezte, az egész meccsen összevissza fújt a két kolozsvári és egy fővárosi bíróból álló játékvezetői trió, számos esetben szabályértelmezési problémáik is voltak. – Az óvás ugyan nem változtatja meg a végeredményt, de remélem, hogy a bírókat jó darabig nem látom majd a pályán – mondta lapunknak Lászlófy Botond. Idén már tiltottak el négy fordulóra egy játékvezetőt, a Steaua – Rapid 4. fordulóban játszott találkozót követően. Azt a meccset is a Steaua nyerte. Eredmény: VSK Csíkszereda – Bukaresti Steaua 86:89 (23:19, 23:19, 22:23, 18:28). A csíki pontszerzők: Bogdanovic 22 (3 x 3), Lock Lam 20 (2 x 3), Vujadinovic 17 (2 x 3), Djurovic 12 (2 x 3), Ortega 11 (2 x 3), Ciucă 4.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!