BORÖNDNAPLÓ 142.: Képtelen rangsor és déjà vu

Mikor emlékeket idézünk, mindig valamiféle számadást is végzünk. Legalábbis én így vagyok vele. Most, hogy már leírtam néhány fontos benyomásomat és élményemet Mexikóról, azon gondolkodom, mi az, ami az én szempontomból még említésre érdemes. Mert van különbség – ezért írom így –, aközött, hogy mit érdemes említeni és mi méltó rá. Az utóbbi legtöbbször valamiféle tárgyilagos szemléletnek az eredménye, általános érvényű, az előbbi ellenben szubjektív és a kettő nem mindig esik egybe. Sőt, lehet, hogy csak ritkán esik egybe. Tény, hogy amiket szervezett utakon látunk, rendszerint az említésre méltó kategóriában találhatók, ami távolról nem jelenti azt, hogy az ott járónak is ugyanezt nyújtják. Ám mindenképp sugallanak, mondanak valamit arról a kultúráról, amelyben keletkeztek és amelynek kifejezői.

Miközben ezeken merengek a laptop előtt, fényképeket nézegetek, és talán megválaszolok olyan kérdéseket is, amikre eddig csak részben találtam kielégítő magyarázatot.

Itt van mindjárt az a sokszor emlegetett otthonosság érzésem, ami már első nap elfogott Mexikóban. Talán attól (is) volt – amire eddig nem figyeltem fel eléggé –, hogy települései jórészt emlékeztetnek a régi spanyol városokra, ami érthető, hisz a hispánok alapították őket és egyrészt elég sok minden megmaradt még abból a korból, másrészt megfelelő módon állították helyre a megrongálódott régi épületeket. Mindenképp a hangulatuk, az óvárosok elrendezése és a stílusuk, első sorban az építészeti stílusuk, emlékeztet a gyarmatosító országéra. Még akkor is, úgy is, hogy sok minden hozzáadódik a helyi sajátosságokból. Mondjuk a barokk épületek első benyomásra barokkosan hatnak, még akkor is, ha a késő spanyol formájába, a churriguereszk burjánzó díszítéseiben az ősi népek motívumai is bőségesen megjelennek. Ami pedig Spanyolországot, a városait, építészetét, művészetét, hangulatát illeti, tudni kell, hogy az ott lohol a két fő kedvencem, Olaszhon és Franciaország nyomában. Toledo látképe, de részletei is, vagy Barcelona és az éjjeli Madrid hangulata holtversenyben van Velencével, Toszkánával, Firenzével és Párizzsal az első helyért. De nem tudok dönteni. Mexikó sokszor erősen spanyolos helyei tehát értelemszerűen asszociáltak a kedvenceimre, természetesen először a tudatalattimban, de nem csak. A furcsa csupán az, hogy ez az evidencia ilyen későn vált bennem magyarázattá.

Mexikóban tehát láttam néhány történelmi és kulturális jelentőségű várost. Mindegyik szép, sőt, nagyon szép volt, hangulatos és élettel teli. Próbáltam rangsorolni őket, de nem vagyok képes rá, hisz mindegyikben volt valami, ami megragadott azon túl is, hogy ezen a téren ami régi, az rendszerint nekem szép is.

Taxcot említem elsőnek, mert az elsők között is láttam, hisz közel van a fővároshoz, de meg is maradt nagyon, hisz az első benyomás, ahogy fehéren elénk tárult egy hegyoldalra kúszva, Puglia fehér városaira emlékeztetett. Ennek ellenére, amikor beléptünk ódon, enyhén kopott, füstös (?) kapuján, azonnal a spanyol kisvárosokat idézte. A kanyargó, felfelé kapaszkodó utcácskái nem egyszerűen macskakővel kirakottak, hanem gyakran mértani mintákkal díszítetten simulnak a járókelők talpa alá, fehérre meszelt, néhol kopottas, az időtől helyenként szürkés foltokkal terhes, gyakran bordóval díszített házai, melyek között felbukkant néha egy-egy kőből-téglából készült is, fekete kovácsoltvas erkélyei és ablakrácsai,  természetesen röpítettek a régi időkbe, színes virágai, mindenfelé kiállított, emberméretű, díszesen felöltöztetett bábui különleges és költői hangulatot teremtettek. Nekem ez a városka – alig több mint ötvenezer lakosával kisvárosnak számít – idézte leginkább azt a képet, amit Mexikóról eleve kialakítottam magamban. Csak a mariachi zenészek hiányoztak az utcáról, de azokkal különben sem találkoztunk sehol.

A teljes neve Taxco de Alcarón, amellyel arra utal, hogy itt született Juan Ruiz de Alcarón, a híres drámaíró (ha nekünk nem is mond túl sokat a neve). A Taxco név a navatl indián nyelvből ered, jelentése vitatott, ha ennek bármi jelentősége van. Illetve valószínűleg van, hisz legtöbbször a nevek tényleg jelöltek valamit, ám ez mára nem egyértelmű.

Taxcot Mexikó egyik legszebb kisvárosának tartják. Ráadásul már a gyarmati korban fontos volt jelentős ezüstbányászata okán, ennek köszönhette gazdagságát. Ám különös módon ezt a nemesfémet feldolgozni mégiscsak nem egészen száz éve kezdték, amikor az Amerikából betelepült szemfüles és jó üzleti érzékkel bíró William Sartling elindította itt az ezüstműves műhelyeket. Mára már híressé vált errefelé ez a mesterség, gyönyörű ékszereket és mindenféle csecsebecséket készítenek belőle.

A város tetején, egy platón terpeszkedik, de talán még inkább magasra nyúlik a díszes, rózsaszín terméskőből készült kéttornyú Santa Prisca-templom, annak a már többször emlegetett, churriguereszk stílusnak a mesterműve, mellyel errefelé gyakran találkoztunk. Hogy miért épp ennek az első században élt római mártírnak ajánlották a templomot, számomra rejtély és mások sem nagyon foglalkoznak vele, mert nem találtam róla anyagot. A templom belseje döbbenetesen (túl)díszített: több, gazdagon aranyozott, számtalan szoborral ékes hatalmas oltár és dísztárgy kapott helyet benne. Állítólag 21 tonna aranyat építettek bele és a világítást kivéve szinte minden eredeti formájában maradt fenn. Falfestményeinek többségét a mexikói Michelangeloként emlegetett Miguel Cabrera (1695–1768) készítette.

Taxco rajta van a Pueblo Magico („varázslatos település” a jelentése) címet elnyert helységek listáján, amelyet a mexikói Turisztikai Titkárság (SECTUR) 2001 óta adományoz a fontos turisztikai értékkel bíró településeknek, főként azért, mert megőrizték régi építészeti értékeiket, kultúrájukat és hagyományaikat. A legtöbb települést a 2006 és 2012 közötti kormány tüntette ki: 2009-ben még csak 32 ilyen volt az országban, 2012-ben már 83, 2017-ben pedig 111-re nőtt a számuk. Természetesen nem láttam őket mind, csak talán hármat közülük, s mindegyik méltónak tűnt a címére. Számuknak ez a gyors növekedése ellenben jelent valamit. Ha hozzávesszük azt, hogy a listára való jelölés mindig anyagi haszonnal és fejlesztéssel jár, akkor azt hiszem, elmondhatom, mi nagyon jól tudjuk vagy sejtjük, hogy mi is van az ugrásszerű gyarapodás mögött. Lesz még szó róla.

Albert Ildikó